Nagyvilág

Fogva tartottak és megvertek egy queer diákot az orosz rendőrök

 

Az orosz rendőrség fogva tartott és bántalmazott egy diákot, mert az több queer témájú Telegram-csoportban is aktív résztvevő volt – írja a Novaja Gazeta.

Avguszt Dobrovolszkijt tavaly vette őrizetbe a rendőrség a Hanti- és Manysiföldön található Nyizsnyevartovszkban, egy egyetemi vizsgáról hurcolták el, elvették az útlevelét és a telefonját. Átnézték az üzenetváltásait, melyet több queer Telegram-csoport tagjaival folytatott. Ekkor tudta meg, hogy két csoporttag jelentette fel őt a hatóságoknál.

A rendőrőrsön a kihallgatása közben azzal fenyegették meg, hogy pedofíliával és pornográf tartalmak terjesztésével fogják megvádolni, amiért akár 15 évet is kaphat. Emellett azzal is megfenyegették, hogy megerőszakolják, kést szorítottak a nyakához, többször fejen ütötték, és azt kiabálták, hogy az ukrán frontra fogják küldeni. Amikor kiderült, hogy Dobrovolszkij anyja csecsen származású, azzal is fenyegetőztek, hogy Csecsenföldre küldik, ahol majd „normális férfit faragnak belőle”.

Ezalatt követelték tőle, hogy adja fel meleg ismerőseit, és kimásolták a névjegyzéket a telefonjából. Arra is kényszerítették, hogy besúgó legyen, más fogvatartottakkal feküdjön le és információt szedjen ki belőlük. Végül elengedték egy 100 ezer rubeles (kb. 432 000 forintos) bírsággal „LMBTQ propaganda” miatt, és közölték vele, hogy továbbra is szemmel tartják. (Csecsenföldön folyamatos a melegek üldözése.)

A diák ekkor fordult az NC SOS szervezethez, akik segítettek neki külföldre menekülni.

Az ukrajnai háború kezdete óta az orosz hatóságok egyre keményebben lépnek fel a másként gondolkodók ellen. Moszkva 2023 végén “a nemzetközi LMBT mozgalmat” felvette a szélsőséges csoportok listájára, amivel gyakorlatilag betiltotta az országban az LMBTQ aktivizmus minden formáját. Azóta folyamatosak a razziák és a letartóztatások a melegbárokban, a queer közösség pedig nemhogy elnyomásban, hanem terrorban él Oroszországban.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin