Kultúra

Fiúbandák és a coming out

Míg a hetero osztálytársaink nyáltengernek tartották, mi, meleg fiúk a lányokkal osztozkodtunk a plakátszerelemben. Megvoltak nekünk is a személyes kedvenceink a fiúbandák aranykorában. Ezek közül az ábrándozások közül több is létjogosultságot nyert, hiszen a Westlife, a Boyzone és az ’N Sync tagjai közül is coming outolt néhány kedvenc énekesünk.

Habár a Westlife nevű ír csapat  2012-ben befejezte a pályafutását, előtte 14 évig ostromolták a slágerlisták mellett a lány-, no meg a fiúszíveket is. Az ír bandából Mark Feehily hozta nyilvánosságra melegségét. A Westlife az egyetlen ír vagy brit csapat, amely egymás után vált listavezetővé az első hét kislemezével. Összesen több, mint 44 millió lemezt adtak el világszerte.

Mark 1980. május 28-án született, korábban egy fotólaborban dolgozott. Az éneken kívül többek között a dalszerzésből is kivette a részét a csapat munkájában, például ő az „Imaginary Diva”, a „Reach Out”, az „I Will Reach You” és a „Beautiful World” társszerzője. Bár Shane Filan volt az együttes húzóalakja, Mark hangja is erősen jellemezte a csapatot. Magánéletében visszahúzódó, ritkán nyilatkozik a sajtónak. 2005 augusztusában mégis nagy dologra szánta el magát: a The Sun magazinnak adott interjújában fedte fel homoszexualitását, és elmondta, hogy egy párt alkotnak a brit divatfotós és a V nevű csapat énekesével, Kevin McDaiddel. „Ez a legjobb dolog, amit valaha tettem, boldogabb és nyugodtabb lettem azóta. A bejelentés előtt sokat tépelődtem, ám amikor meghoztam a döntésemet, már egyáltalán nem érdekelt, milyen reakciókat fogok kiváltani” – nyilatkozta. A pár 2010-ben eljegyezte egymást, ám egy évvel később elváltak az útjaik. Mark tavaly év végén szólóalbumot adott ki „Fire” címmel.

A Boyzone szintén Írországból indult hódító útjára 1993-ban. A csapat húzónevei Stephen Gatley és Ronan Keating voltak. Az együttes négy stúdióalbumot adott ki, mind listavezetővé vált az Egyesült Királyságban, 16 kislemezük pedig az első öt helyezett közé került a slágerlistákon. Stephen Gatley 1999-ben coming outolt a The Sun nevű magazinban: ő volt az első a poptörténelemben, aki egy fiúbanda tagjaként tette ezt. Miután az együttes 2000-ben feloszlott, a srác szólóalbumot adott ki „New Beginning” címmel. 2003-ban, Las Vegas-i nyaralása alatt összeházasodott Andrew Cowles-szal, akivel már régóta egy párt alkottak. Miután visszatértek Nagy-Britanniába, ott is hivatalossá tették a kapcsolatukat, regisztrált élettársi viszonyt létesítettek. Az együttes 2008-ban újra egyesült, Stephen ekkor ismét poptörténelmet írt azzal, hogy az együttes egyik videóklipjében egy meleg pár egyik tagját alakította. Az énekes egy évvel később tragikus hirtelenséggel, szívelégtelenség következtében elhunyt a pár mallorcai házában.

Nem maradhat ki a sorból az ’N Sync énekese, Lance Bass sem. A banda a ’90-es évek végén és a 2000-es évek legelején hódított: olyan slágerek fűződnek a nevükhöz, mint a „Bye Bye Bye”, az „I Want You Back” és a „No Strings Attached”. Miután 2002-ben a csapat felfüggesztette a működését, Lance több filmben – a Randivonatban, a Sztárkivetettben, a Zoolanderben – is szerepelt és fellépett a Dancing With The Stars című tévéműsorban is. Melegségét 2006-ban fedte fel a People magazinban, miután régóta találgatások tárgya volt már. „Semmi szégyellnivalóm nincsen, felszabadultabb és boldogabb vagyok, mint valaha” – fejtette ki. Ebben az évben díjat is átvehetett nyilvános coming outjáért egy emberi jogi szervezettől. Lance azóta is küzd a szélesebb körű tolerancia és az egyenlő házasság elfogadása érdekében, szorgalmas adománygyűjtő, sőt életrajzi könyvét, az „Out of Sync”-et is vállaltan melegként írta. 2014-ben házasságot kötött Michael Turchin amerikai filmszínésszel és festővel.

Cs. Z.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin