Kultúra

Filmajánló – Fortuna Istennő

„A szerencse eshetőség, ami semlegesként mutatkozik meg, és mi döntjük el, jó vagy rossz-e.”

Fortunának, a szerencse istennőjének van egy titka, egy varázstrükk. Ha valakit mereven nézel, ellopod az arcképét. Mikor hirtelen becsukod a szemed, leköltözik a szívedig, így lehet veled az, akit szeretsz. Örökre.

A Rómától 50 kilométerre fekvő Palestrina (Praeneste) a legrégebbi latin települések egyike., a késő köztársaság kori Itália vallási központjaként itt állt az ókor egyik legnagyobb templomegyüttese. A bombázások során felszínre került Fortuna-szentélyt a második világháború után elkezdték feltárni, a különböző történelmi korok emlékeit a helyi múzeum mutatja be, de Rómába is került belőlük.

Az istennőnek, illetve a már említett varázstrükknek fontos szerep jut a filmben, akárcsak Palestrinának, ahol a vízvezetékszerelő Alessandro (Edoardo Leo – Teljesen idegenek) és az idegenvezető Arturo (Stefano Accorsi – Tudatlan tündérek, A Szaturnusz gyűrűjében, Fortunata) megismerkednek. Alessandro legjobb barátja ebben az időben a nemesi származású, lázadó természetű és szépséges Annamaria (Jasmine Trinca – Miele, Fortunata), aki nem áll a férfiak szerelmének útjába.

 

 

15 évvel később Alessandro és Arturo még mindig egy pár, de elhidegültek egymástól, kapcsolatuk mélyponton van. Éppen egy meleg esküvő zajlik római otthonuk teraszán, amikor váratlanul beállít Annamaria. A nő egy háromnapos kivizsgálásra fekszik be a kórházba, ez alatt nekik kéne vigyázniuk a gyerekeire, Martinára és Sandróraa. A párt egyaránt aggasztja a titkolózó nő állapota és a kiskamaszok megjelenése, ráadásul a vizsgálat elhúzódik és úgy tűnik, Annamariának műtétre van szüksége.

A gyerekek jelenléte egyaránt jelent változást, megpróbáltatást, megoldhatatlan problémát és örömteli pillanatokat, boldogságot. Kidomborítja a férfiak közötti különbségeket, egyúttal versenyhelyzetet teremt, felelősségre nevel és emlékeztet az elmúlt időkre, amikor még őszintén szerették egymást. Ebben ráadásul nincsenek egyedül, segítségükre van a háztömb, illetve a környék összes fura figurája.

A pár két tagja közül Alessandro a fiatalabb, még mindig nagyon jóképű, vidám, barátságos és közvetlen mindenkivel, a gyerekekhez is több érzéke van, ráadásul vízvezetékszerelőként jobban is keres. Arturo inkább magának való, fordítóként dolgozik, az idő nagy részében mogorva és komor, a gyerekneveléshez sincs türelme. Író vagy egyetemi tanár szeretett volna lenni, de ez nem jött össze, ami sokkal inkább betudható a középszerűségének, mintsem annak, hogy a kapcsolatuk esetleg béklyóban tartaná. Ahogy a gyerekeknek mesélik, éppen ez az ellentét vonzotta őket egymásban, amikor megismerkedtek, most azonban a legtöbb összezörrenésnek ez az alapja. Amikor megvan a vágy, a szenvedély, a szex és minden jól megy, az ember félreteszi a sérelmeit, megfeledkezik a feladott célokról, a megkötött kompromisszumokról. Később, mikor ez alábbhagy vagy teljesen elmúlik, sokkal egyszerűbb ezeket a másik szemére hányni, mint a kapcsolatot rendbe tenni, ne adj isten, önvizsgálatot tartani.

 

 

Az Olaszországban dolgozó török filmes, Ferzan Özpetek nem változtatott a már bevált recepten, egyrészt az általa rendezett film forgatókönyvének megírásában is részt vett, másrészt filmjének érzelmi válságban lévő hősei ezúttal is egy olyan új helyzetben találják magukat, ami alapjaiban változtatja meg az életüket. A homoszexualitás ugyancsak visszatérő elem a filmjeiben, hiszen ő maga is meleg.

Ahogy egy interjúban elmondta, nem az számít, hogy mi van a szülőknél az öv alatt, hanem az, hogy mi van felette, a szívükben és az elméjükben. A melegfilmek többsége a találkozásról és a szerelemről szól, nem pedig a szakításról. Mint ahogyan az élet egyszerre tragikus és komikus, a főszereplők is képesek nevetni a nehéz időkben. Nincs köztük szexjelenet, mégis érezzük a szerelmük erejét. Nagyon sok meleg pár szeretne gyereket, ám ez Özpeteknek soha nem jutott eszébe. A film alapötlete onnan jött, hogy amikor a kétgyermekes bátyja megbetegedett, a sógornője arra kérte, vigyázzon a gyerekekre, ha vele is történne valami. Természetesen igent mondott, de a felelősség megijesztette. Ezzel a gondolattal játszott tovább, amikor egy kapcsolatba belefáradt párost helyezett a középpontba, akiknek a szerelme születik újjá a tapasztalás által.

 

 

A filmet tavaly decemberben mutatták be Olaszországban, majd közbeszólt a koronavírus- járvány, a téli, tavaszi és nyári bemutatók elmaradtak (nálunk eredetileg májusban került volna a mozikba), és a Cannes-i Filmfesztivál keretében is csak online lehetett megtekinteni. Ősszel várhatóan már több európai országban és az Egyesült Államokban is műsorra kerül. Az előbbiek miatt eddig – leginkább – csak a hazájában értékelte a szakma, 4 David di Donatello-jelölésből 2-t sikerült díjra váltania, a legjobb színésznő és betétdal kategóriákban nem akadt legyőzőkre. Az Olasz Filmkritikusok Szövetsége a legjobb színésznő, filmzene és betétdal kategóriában díjazta és további ötben (film, rendező, színész, forgatókönyv, casting) jelölte.

A Fortuna istennő melankolikus hangvételű, lassan építkezik, mentes a túlzásoktól, szélsőségektől, és már csak fanyar humora miatt is szerethető. Olyan általános emberi érzéseket, értékeket és gondolatokat közvetít, hogy tíz perc után már észre sem vesszük, hogy két férfiről van szó – néhány országban éppen emiatt sikerült eladni. A jelek szerint nemcsak Fortunának, de Özpeteknek is van egy varázstrükkje.

Hujber Ádám

 

 

La dea fortuna

olasz filmdráma, 118 perc, 2019.

korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott

Rendező: Ferzan Özpetek

Producer: Tilde Corsi, Gianni Romoli

Forgatókönyv: Ferzan Özpetek, Silvia Ranfagni, Gianni Romoli

Szereplők: Stefano Accorsi, Edoardo Leo, Jasmine Trinca, Serra Yilmaz, Pia Lanciotti, Cristina Bugatty, Filippo Nigro

Vágó: Pietro Morana

Zene: Pasquale Catalano

Operatőr: Gianfilippo Corticelli

Forgalmazó: Cinenuovo Kft.

Bemutató: 2020. október 1.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb