Hírek

Figyelemfelhívó akció a szivárványcsaládokért

Szeptember 2-án a Labrisz feministákkal, örökbefogadó szülőkkel, szociális munkásokkal, romaszervezetekkel, érzékeny és józan gondolkodású civilekkel vállvetve demonstrációt tart az EMMI-nél az örökbefogadás mellett.

Az akciót az EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága előtt tartják délután 5 órától, hogy tiltakozzanak a részrehajlása és ideológiai elfogultsága miatt áldozatokat szedő kormányzati családpolitika ellen. Kiállnak azért a családért, mely nem jöhetett létre Pécsett, mert az örökbefogadásra jelentkező szülő vállalta leszbikusságát, és így egy roma kislány megfosztatott a biztonságos és szerető családi háttértől. A Labrisz tiltakozását kívánja kifejezni a családpolitikában megnyilvánuló homofóbia s a legelesettebb gyerekek sorsával szembeni érzéketlenség ellen. A tiltakozásra várják mindazokat a szervezeteket, melyek aláírták a közös nyilatkozatot, és minden családot, egyedülállót, aki egyetért e nyilatkozat célkitűzéseivel.

same-sex-family


Várnak gyerekeket is, hogy rajzolják le az aszfaltra mindazt, ami a családról és a boldogságról eszükbe jut. Ez majd ott marad az intézmény előtt, emlékeztetőül.

Az eseményen felszólalnak: Rédai Dorottya (Labrisz Egyesület), Tompa Andrea író, Tóth Krisztina költő. A pécsi örökbefogadási ügyben érintett Molnár Adrienn levelét Szűcs Teri olvassa fel.

A demonstráción átadják az ügyben írt tiltakozó nyilatkozatot.

hirdetés

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post

Ausztráliában még mindig vitatkoznak a házassági egyenlőségről

Next post

Emléktáblát avattak Freddie Mercury 70. születésnapján