Hírek

Ferenc pápa: A férfi és nő közötti házasság maga a mestermű

Vitathatatlan, hogy a valaha élt legliberálisabb pápa egyes, az LMBT-közösség felé nyitó üzeneteivel reményt adott az Istent kereső, hívő római katolikus melegeknek. Az egész világ árgus szemekkel figyelte, vajon az egyenlő házassághoz való hozzáállása is eltérő lesz-e majd elődeihez képest.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy túl nagyot mertek álmodni, akik abban reménykedtek, hogy a római katolikus világegyház nyitni fog az azonos neműek házassága felé. Ennek – vagy éppen ennek kikerülésének – egyik legfrissebb példája Vatikánvárosban szerdán a Szent Péter téren tartott általános pápai audiencia, amelyen Ferenc pápa a férfi és nő közötti házasságot méltatta.

 „Jézus azt tanítja nekünk, hogy a társadalom remekműve a család, amelyben egy férfi és egy nő szereti egymást!” – jegyezte meg a pápa Jézus első csodatétele kapcsán, amikor a vizet borrá változtatta egy menyegzőn.

Elmondta, hogy a házasság intézménye védelmezi a kapcsolatot férfi és nő között és kihangsúlyozta, hogy az anyaság és apaság nagyobb elismerésére van szükség. Záró szavaiban pedig afeletti aggodalmának adott hangot, hogy a fiatalok egyre később házasodnak – ha házasodnak egyáltalán – és egyre kevesebb gyermeket vállalnak.

Ferenc pápa egyébként korábban Buenos Aires püspökeként ellenezte a melegházasságot, amikor azt – végül sikerrel – törvényessé tették Argentínában.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin