Hírek

Féltékenységből ölte meg partnere csivaváját

Különös egybeesés, hogy márciusi számunkban éppen a féltékenységről szól Pszichosarok nevű rovatunk. A New York-i eset persze szerencsére a ritka extrém történetek közé tartozik.

buddy

Randy Capehartnak gyors egymásutánban két halálesettel is szembe kellett néznie: először a nagymamájától, majd pedig a kutyájától kellett megválnia, bár utóbbitól jelentősen erőszakosabb körülmények között. A férfi Texasba utazott a  családjához, hogy részt vegyen a mama temetésén, és erre az időre barátjára, José Luis Rodriguezre bízta a csivaváját, Buddyt.

A két férfi 13 éve volt egymással kapcsolatban, azonban úgy tűnik, José Luis részéről nem volt akkora a bizalom, mint partnere esetében: amíg ugyanis Randy a családdal gyászolt, ő megölte a John Jay parkban a kutyájukat. Az esetet állítólag több gyerek is végignézte; a férfit letartóztatták. Az eddigi beszámolók szerint José Luis azt gyanította, hogy párja megcsalja, és ezért végzett bosszúból Buddyval.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin