Hírek

Fellázadt a Hetero Pride ellen a szervező meleg fia

Matthew Mason

 

Bár sokakból felháborodást váltott ki a Hetero Pride gondolata Kaliforniában, úgy tűnik, a szervezők nem adják fel, hogy megtarthassák a felvonulást. Ezúttal azonban az egyik szervező meleg fia vette kezébe az irányítást, hogy véget vessen az eseménynek.

A Hetero Pride augusztus 24-én lenne esedékes, de Matthew Mason – a rendezvény egyik szervezőjének nevelt fia -, aki tizenkilenc éves korában bújt elő és azóta csakis elutasításban részesül családja részéről, úgy gondolja, a helyiek nem szeretnének gyűlölet között élni, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ne kerüljön sor a Hetero Pride-ra.

A szervezők, pontosabban a Nemzeti Hetero Pride Koalíció, úgy vélik, ezzel a rendezvénnyel ünnepelhetik a heteroszexualitást, a férfiasságot-nőiességet, a megszületett és a születendő gyermekeket, a nyugati civilizációt, Amerikát és a kereszténységet. Mindemellett mélyen elutasítják a szodomikus mozgalmakat, amelyek veszélyesek a nyugati civilizációra nézve. Azt is mondják, hogy a kereszténység folyamatos támadásnak van kitéve a humanizmus és a sátánizmus részéről.

A Nemzeti Hetero Pride Koalíció azonban nem csak a heteroszexuálisokat dicsőíti, hanem a fehéreket is, elítélve a más bőrszínűeket. Szerintük a nyugati civilizáció fejlesztőinek többsége a fehér faj képviselői közül kerül ki, a kereszténység pedig a nyugati civilizáció vallási alapjait foglalja magába.

„Ők abban hisznek, hogy a nyugati civilizációnak heterónak, fehérnek és kereszténynek kellene lennie, hagyományos nemi szerepekkel. Úgy hiszik, hogy ez egy kulturális harc. Egész életemben ezt kellett hallgatnom. Nincsen semmi baj azzal, ha büszke heteró vagy, de attól még nem kell az LMBTQ közösség tagjaira a deviáns jelzőt használnod. Lehetsz keresztény, de attól még nem kell azt hirdetned, hogy az LMBTQ közösségben nincsenek keresztények. Ünnepelheted a nyugati civilizációt, de attól még nem kell azt terjesztened, hogy a nyugat a legjobb”

– mondta el véleményét a Hetero Pride-ról Matthew Mason. Gyertyagyújtással fog tiltakozni a Hetero Pride ellen, és az is a tervei között szerepel, hogy felvegye a kapcsolatot a modestoi városi tanáccsal, arra sarkallva őket, hogy ne engedélyezzék a rendezvényt, mivel lehetséges, hogy az erőszakba torkollik.

Az esetről a városi tanács tagjait is megkérdezték, akik között megtalálható Matthew biológiai édesanyja, Kristi Ah You, aki tinédzserként adott életet fiának, és fiatal kora miatt bízta mások gondjaira a gyermeket. Ő úgy látja, a város nagy valószínűséggel nem fogja engedélyezni a Hetero Pride-ot a gyűlöletkeltés miatt. Elmondása szerint pedig büszke Matthew-ra, amiért kiáll azért, amiben hisz, és ezért minden tisztelete az övé.

 

 

Previous post

Háborognak a magyar homofóbok a Coca Cola budapesti reklámjai miatt

Next post

A Victoria’s Secret kiválasztotta első transznemű modelljét