Nagyvilág

Felgyújtották egy melegpornó-színész otthonát

Gyújtogatás áldozata lett a modellként, színészként és melegpornó-színészként dolgozó Matthew Camp. Az amerikai fiatalember Poughkeepsie-i otthonát egyelőre ismeretlen személyazonosságú tettes gyújtotta fel január első felében.

A házban tavaly október óta élt lakótársával, Six Carterrel. A gyújtogatás időpontjában Matthew aludt, de szerencsére még időben észrevették a tüzet és ki tudtak menekülni az épületből. Az Out-nak adott interjúban beszámolt róla, hogy személyes tárgyainak java odalett.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Matthew Camp (@matthewcamp) által megosztott bejegyzés

 

Instagram-bejegyzésében több fotó is szerepel: az egyik az égő épületről, a másik a gyújtogatóról, a harmadik pedig arról, milyen pusztítást hagyott maga után a tűz.

A tettesről készült kamerafelvétel, amelyből annyi derül ki, hogy hajnali öt óra körül érkezett, két tank gázolajjal. Camp szerint gyűlöletbűncselekmény áldozata lett, amiért meleg és szexmunkásként, valamint saját OnlyFans oldallal is keresi kenyerét. Elmondta azt is, hogy mostanáig biztonságban érezte magát ebben a kisvárosban.

Ő és lakótársa a tragédia óta adománygyűjtésbe kezdtek – mostanáig 17 ezer dollárt gyűlt össze. „Mindenemet elvesztettem, mégis a világ legszerencsésebb emberének érzem magamat” – mondta Camp.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin