Elfuserált szülők, illetve azok emlékének találkozása elfuserált gyermekeikkel három felvonásban. Jim Jarmusch megmutatja, milyen az, amikor belülről rohad az, amit úgy hívunk, család. A Father Mother Sister Brother megnézése magában hordozza azt a kockázatot, hogy magunkra ismerünk, de ennyit muszáj vállalnunk. A három különálló, de hasonló témát feldolgozó történet egyik szereplője a transznemű Indya Morre, aki tizenévesen fordított hátat transzfób családjának és vált az idők során a jogfosztott csoportok melletti kiállás meghatározó alakjává.
A film a kötelező körök lefutásáról szól három különböző nézőpontból bemutatva. Arról, hogy a szülő-gyermek kapcsolatban mi az, ami elvárt és ezzel miként lehet élni, illetve visszaélni.
Az első kisfilm témája az apai tekintély teljes hiánya. A gyermekei által meglátogatott apa (Tom Watts) világ életében képtelen volt betölteni a családfő funkcióját, ezért soha nem tisztelték és néztek fel rá. Legutoljára két évvel ezelőtt, édesanyjuk temetésén találkoztak (ott is balhézott), azóta különböző ürüggyel kisebb-nagyobb összegekkel nyúlja le őket. A társadalmilag elvárt gondoskodásnak hála a gyerekek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy apjuk viszonylagos jólétben él az isten háta mögött.
A lánygyermek (Mayim Bialik) gyanakvóbb, régóta sejti, hogy valójában szó nincs itt csöpögő csapról, elromlott telefonvezetékről vagy leomlott falakról, a fiútgyermek (Adam Driver) ezzel szemben azzal áltatja magát, hogy apjuk valóban arra költi a pénzt, amire kérte. Hogy ennyire naiv, vagy csak szégyelli kimondani az igazságot, nem tudni, minden esetre a látogatásra is egy nagy doboz minőségi élelmiszerrel és némi készpénzzel érkezik.
Az apa a gyermekei jóhiszeműségére épít, arra, hogy önként és dalolva eleget tesznek a társadalmilag elvárt kötelezettségüknek, amikor kérdezés nélkül támogatják őt. Nevezhetjük ezt érzelmi zsarolásnak, a találkozás már csak ezért is rettentően kínos. Apát muszáj meglátogatni, mert úgy illik és muszáj úgy tenni, mintha nem vennénk észre, hogy a kifelé mutatott csóróság egy ordas nagy kamu. Csapvizet kérnek, nem fogyasztanak, nem forszírozzák a dolgot és rövid ideig maradnak. Nagyon nem ilyen egy jó szülő-gyermek kapcsolat.
A második kisfilm központi figurája mindennek az ellenkezője, egy erős anya (Charlotte Rampling), aki két lányát várja vendégségbe. Sikeres (író), jómódban élő, arisztokratikus megjelenésű nő, aki kritikusan szemléli a világot és benne a saját lányait is. Az egyikük egy szürke kisegér (Cate Blanchett), aki próbál láthatatlan maradni és annyira szerencsétlen, hogy útközben még az autója (kifejezetten az a típus, amivel már csak a szürke kisegerek járnak) is lerobban. A másik (Vicky Krieps) lázadó típus, színesre festi a haját és egy nővel él együtt.
Mindkét lány személyisége és megjelenése az anyai elnyomásra adott válasz. Az egyikük aláveti magát ennek az elnyomásnak, félénk és frusztrált, a másik ellenáll, laza és szókimondó. Persze utóbbi is fél, barátnőjét rejtegeti anyja elől, miközben jó állást, sok pénzt, luxusautót és komoly udvarlót hazudik. Az apa nem kerül szóba, de nem lepődnék meg, ha anyának köze lenne ahhoz, hogy nincs jelen (elvált, meghalt, alkoholista lett és a híd alatt lakik stb.).
Akárcsak az előző kisfilmben, ez a látogatás, a közös teázás is kínos, folyamatos feszengés és mellébeszélés jellemzi. Közös vonás továbbá, hogy ebben is azok a pillanatok a legerősebbek, amikor nincs beszéd, mindenki hallgat és csak a pillantásokból, grimaszokból lehet következtetni arra, kinek mi jár a fejében. Ez a találkozás is csak azért jött létre, mert úgy illik, mert ezt várják el az embertől igazából senki sem akarja, amit jól tükröz, hogy a lányok érkezése előtt az anya még felhívja telefonon a terapeutáját.
A harmadik kisfilm némileg kilóg a sorból, mert nem a szülőkkel, hanem az emlékükkel való találkozást mutatja be. Az ikerpár (Indya Moore és Luka Sabbat) még utoljára felkeresi a lakást, ahol régen a szüleikkel éltek, akiket most elvesztettek. Régi emlékeket idéznek fel az üres lakásban, régi fotókat nézegetnek és közben örülnek annak, hogy a másik ott van nekik és számíthatnak rá.
A gyerekek nem tudják, mit kerestek a szüleik az Azori-szigetek felett és miért zuhantak le repülővel, titkok és hamis íratok maradtak utánuk. Mivel nincsenek ott, a korábbi kisfilmektől eltérően az ikerpár sokkal többet beszél az érzéseiről és a szülőkhöz való viszonyáról. A régi családi fotók és a raktárban tárolt személye dolgok láttán aztán valahogy mégis rájuk vetül a szülők árnyéka, mert ez a találkozás is tétovává és feszengővé válik, mintha tudnák, hogy odafentről nézik (és ugyanúgy elszámoltatják) őket, ahogy régen.
Az ikrek úgyszintén társadalmi elvárásnak tesznek eleget, hiszen a szülőket illik eltemetni, az ezzel kapcsolatos adminisztrációt illik elintézni, akárcsak a régi lakás kiürítését, a bútorok, lomok tárolását, az eladást vagy kiadást is. Minden jel arra utal, hogy a másik kettőhöz hasonlóan ez is egy diszfunkcionális szülő-gyermek kapcsolat lehetett, ami még most is kísért.
Ezek mind olyan dolgok, aminek az ember nem szívesen tesz eleget, különösen akkor, ha nem volt felhőtlen a viszony a szülőkkel vagy éppen semmilyen nem volt. Belénk nevelték, együtt élünk velük, ezt várjuk el magunktól és másoktól is. Az együttérzés, a gondoskodás, az odafigyelés, a megértés és a tisztelet megadása azonban mit sem ér, ha nem szívből jön, ha nem őszinte. A találkozások során ezt a tettetést mindenki érzi és átérzi, ettől lesz az egész szomorú, de egyben vicces is, mert Jim Jarmusch humorral oldja a feszültséget, amikor görbe tükröt tart a társadalmi elvárások, illetve kettős érzéseink és gondolataink felé.
A gyenge szülő ugyanolyan kárt képes okozni az időközben felnövő gyermeke lelkébenés személyiségében, mint a zsarnok vagy a nemtörődöm. Amíg jelen van az életünkben, addig az baj, amikor meg már nincs, akkor az a baj. A megjátszott érdeklődés, szeretet, féltés és büszkeség uralják a kötelező családi aktusokat, legyen szó ünnepről, jeles évfordulóról, eseményről vagy az évi egy közös teadélutánról. A Father Mother Sister Brother különleges képi és zenei világgal, összenézésekkel, fintorokkal, grimaszokkal, nagy hallgatásokkal, esetenként pedig őszinte vallomásokkal tátja fel előttünk a szülő-gyermek kapcsolatokra sokszor jellemző tettetést, hamisságot, mindezt Jim Jarmusch szerethető, okos, fanyar humorú stílusában.
A film tavaly augusztusban debütált Velencében, ahol elnyerte az Arany Oroszlánt. Ezt rangos nemzetközi filmfesztiválok követték, majd decembertől moziforgalmazásba került világszerte. Indya Moore a Gotham Film & Media Institut által évente megrendezett New York-i független filmes Gotham-díjátadón kapott jelölést kiemelkedő mellékszereplő alakításáért (a díjakat 2021-tól nem-bináris kategóriákra cserélték). Moore színésznő, író, rendező, modell, közösségi aktivista, a Bettlefruit Media Inc. produkciós cég alapítója. Legismertebb szerepe Angel Evangelista A póz című televíziós drámasorozatból, amiért több jelölést és díjat is kapott.
A haiti, Puerto Rico-i és dominikai felmenőkkel bíró, születéskor fiúnak minősített Moore transznemű, nem-bináris, a they/them, she/her névmást használja és nyíltan poliamor. 14 éves korában a transzfóbia miatt családjától nevelőszülőkhöz került. A folyamatos zaklatások miatt a középiskolából is kimaradt és modellkedni kezdett (Dior és Gucci fotózásokon), amihez később a filmezés párosult. A középiskolai végzettséget igazoló bizonyítványt azóta megszerezte. 2019-ben a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb személye közé választotta, ugyanezen év májusában ő volt az első transznemű, aki az Elle magazin amerikai kiadásának címlapjára felkerült. 2020. júniusában az első Pride felvonulás 50. évfordulóján rangos elismerésben részesült társadalmi tevékenyégéért.
Hujber Ádám
Father Mother Sister Brother
amerikai-olasz-francia-ír-német filmdráma, 110 perc, 2025.
Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Rendező: Jim Jarmusch
Forgatókönyv: Jim Jarmusch
Producer: Joshua Astrachan, Charles Gillibert, Carter Logan
Szereplők: Adam Driver, Charlotte Rampling, Cate Blanchett, Vicky Krieps
Operatőr: Frederick Elmes, Yorick Le Saux
Vágó: Affonso Goncalves
Zene: Annika Henderson, Jim Jarmusch
Bemutató: 2026. február 5.
Forgalmazó: Cirko Film
