Hírek

Ezrek tüntettek Lengyelországban a letartóztatott LMBTQ aktivisták miatt

 

Pénteken a varsói rendőrség erőszakkal tört utat azon a tömegen, amely élőlánccal próbálta megakadályozni egy LMBTQ aktivista letartóztatását. A vandalizmussal és vallásgyalázással vádolt Margot nevű aktivista bűne a hatóságok szerint az, hogy a kormánypártok és a kormánypárti média hónapok óta tartó homofób uszítása után kiszúrta egy autó kerekét. Az autó történetesen egy melegellenes szervezet kampánybusza volt, amely az elnökválasztási kampányban démonizálta az LMBTQ közösséget. Miután pedig az elnökválasztáson minimális előnnyel a homofób Andrzej Duda nyert, szivárványzászlókkal dekorált egy fotó erejéig köztéri szobrokat.

Amikor Margot sikerült előállítani, további közel ötven aktivistát letartóztattak a rendőrök, akik igyekeztek elállni az autó útját. Sokukról azt nem sem lehetett tudni, melyik rendőrőrsön tartják fogva őket, ügyvédi segítséget sem kérhettek, és a gyógyszereiket sem kaphatták meg a rendőrségen megjelent hozzátartozóiktól.

Helyi politikusok szerint ekkora létszámban és ilyen durván csak akkor léphetett fel a rendőrség, ha erre kormányzati utasítást kaptak. Ezzel egy időben a kelet-európai LMBTQ helyzettel foglalkozó újságíró-aktivista Rémy Bonny több olyan beszámolót kapott, hogy a letartóztatott nőket szexuálisan zaklatták „a hagyományos családi értékekre” büszke rendőrök. Az egyik rendőri vezető, aki a köztévé kommentátora is, egyenesen arra szólított fel a közösségi médiában, hogy meg kell erőszakolni a letartóztatott aktivistákat.

 

 

A történtek után szombaton szerte az országban tüntetések kezdődtek a letartóztatottak szabadon engedése érdekében. Varsóban több ezres tömeg gyűlt össze a Kultúra és Tudomány Palotája felhőkarcoló előtt.

„Azért gyűltünk össze, hogy együtt tiltakozzunk az erőszak és a rendszerszintű homofóbia ellen”

– áll a szervezők közleményében. A magát „LMBT-mentes övezetnek” nyilvánított Lublinban is tüntettek, ahol főleg fiatalok vonultak a helyi ügyészség épülete elé.

 

 

Miután Dunja Mijatović, az Európai Unió emberi jogi biztosa a letartóztatott Margot azonnali szabadon engedését követelte, a lengyel igazságügyi miniszter jelezte, hogy eszük ágában sincs. Zbigniew Ziobro azt írta a Twitteren, hogy a biztos inkább kérjen bocsánatot a „megtámadott” kisbuszban ülőktől, és ne egy huligánt védjen.

 

 

 

 

hirdetés
Previous post

Nyálcsorgató - Szamurájok és harcosok nekivetkőzve

Next post

Átadták Ausztria leghosszabb szivárványzebráját