ÉletmódUtazás

„Ez a munka nem csak arról szól, amit a felszínen látunk” – Interjú Kertész Márton légiutas-kísérővel

Két év alatt annyi kilométert tett meg a levegőben, hogy több mint 38-szor megkerülhetné a Földet, a Holdig pedig négyszer jutna el. Kertész Márton a világ egyik legnagyobb légitársaságának légiutas-kísérője. Munkájának hála olyan helyekre juthatott el, ahova sose gondolta volna. Instagram-fiókját nézni felér egy élménnyel, ahogy beszámolóit is hallgatni nem mindennapi életéről, amelynek persze megvannak az árnyoldalai is.

Hogyan indult a pályád, mint steward? Honnan jött az ötlet vagy a lehetőség?

Miután elvégeztem az egyetemet, egy mobilszolgáltatónál dolgoztam a pénzügyi osztályon.

Azonban úgy éreztem – akkor 24 voltam –, hogy nekem ennél több kell. Majd adódott egy munkalehetőség, amit el is vállaltam, erről azonban kiderült, hogy egy átverés. Így munka nélkül maradtam. Lelkileg és anyagilag is padlóra kerültem. Ekkor jött az elhatározás, hogy valami nagyobb változást szeretnék az életemben. Utazni akartam, világot látni, pénzt keresni, hiszen most vagyok fiatal és független. Majd pont ekkor jött Magyarországra egy nemzetközi légitársaság toborozni. Én pedig elmentem.

Volt egy öt körös interjú, százból öten jutottunk be a legvégére. Ez volt 2016. június közepe felé. Utána csak e-mailes kommunikáció volt, fényképeket kellett küldeni: portré, egész alakos, félalakos, elegáns, kérdezték, van-e tetoválásom, küldjek képet, mit ábrázol, el tudom-e takarni pólóval stb. Majd nagy csend.

Sose gondoltam, hogy légiutas-kísérő leszek, de közben egyre jobban beleéltem magam. Volt ismerősöm, aki már ennél a társaságnál dolgozott, ő blogolt is, és ez nagyon inspirálóan hatott rám. Végül novemberben hívtak fel, éppen a munkahelyemen voltam. Megkérdezték, hogy tudok-e 2017. január végétől csatlakozni. Aztán kiköltöztem.

Mi történt utána? Mennyire várt más világ?

Mindenki azt gondolja, hogy ha Dubajban élek, akkor felhőkarcolók között lakom. Valójában a várostól 20 kilométerre, egy nyugis és csendes környéken van a légitársaságnak hat épülete a cabin crew számára. Az apartmanok két- és háromszobásak, és csak a személyzet tagjai lakják. Van saját fürdőszobám, hálószobám, de a nappali és a konyha közös.

Milyen volt a képzés?

A motivációm az egekben volt. Azt éreztem, hogy tényleg a lehető legjobb helyen vagyok és a legjobb dolgot csinálom. Tizennégyen voltunk a csoportban, én voltam az egyedüli magyar. Volt ott kínaitól kezdve kanadai, ausztrál, brazil, lengyel, amerikai nemzetiségű is. Összesen két hónapig tartott.

Szigorú volt az oktatás. Ha nem kiabáltam elég hangosan a gép kiürítésénél, hogy kapcsolják ki a biztonsági övet, hagyjanak minden csomagot és ugorjanak, már szóltak. Ha vészhelyzet van, 90 másodperc alatt kell kiüríteni egy gépet. Így van a legnagyobb esélye annak, hogy nem sérülnek meg az emberek.

Sose volt olyan, hogy ilyenkor elkezdtél félni a munkádtól?

De. A legrosszabbra készítenek fel: tűz, vészleszállás, turbulencia.

A felelősség az ijesztő, vagy hogy a te életed is veszélyben van?

Is-is. De a felelősség annyira nem ijesztő. Sokan gondolják, hogy egy steward csak felszolgál a gépen, és ehhez nem kell semmi képzettség. Egy hülyegyerek is meg tudja csinálni, hogy kiszórja a tálcákat. De ez a munka nem csak erről szól. Nagyon nagy felelősségünk van. Határozottnak kell lenni, amikor bármilyen vészhelyzet van. Volt egyhetes orvosi képzésünk is, ahol meg kellett tanulnunk, hogyan kell újraéleszteni, segíteni a szülésben, hogyan kell kezelni a szívrohamot, az asztmát, vagy beadni egy epipent. Mindenből vizsgáztattak, és meg is buktattak embereket. Hiszen ezen életek múlnak: minden évben van haláleset és szülés is a járatokon. Előbbire is felkészítenek, megtanuljuk, hogyan kell kezelni a holttestet. Ez azért megviseli az embert.

Hülye kérdés, de nyilván mindenki kíváncsi rá. Hányszor jutott eszedbe az, hogy mégiscsak rengeteget leszel a levegőben, ahol másra lesz bízva az életed?

Ha már a levegőben vagyok, ott már az egész „mindent vagy semmit” alapon működik. A statisztikák szerint nagyobb eséllyel üt el egy autó, mint hogy a repülőgépen történjen valami. Alapvetően nem féltem. Persze volt helyzet, hogy néha belegondoltam, hogy itt olyan munkát fogok végezni, ahol felszállok, és nem biztos, hogy le is jövök. De nem félek ettől.

Mennyire volt probléma, hogy meleg vagy? Mégis egy konzervatívabb országról van szó…

Ez mindenkinek a magánügye. Nem volt belőle probléma. Alapvetően ez egy női szakma volt, nagyjából tíz éve vesznek fel fiúkat is. Így mindenkinek az ugrik be, hogy a légikísérő nő, ha pedig mégis férfi, akkor biztos meleg. 

Persze valóban sok meleg steward van, de senkit nem ér atrocitás miatta. Én meg úgy vagyok vele, hogy Kertész Marci vagyok, a szexuális irányultságom pedig csak apró része a személyiségemnek. Nem csinálok belőle nagy ügyet. Ha valaki rákérdez, elmondom, bár semmi köze hozzá.

Dubaj pedig nyitott város, 150 nemzetiség él ott. 40 évvel ezelőtt itt sátrakban és apró épületekben éltek az emberek, halásztak, és kecskepásztorok voltak. Majd megtalálták az olajat, és felhúzták ezt a világvárost. Most csalogatják ide az embereket, és valóban nagyon jó fizetések vannak. De én nem tudnék folyamatosan ott élni. A vallási szokásokat nehéz megszokni. És persze nincs baj azzal, hogy ennyire multikulturális a város, de valahogy a többi kultúra között elveszik az igazi és nincs egy biztos. És ez nem jó.

Milyen ott melegként élni?

Az arab kultúrában a férfiak sétálhatnak kézen fogva. Ez a barátság és egymás tiszteletének a jele. Illetve sokan úgy köszönnek el, hogy az orrukat egymáshoz dörgölik.

Itthon, ha valaki egy kicsit extrábban öltözik, már azt mondják, hogy meleg. Dubajban viszont mindenki tele van pénzzel, a legújabb kollekciókban és designercuccokban jár. Itt bárhogy öltözöl, senki nem szól meg.

A homoszexualitás az araboknál alapvetően egy tiltott dolog. Ha valaki meleg, a családnak nem mondja el, mert kitagadnák. Házasodnia kell, gyerekeket csinálni, de mellette van fiú szeretője. De ha nem vagy arab vagy muszlim, akkor nincs bajuk azzal, hogy meleg vagy. Sőt, sokkal elfogadóbbak, mint sok más európai országban. Nagyon erősen beléjük nevelték a vendéglátást és a nyitottságot. Így számukra ez a legfontosabb.

Milyenek a hétköznapok melegként?

Grindr nincs, és a szexuális tartalmú oldalak is le vannak tiltva. A Tinder viszont működik.

Van egy pár meleg szórakozóhely, ezek illegálisan működnek, és gyakran változtatják a helyszínüket, hogy a rendőrség ne szerezzen róluk tudomást. Belépés előtt ellenőrzés van és dress code. Figyelnek arra, kit engednek be. De ott sem lehet nyilvánosan csókolózni, a biztonságiak azonnal szólnak ilyen esetekben. Emellett közterületen nem lehetsz ittas, börtön jár érte. Taxival kell menni ajtótól ajtóig. De alapvetően nem is szokás ott sétálgatni. Egyébként nincs olyan nagy életem ezen a téren.

Mennyire tudsz társat találni ezzel az életmóddal és munkával? Ez saját döntés, vagy a munka miatt nem is lehetne?

A cabin crew-n belül nem igazán lehet társat találni, mindenki összevissza utazik, nehéz lenne kivitelezni, hogy találkozzatok egymással és ugyanakkor legyen szabadnapotok. Mióta kint vagyok, nem volt komoly kapcsolatom, bár voltak próbálkozások. De az életem jelenlegi fázisában magamra szeretnék többet koncentrálni, és minden energiáimat inkább a fejembe összpontosítani. Dubajban elkezdtem jógázni, ezzel van is tervem a jövőben. Szoktam meditálni, futni, edzésre járni. Majdnem minden nap egy vagy két edzést lenyomok.

Számomra nagyon fontos, hogy rutint vigyek az életembe. Sokszor éjszaka dolgozom és nappal alszom, ilyenkor felborul az ember biológiai órája. Az edzéssel próbálom lefárasztani, a meditálással pedig feltölteni magam. Mert nagyon be tud szippantani ez az élet.

Gondolom, mindenkinek meg kell találnia ezt a kiutat…

Valakinek nincs rá szüksége. De nem lehet hozzászokni. Nem nappali és éjszakai műszak van, hanem mindig máshogy dolgozol. Bár lehet előre látni, mi hogyan fog alakulni. A hónap közepén kapjuk meg a beosztást a következő hónapra, nagyjából havi 6-7 retúr járatunk van. Ilyenkor már be tudod lőni, hogy mikor lesznek szabadnapjaid, melyik éjszakai járat és melyik nem. Nagyjából havi 100 óra a repült idő.

Hogyan zajlik ilyenkor egy repülés?

A mai járatom dubaji idő szerint 8:40-kor indult, ez azt jelenti, hogy 6:40-ig ki kell érnem a központi irodába, ahol van egy 20 perces eligazítás. Késni nem lehet, az hiányzást jelent, ami probléma, akár ki is rúghatnak érte. Van buszunk, ami a szállástól az irodáig, háztól házig közlekedik. Így ma odaértem 6:40-re a központi irodába, majd becsekkoltam – a mi esetünkben ez az irodában történik, nem a reptéren –, aztán feladtam a csomagomat.

Nagyon magányos munkának hangzik.

És az is. A cégnél a cabin crew 24 ezer emberből áll. Nagyon ritka, hogy ugyanazzal az emberrel valaha együtt dolgozom. Ebben a szakmában nemcsak az a kihívás, hogy nagyon extrovertáltnak kell lenni az utasokkal, hanem hogy folyton ismeretlen emberekkel kell együtt dolgoznod. Persze ennek is megvan a pozitív és a negatív oldala. Pozitív, hogy ha nem szimpatikus valaki, úgysem kell vele többé együtt dolgozni, bár nekem még nem volt komolyabb összetűzésem másokkal. A rossz része a kötelező körök letudása. Picit egy sémára épülnek a beszélgetések: hány éves vagy, mióta dolgozol itt, merre laksz, van-e barátod, meddig tervezed ezt csinálni. Mély beszélgetésekre nem kerül sor ennyi idő alatt.

Nem vagyok 100%-osan extrovertált ember, van egy introvertált énem is. Az előbbi egy járat után teljesen le van szívva. Ilyenkor csak bedugom a zenét a fülembe és azt kívánom, hogy ne szóljon hozzám senki. Emiatt kicsit nehéz is a társasági életet menedzselni. Nekem kell egy kis idő az utazás után, hogy egyedül legyek. Utána vagyok csak képes találkozni a  dubaji barátaimmal, akikből egyébként nincs sok. Annak örülök, hogy az itthoni barátaimmal napi szinten tartom a kapcsolatot. Erre büszke is vagyok, mert sok cabin crew lezárja az otthoni életét, és nem is tervez hazaköltözni.

Milyen gyakran jutsz haza, Magyarországra?

Nagyjából kéthavonta. 30 nap szabadságom van egy évben, azokat arra szoktam felhasználni, hogy hazajövök. Budapesti járatokat ritkán kapok, két év alatt ez a második.

Más városokban alakultak ki barátságok a világ körül?

Több helyen is. Ha Európában járok, van úgy, hogy el szoktam járni melegbárokba és ismerkedni. Nem azért, hogy partnert találjak, hanem próbálok izgalmas, érdekes emberekkel beszélgetni, akik inspirálnak, és akiktől tanulhatok valamit. Egyre több város van, ahol tudok írni valakinek, ha odarepülök. Annyi ismerősöm van annyiféle országból, hogy bárhova mennék a világon, szinte mindig lenne valaki, akinek tudnék írni, hogy segítsen hotelt vagy programot találni. 

Ezt néhányan félre fogják érteni.

Nem feltétlenül szexuális céllal ismerkedem. Nem olyan típus vagyok, szeretem és tisztelem magam annyira, hogy válogatós legyek ezen a téren. Nekem fontos az, hogy a belső értékei, a személyisége is érdekeljen egy embernek. És nehéz olyat találni, aki jól néz ki, emellett intelligens is. De ez általános probléma. Sok emberrel találkozom, és ez a helyzet mindenhol. Nem csak itthon, mindenhol.

Hány országban jártál eddig?

53 országnál járok, de ebben benne vannak azok is, ahova még nem munka miatt utaztam. Van egy összesített statisztikám is a megtett távolságokról: 319 járat, több mint másfél millió repült kilométer, amivel több mint 38-szor kerülném meg a Földet és majd négyszer jutnék el a Holdig. Valamint ez 85 teljes napnyi idő a levegőben.

Melyik ország volt a legnagyobb élmény?

Minden hely másért szép. Ha választanom kéne, akkor Új-Zéland volt a legnagyobb hatással rám. Nekem a nagyvárosnál sokkal nagyobb élményt nyújt a természet. Hegyek, völgyek, vulkánok, tavak, óceán, dús fű, bárányok. Itt forgatták A Gyűrűk Urát is. Tetszett az emberek mentalitása: mindenki békésen, nyugodtan él, mindenki boldog. Nagyon szívesen élnék ott, el tudnám magam ott képzelni… csak hát messze van mindentől.

Volt olyan ország, ahol kicsit féltél?

Talán Afrikában vannak ilyen országok. Nigériában fegyveres kocsi kísérte a buszunkat elöl és hátul, mikor mentünk a hotelbe, ami körbe volt véve egy fallal. Ott kedvesen megkérdeztem a recepción, merre menjek sétálni. De azt mondták, hogy ne hagyjam el a hotelt, mert nem biztonságos.

Dél-Afrikában el akartam menni boltba. Megnéztem a térképen, három utcányira volt, két perc lett volna, de azt mondták, hívjak taxit.

A melegségem miatt nem féltem sehol. Alapvetően nem rí le rólam, hogy meleg vagyok. Általában valaki vagy nagyon meglepődik, mikor megtudja, másnak meg rögtön befogja a radarja.

Melyik az az ország, ami nincs rajta a listádon, de mindenképpen szeretnél oda eljutni?

Az Egyesült Államok. Ott még nem voltam, de nagy álmom.

Ezt tudod kommunikálni ilyenkor? Hogy szeretnél egy amerikai járaton dolgozni?

Igen. De még nincs USA-vízumom, mert amikor csatlakoztam a társasághoz, már nem kaptam, mivel már elegendő cabin crew-nak volt. De ahogy cserélődnek az emberek, egy idő után valószínűleg nekem is adnak majd. Nagy álmom ez. A társasággal rengeteg helyre repülünk az USA-n belül: New York, Washington, Miami, Los Angeles, San Francisco…

Havi 5 járatra lehet pályázni, ilyenkor ezeket vagy megkapod, vagy nem. Ha nem kapod meg, havi 3-at még mindig tudsz cserélni. Én például most Brüsszelt cseréltem Budapestre, hogy hazajöjjek egy napra.

Mennyi időd szokott lenni, hogy felfedezz egy várost?

Általában 24, hosszabb járatoknál 48 vagy 56 óra. De a 24 órát onnantól számítjuk, hogy landoltunk. Utána még le kell szállnia az utasoknak, össze kell pakolnunk, elmenni a buszhoz, átvergődni a reptéren, becsekkolni a hotelbe, plusz visszaút előtt már 3 órával el kell kezdeni készülődni, majd visz is ki minket a busz a reptérre. A 24 óra ténylegesen inkább 20. Sokszor nagy erőfeszítést igényel, hogy a járat után ne aludjak, hanem rávegyem magam, hogy kimenjek a városba és fotózzak.

Processed with VSCO with a5 preset

Ez a 20 óra arra elég, hogy benyomást kapj az adott helyről. Például ki szoktam próbálni a helyi ételeket. Ha első alkalommal megyek valahova, akkor a legkommerszebb dolgokat nézem meg, másodszorra és harmadjára pedig már személyre szabottan, az én érdeklődésemnek megfelelően tervezek programokat, például így látogatok meg múzeumokat. Ezt a 24 órát szoktam posztolni az Instagramon. Sokan tíz képet is felraknak egy nap, én inkább elosztom több napra. Amúgy is szeretem kitalálni őket. Sok idő és energia van bennük.

Ki szokott fotózni?

A kollégáimnak, akik velem jönnek a városba, szoktam mondani, hogy nagyon szeretek fotózni, magamat és másokat is, így mindenki jól jár. Ha már ez a munkám, szeretném megörökíteni, merre járok. Jó lesz egyszer visszanézni. Ha pedig egy járaton éppen egy emberrel sem alakul ki szimpátia, és inkább egyedül megyek, random embereket kérek meg, hogy készítsenek képet rólam. Bár ez főleg Európában és Ausztráliában jellemző. Ázsiában és főleg Afrikában nem feltétlenül mozdulnék ki egyedül.

Mi a célod?

Ha elég ismertséget szerzek, akkor szeretnék influencer lenni és extra jövedelemre szert tenni. Főképp, ha már ennyi energiát és időt fordítok mindenre. És pénzt is. Hiszen azok a helyek, ahova elmegyek, ahova beülök, az mind pénz-pénz-pénz. Az utazás eszi a pénzt, bár erre pont nem sajnálom. Viszont, ha már ennyit beleölök, akkor jó lenne, ha kamatoztatni is tudnám a jövőben. Valamint szeretek inspirálóan hatni az emberekre, és bízom benne, hogy pozitív hatással vagyok a követőimre.

De amíg Dubajban vagyok, van egy B opcióm is. Bele szeretnék vágni a modellkedésbe. Mindig adtam magamra, jártam edzeni, ápolt a külsőm. Ebből is szeretnék valamit kamatoztatni.

Az araboknál szeretik az európai, fehér, világos szemű, szőke hajú fiúkat. Egy profi fotóssal készítettem egy portfóliót, amit el is küldtem pár ügynökséghez. Meg is keresnek munkákkal, csak nehéz összeegyeztetni a repüléssel.

Meddig lehet ezt csinálni?

Vannak, akik már 28 éve csinálják. Nem tudom, hogyan. Nekik már Dubajban van családjuk. De szerintem ez nem egészséges a szervezetnek sem.

Én próbálom menedzselni a biológiai órám. Dubaji idő szerint este héttől másnap reggel 8-ig nem eszem, csak a maradék 11 órában, napi ötször. Próbálom tartani ezt a ritmust. Az órám mindig dubaji időhöz van állítva. Néha nagyon nehéz ezt tartani, főleg, ha éjszakai járaton dolgozom és fáradt vagyok.

Viszont az semmiképpen sem egészséges, hogy éjszaka dolgozom, majd nappal összevissza módon alakul az életem. Ebben meg tud öregedni az ember. Ezt látom is azokon, akik régóta itt dolgoznak.

Visszajössz Magyarországra?

Másfél év múlva, 2020 nyarán. Ez a terv. Nagyon szeretem Budapestet. Hiányzik a család, a barátok… A dubaji szociális életem össze sem hasonlítható az itthonival. Budapesten itt laktam a belvárosban, közel mindenkihez. Mindig tudtam találkozni a barátaimmal, a családom sem volt messze. Budapesten szeretnék majd egy lakást. Munka szempontjából nem tudom, mi lesz. Marketinget végeztem, így jó lenne azzal alkotni valamit kreatívan. De azon is gondolkodom, hogy jógaedző leszek. Konkrét tervem nincsen.

Ha valaki 3-4 évet dolgozik légikísérőként Dubajban, majd hazajön Magyarországra, és egy alacsonyabb fizetéssel találkozik, azért egyfajta életet gondolom előre meg tud alapozni.

Persze. A lakásba mindenképpen belevágnék. Nekem jó fizetésem volt az előző munkahelyemen, Magyarországon is. Nem kellett spórolnom, nem fenyegetett a hónap vége, egy évben többször is mentem nyaralni. De úgy éreztem, nem jutok A-ból B-be. Érdemben nem tudtam lakásra gyűjteni. Viszont, ha az embernek már van egy lakása, könnyebb megélni a fizetésből, mert nem egy albérletre kell költeni.

Miért pont másfél év?

Akkor jár le a szerződésem. Tovább nem nagyon szeretném csinálni, mert nagyon bele lehet szokni ebbe az életstílusba. Hiszen alapvetően maga a munka könnyű. Felszolgálsz, mosolyogsz, kedves vagy az emberekkel. De nagy a felelősség is – persze jobb esetben nem történik semmilyen vészhelyzet. Az is elég csábító, hogy állandóan 4-5 csillagos hotelekben szállunk meg. Arra nagyon figyel a cég, hogy kipihenjük magunkat, ezt biztosítja is mindenhol. Illetve Dubajban is nagyon sok kedvezményünk van. Ott is lehet egy fancy életet élni és szórni a pénzt. Óriási bulik vannak. Egyszer elmentem, és kiderült, hogy Martin Garrix volt a DJ. Ez ott teljesen normális. Csábító ez az élet, jó a fizetés… Szóval könnyű beleragadni.

Ha mégsem sikerül a tervezett pénzt összegyűjteni, ráhúzol még egy évet. Aztán egyszer csak 30 felett vagy, akkor pedig már nem mersz váltani, az ember elkényelmesedik. Én nem akarok odáig jutni.

Aki olvassa ezt a cikket, és ki akarja próbálni magát légiutas-kísérőként, mire készüljön fel?

Készüljön fel arra, hogy ez a munka nem csak arról szól, amit a felszínen látunk. Sokkal nagyobb felelősséget, magas intelligenciát, érzelmi intelligenciát, és nagy tudást igényel. Illetve az emberi oldaláról is egy erős kommunikációs és problémamegoldó, empatikus személyiséget.

Legyen tisztában azzal, hogy biztos erős-e a személyisége, mert nagyon el tudja vinni az embert ez az életvitel. Nagyon felszínessé tud válni, nehéz komoly emberi kapcsolatokat kialakítani, és az ember csak sodródik.

Viszont ez életem legnagyobb kalandja. Olyan helyekre jutok el, amikről álmodni sem mertem  volna, és még fizetnek is érte. Japán, Brazília, Ausztrália, Új-Zéland… Fiatalon a legjobb dolog, amit tehet az ember, hogy világot lát. Ez akkora tudást és élettapasztalatot ad, amit más munkában nem igazán tud megszerezni az ember.

Kövesd Mártont az Instagramon!

Márton Kertész (@marci_kertesz) * Instagram photos and videos

2,897 Followers, 316 Following, 715 Posts – See Instagram photos and videos from Márton Kertész (@marci_kertesz)

Kanicsár Ádám András

Instagram: @kanicsar

Previous post

LMBTQ mesekönyv felolvasása miatt tartanak megfigyelés alatt egy tanárt

Next post

Felszívódott egy meleg muszlim képregény az Instagramról