Kultúra

Évtizedekig éltek kettős életet, most elmesélik a történeteiket

fotó: Not Another Second

 

Az 1950-es években, amikor Ray Cunningham csak 19 éves volt, az Egyesült Államok haditengerészeténél szolgált. Az USS Ranger repülőgép-hordozón a személyügyi tiszt titkáraként az áthelyezési és leszerelési papírokért felelt. Ebben az időben katonához méltatlan magatartás miatti eltávolították a hadseregből azt, akiről megtudták, hogy meleg. Időnként előfordult, hogy ilyen katonák kerültek a most 82 éves Cunningham elé.

„Nehéz volt. Abban az időben jöttem rá, hogy meleg vagyok. Egyszerűen nehéz volt szembesülni azzal, hogy embereket távolítanak el a seregből ugyanazért, mint amilyen én is vagyok. A leginkább felkavaró az elbocsátott srácokkal való beszélgetés volt, és idegileg egyébként sem voltak jó állapotban, mert akkoriban a homoszexualitás törvényileg tiltott volt és mentális problémának tekintették.”

 

Cunningham titkolózással töltötte a következő négy évtizedet, egészen addig, amíg az ötvenes éveikben járva a párjával nyugdíjba nem vonultak. A 78 éves Richard Prescottal 30 éve alkotnak egy párt, és a coming out után összeházasodtak.

Történetüket a Not Another Second (Egy percet se többet) című kiállítás dolgozza fel, amely 12 olyan ember életét mutatja be, akik évtizedeket töltöttek titkolózva, elrejtve a világ elől LMBTQ valójukat. Az interaktív kiállítás offline formában is megtekinthető New Yorkban – később az ország több városába is elviszik -, de a hivatalos honlap segítségével a világ bármely tájáról elérhető. Ahogy arról az NBC is beszámol, az élettörténetekkel videointerjú formájában is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Azonban egyáltalán nem könnyű megszólaltatni olyanokat, akik esetenként akár fél évszázadon át éltek egy másik életet. Ahogy Ines Newby, a kiállítást létrehozó szervezet kreatív igazgatója elmondja, először az általuk üzemeltetett idősotthonokban kerestek alanyokat, próbálták kideríteni, van-e a lakók között LMBTQ személy.

„Sok visszajelzést kaptam a helyi vezetőktől, hogy igen, él itt valaki, de ő nem coming outolt a lakóközösség előtt. Más esetekben pedig előbújtak már, de nem szívesen osztották volna meg a történetüket.”

 

Az a tény, hogy az érintettek nem szeretnének beszélni, azt jelzi, hogy generációjuk számára a mai napig az évtizedeken át beléjük ivódott hallgatás a norma, véli Christina DaCosta, az LMBTQ idősekkel foglalkozó szervezet, a SAGE kommunikációs igazgatója.

„Pontosan ez az, amire ez a kiállítás szeretne rávilágítani – azokra az elveszett órákra, percekre, évekre, amik titkolózással teltek. Reményeim szerint adhatunk az embereknek egy kis reményt és egy kicsivel több szabadságot, hogy úgy érezzék, megoszthatják a valódi énjüket és a történetüket, ha pedig mégsem, akkor csak érezzék, hogy tartoznak valahová, hogy nincsenek egyedül.”

 

Bár a hadseregből Cunningham leszerelt a hatvanas években, az előbújás továbbra sem volt opció számára. Ha börtön már nem is járt érte, de egy munkahelyi előléptetésnek még mindig a gátja maradt az orientáció. Ahogy párja meséli, az ő idejükben leszbikus barátnőikkel jártak álrandikra, hogy fenntartsák a látszatot. Eljártak egymás szüleihez vacsorára, egymást átkarolva sétáltak, a titkolózás része volt az életüknek. Éppen ezért a mai pride felvonulásokon idegennek érzik magukat.

„Egy olyan generációhoz tartozunk, amely nem meri megfogni nyilvánosan a párja kezét, ez velünk maradt. Nehéz dolog ez nekünk, mert életünk legnagyobb részét titkolózva töltöttük. Aztán megöregszel, és látod a mostani pride felvonulásokat, ahogy az emberek teljesen önfeledtek. Nekünk ez nehéz, de nem azért, mert nem szeretnénk ugyanezt tenni, hanem mert egyszerűen nem tudjuk megtenni, mert túl sokáig éltünk bezárva.”

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb