Gasztronómia

Étteremben vacsorázni februárban – Valóság vagy illúzió?

 

A jelenlegi helyzetben ilyen kérdést feltenni is teljes mértékkel értelmetlennek tűnik. Valahol mégsem az, hiszen ha a szó szoros értelmében nem is adatik meg most a lehetőség étteremben vacsorázni, valahol mégis igaz az állításom. Velem megtörtént ugyanis és nem álmodtam.

Azoknak, akik korábban rendszeresen jártak étterembe – de mostanra talán már azoknak is, akik csak néha -, már nagyon hiányzik a felszolgált és tányérra tálalt étel, mellé egy pohár bor, és természetesen a barátokkal eltöltött idő. Ezt már nem otthon szeretnénk megtenni és főleg nem dobozból enni, jobb esetben tányérra kirakni a korábban 15-20 percet utazott vacsorát. Arról már nem is beszélek, hogy a különböző ételrendelős applikációk kínálatát böngészni – még ha többszöröse is az egy évvel ezelőttinek – már korántsem tölt el akkor élvezettel. Mondjuk ki egyszerűen, étteremben szeretnénk vacsorázni.

„A fenti, már nem kevés elkeserédesemet tudta a Laurel Budapest egy jó időre eloszlatni, megmutatni a fényt az alagút végén, és felidézni bennem egy igazi éttermi vacsora hangulatát és emlékeit.”

 

Még mielőtt esetleg bárki valamilyen jogszabályba ütköző kiskapura gondolna, szó sincs ilyesmiről, mindössze egy nagyon ötletes megoldásról, ami most indult csak el Budapesten.

A séf házhoz jön, de nem hozzám

Az étterem Illúzió nevet viselő menüjét a honlapjukon lehet megrendelni elvitelre, viszont elfogyasztásukhoz nem kell hazáig mennünk, mindössze a Kertész utcában található étteremtől pár lépésre található társasház egyik lakásába, ahol félig otthoni környezetben, de mégis éttermi élményekkel fűszerezve kapjuk meg, amit a Laurel séfje, Mede Ádám és csapata szolgál fel.

 

 

Az illúzió az étteremből indult, ahova belépve üres pult és asztalok fogadtak, de hamar eloszlatták a félelmemet – pár perc múlva már egy teljesen más környezetben találom magam, mert hamarosan indul a varázslat. Ehhez a varázslathoz pedig nem kellett felülni semmilyen mesebeli hintóra, csak kicsit gyalogolni, mégpedig hazáig.

„Az igazi fun fact ebben a történetben, hogy a Laurel kihelyezett éttermi lakásai pont abban a házban találhatók, ahol én is lakom.”

 

Gyorsan meg is kérdeztem, hogy melyik emeleten lesz a vacsora, mert ennél már csak az lett volna viccesebb, ha az egyik szomszéd lakásban vacsoráztam volna. De azért így sikerült pont az én lakásom felett két emelettel helyet foglalnom a nappaliban. Azt már persze nem árulom el, hogy én hányadik emeleten lakom.

A lakásokban három kétszemélyes asztal található, így egy időben maximálisan hat vendég tartózkodhat a Laurel egyik mini-éttermében, nevezzük a miénket mondjuk Laurel IV-nek, mivel ez a négy lakás közül a sorban az utolsó. Mielőtt bárki megijedne, hogy vadidegenekkel kell osztoznia a lakáson, megnyugtatásul szeretném közölni, hogy a nappaliban mindezt megfelelő távolságtartás mellett tehetjük meg, de a hangulat mégis annyira baráti tud lenni, hogy mi is hamar szóba elegyedtünk a mellettünk lévő asztaltársasággal.

„És ettől lesz annyira különleges ez az egész, hogy egy étteremben érezhetjük magunkat, de ez mégis más és kifejezetten tetszik.”

 

A séf Mede Ádám és Ötvös Zsuzsi cukrász által összeállított, tíz fogásos menü abszolút a top kategóriát képviseli, ezt pedig a Tüü Péter sommelier által összeállított nemzetközi borsor tudta a maximumra járatni. A profizmust pedig nem csupán az ételekben és italokban lehet felfedezni, hanem a szervezettségben. Párhuzamosan ugyanis négy lakásban folyik a vacsora, a személyzet ezek között a lakások között szervezi meg a mi kiszolgálásunkat. Így a lakásban folyamatos a sürgés-forgás, érkezik a sommelier, majd a séf, a szakácsok, a cukrász és szépen sorban, első kézből kapjuk az információkat a különböző fogásokról, és a nemzetközi borsornak köszönhetően pedig egy gondolatbeli világutazásnak is részesei lehetünk, hiszen minden tétel a világ különböző országaiból érkezik a poharunkba.

 

 

Mit is tartogat nekünk ez az illúzió?

A teljes menüt nem fogom felsorolni, de néhány személyes kedvencemet – tehát szinte az összes ételt – megosztom veletek, amelyekben nem kis csavar is lesz. Az üdvözlő falatkák mellet nem tudok szó nélkül elmenni, ugyanis a bodzával és algával tálalt pisztráng, vagy a tormával és salsa verde-vel megbolondított marhanyelv rögtön megadta nekem azt az élményt, amire már 3 hónapja vártam.
A barnavajjal tálalt és zsályával készült borjúbríz után az egyik meglepetés a házi kifli volt, ami nagyon jól jött a megmaradt vajhoz. A menüben szereplő májas hurka viszont egészen elképesztő köntöst kapott. A wasabival megbolondított előétel ugyanis az ázsiai – főleg kínai (jiaozi) és japán (gyoza) – konyhákból ismert sült batyuban érkezett a tányérra, hozzá pedig almaszósz is érkezett.

„Egy levessel engem egyáltalán nem lehet lázba hozni, a Laurel kakaslevesét viszont életem legjobb levesei közé soroltam, amikor egy tavalyi menüjükben kóstoltam.”

 

Nem véletlen, hogy nagyon vártam már a pillanatot, amikor elérkezünk az utolsó előételhez, a kakas ramenhez, ami feltette az i-re a pontot nálam, pedig még csak a menüsor felénél tartottunk. A főételek közül a miso dashi-val tálalt marha tataki vitte nálam az abszolút prímet, amihez még különleges házi briós is érkezett.

 

 

Mivel borzasztóan édesszájú vagyok, ezért ezek a pillanatok jelenik nekem az étkezés orgazmusát, így nem véletlen, hogy alig vártam a desszerteket. Ezek közül a miso, szilva és gesztenye hármasával alkotott utolsó (előtti) desszert nyerte el a legjobban az ízlelőbimbóim tetszését, és annak ellenére, hogy már a kilencedik fogásnál tartottam, biztosan sikerült volna repetáznom belőle. A záródesszertek közül a Laurel Budapesttől megszokott isler természetesen nem maradhatott ki, ezúttal hibiszkusszal és licsivel. A malátás macaron mellett pedig harmadikként egy isteni házi fűszeres konyakmeggy zárta az estét.

De az ételek mellett nem felejtek el említést tenni a borokról sem, ugyanis ahogy már korábban is mondtam, egy igazi világkörüli útban lehetett részem, hiszen egy olaszországi Sauvignon Blanc-tól indulva a francia és német bortermő vidékeket bejárva jutottunk el az újvilág boraihoz, Argentínába, majd Kaliforniába, utunk végül Tokaj-Hegyalján végződött és közben, ha ezeket a vidékeket ugyan személyesen nem is láthattuk, de a borok által szó szerint megízlelhettük őket.

 

 

Azt egyértelműen kijelenthetem, hogy ezt az ötcsillagos élményt semmi korábbihoz nem tudnám hasonlítani, az pedig egy óriási öröm volt számomra, hogy sok idő után végre újra tányérra tálalt fogások felett ülhettem egy étteremben, ami száz százalékban valóság volt és nem illúzió, még ha néha furcsa is volt számomra, hogy mindezt 2021 februárjában teszem.

 

További információk a Laurel Illúzió menüjéről a hivatalos oldalon.

 

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb