Lifestyle

Esküvőjén lepte meg dallal édesanyját a biszexuális énekes

Matthew John, énekes és dalszerző végre összeházasodhatott élete szerelmével, ám egy másik fontos embernek készült különleges ajándékkal, hogy megköszönje mindazt, amit az évek során kapott tőle.

A biszexuális énekes nemrégiben kelt egybe párjával, de amikor azon gondolkodott, melyik dalra kellene táncolnia édesanyjával, sehogyan sem találta a megfelelőt, amellyel elmondhatná neki, mennyire hálás a szeretetért, amit tőle kapott – írja a Huffington Post.

 

 

Éppen ezért döntött úgy, hogy kreativitását és tehetségét kihasználva dalba foglalja érzelmeit, melyeket édesanyja kelt benne, és nem mellesleg olyan zenét komponál hozzá, mely alatt megtörténhet az anya-fia tánc is.

Mindig is tudtam, hogy szeretnék írni egy dalt az anyukámnak – egyszerűen csak még nem jött el a megfelelő idő. Dalokat próbáltam keresni, amik megérinthetnek, és amik tökéletesek lehetnének az anya-fia tánchoz. Viszont egy olyat sem találtam, amivel együtt tudtam volna érezni. Ekkor végül elszántam magam. Leültem a gitárommal és elkezdtem játszani rajta, közben pedig egy új dal született.

A végeredmény, mely az Everything, tehát Minden címet viseli, harminc perccel később jött létre, melyben a következő sorokat hallhatjuk: Mindent megtanítottál, hogyan különböztessem meg a rosszat a jótól. Mindent nekem adtál, te tettél azzá, aki legbelül vagyok, és annak ellenére, hogy más vagyok, még mindig az a férfi áll előtted, akinek mindig is képzeltél. Csak egy kicsikét erősebb, mivel felkészítettél rá, hogy kibírjak mindent, te tanítottál meg nekem mindent.

A huszonkilenc éves énekes egyúttal azoknak az LMBTQ férfiaknak is szánta a dalt, akiknek különleges kapcsolatuk van az édesanyjukkal. Célját úgy tűnik, elérte, hiszen esküvője óta több üzenetet is kapott anyáktól és fiaiktól, akik gratuláltak neki az alkotáshoz.

 

 

Amikor Matthew előbújt nekem, úgy éreztem, mintha az egész világom összeomlott volna. Nem fogok hazudni – hetekig sírtam. Miután beszéltem egy barátommal, akinek a gyermeke szintén az LMBTQ-közösségbe tartozik, nem gyászoltam tovább a fiút, akiről úgy gondoltam, hogy elveszítettem. […] Egyszerűen nem találok rá szavakat, mennyire fontos számomra ez a dal. Azt hiszem azok a szavak inkább a szívemben élnek.

Everything

Listen to Everything on Spotify. Matthew John · Single · 2018 · 1 songs.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin