Kultúra

Emelkedik a meleg televíziós karakterek száma

A GLAAD melegjogi médiakutató intézet felméréséből kiderül, amit sokan egyébként amúgy is valószínűleg észrevettünk az elmúlt időszakban: a tévécsatornák egyre többet és nyíltabban ábrázolnak meleg, leszbikus és biszexuális karaktereket.

A csatornák egyre behatóbban és megértőbben foglalkoznak a melegek életével, bár a transzneműekre több figyelmet is fordíthatnának” – mondta Sarah Kate Ellis, a GLAAD elnöke. Ugyanakkor idén először történt meg, hogy egy transznemű színésznőt – Laverne Cox-ot az Orange is the new blackből – Emmy-díjra jelöltek.

A GLAAD felmérése szerint a 2014/2015-ös szezonban a főműsoridőben sugárzott programok összesen 813 karakteréből 32 homo- vagy biszexuális. Ez a szereplőknek mintegy 3,9 százaléka, ami valamivel magasabb arány a tavalyinál, azonban nem éri el a 2012-es 4,4 százalékos rekordszintet.

A vizsgált csatornák között a Fox szerepeltette a legtöbb meleg figurát; a Brooklyn nine-nine és a Glee 6,5 százalékra tornázta fel a csatorna eredményét. Az ABC valamivel lemaradva, 4,5 százalékot ért el, míg a kábelcsatornák között az HBO végzett az élen.

További érdekesség, hogy a női karakterek aránya 3 százalékponttal visszaesett 40 százalékra, viszont az etnikai kisebbségek a szereplők 27 százalékát teszik ki, ami négy százalékos növekedés a tavalyi eredményhez képest.

forrás: VS.hu

Previous post

Néhány kevésbé ismert tény Kylie-ról

Next post

Kimutatták: A nők imádják a melegpornót