Kultúra

Elton John dalával kápráztatott el mindenkit a lelkész meleg fia

 

Jeremiah Lloyd Harmon már az American Idol válogatóján sikeresen vette az akadályokat, és belopta magát nem csak a zsűri, de a nézők szívébe is. Legutóbb az egyik legnagyobb ikon, maga Elton John dalával örvendeztetett meg bennünket.

Lionel Richie, Katy Perry és Luke Bryan is mind elismerő szavakkal illették Harmont, aki már a válogatók során elárulta, hogy egy lelkész családból származik, ahol melegként bújt elő. Az American Idol legutóbbi adásában egy másik meleg énekes, a legendás Elton John alkotásával, a We All Fall in Love Sometimes-szal állt színpadra.

 

 

„Egész idő alatt, mialatt téged néztelek, arra gondoltam, hogy nem vagyok méltó arra, hogy ma este itt legyek és téged hallgassalak” – szedte össze magát az elképesztő produkció után Luke Bryan. Az Out máris arról kérdezte Harmont, mi a véleménye arról, hogy esetleg ő lehetne az első meleg nyertese az American Idolnak. Minden esélye meg van rá, hiszen a legjobb tíz előadó között van, a zsűri pedig minden alkalommal dicsérő szavakkal méltatja.

„Mostanában arra lettem figyelmes, hogy sokkal nagyobb bennem a versenyszellem, mint korábban, és ahogy egyre közelebb érünk a műsor végéhez, arra gondolok, hogy talán képes lehetnék rá. Valójában nem gondoltam rá, hogy eddig eljuthatnék, de most, hogy tényleg egyre közelebb kerültünk a döntőhöz, úgy érzem, talán sikerülne. Talán képes lennék rá.”

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Jeremiah Lloyd Harmon (@jlloydharmon) on

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin