HírekPride

Először szerveztek pride felvonulást a himalájai Nepálban

Az első pride felvonulás minden ország LMBTQ-közössége történetében különleges pillanat. Így volt ez egy héttel ezelőtt Észak-Macedóniában és ugyanígy volt most hétvégén az ázsiai Nepálban is.

 

Nepál a világtérképen

 

Mintegy háromszázan gyűltek össze a főváros, Katmandu utcáin szivárványszínű zászlókkal, esernyőkkel és feliratokkal. Az egyik szervező elmondta: a nepáliak többsége nem igazán járatos a közösséghez kapcsolódó különböző kifejezésekben, nem tudják mi a különbség a meleg és transznemű között például, azzal azonban tisztában vannak, hogy Nepálban is élnek szexuális kisebbségekhez tartozó emberek.

 

A felvonulás békés mederben folyt, azonban a rendőrség kérte a vonulókat, hogy kizárólag a kijelölt útvonal menték legyenek láthatóak a zászlók és esernyők.

Nepálban 2007-ben szűnt meg a homoszexualitás büntethetősége és a hivatalos iratokon lehetőség van férfi, vagy nő mellett harmadik nem jelölésére – helyi aktivisták azonban figyelmeztetnek, hogy ettől függetlenül egyáltalán nem igaz az a romanticizált kép, miszerint a nepáliak lennének Ázsial legtoleránsabb nemzete, igenis nagyon sok minden miatt kell még küzdeniük az LMBTQ-közösség tagjainak.

A Nepálhoz közeli másik himalájai országban, Bhutánan néhány héttel ezelőtt törölték el a homoszexualitás büntethetőségét. További részletek:

 

Himalájai királyság törölte a homoszexualitás büntethetőségét

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin