Divat

Először szerepel drag queen a Vogue címlapján

Történelmet ír októberi számával a Vogue Brazil, amelynek címlapjára rögtön nem egy, hanem két drag queen is kerül.

Az első címlap Pabllo Vittaré, aki a drag világ legnagyobb Instagram-táborával büszkélkedhet és folyamatosan zsebeli be a nívós zenei elismeréseket. Jelölték már többek között Latin Grammy-re és MTV Music Awards-ra, utóbbit 2019-ben a brazil kategóriában meg is nyerte.

A közel 11 millió követővel rendelkező Vittar a Vogue-címlapon tetőtől talpig Gucciban pózol. „Akarom, tudom, meg tudom csinálni” – üzeni. „Mindig is tudtam, hogy eljutok oda, ahol most vagyok. Azzal nem ártasz magadnak, ha szereted magadat és törődsz magaddal. Az embereknek meg kell tanulniuk tisztelni téged önmagadért.

A Vogue-gal való együttműködés keretében a mai napra átveszi a Vogue Brazil Instagram-oldalának kezelését is.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pabllo Vittar (@pabllovittar) által megosztott bejegyzés,

 

A másik címlap Gloria Groove-é, akinek bár kevesebb követője van a közösségi médiában, ugyanúgy elismert figurája a brazil drag közösségnek. Mindamellett ő vezeti a Netflix novemberben debütáló legújabb drag reality showját A Queen is Born címmel, amely kicsit a Queer Eye és a Drag U keveréke: amatőr drag queeneket segít majd professzionálissá válni.

Gloria ugyanúgy Gucciban látható a címlapon, a címlapfotót pedig mindkettő drag queen esetében Hick Duarte készítette.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@gloriagroove) által megosztott bejegyzés,

 

Pabllo Vittar életéről és munkájáról korábban Herstory című rovatunkban írtunk:

 

Herstory – Pabllo Vittar, Brazília drag üdvöskéje

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin