Lifestyle

Először gyógyult ki HIV-vel élő a betegségből kizárólag gyógyszeres kezeléssel

Egy tünetmentes HIV-vel élő férfi lehet az első olyan érintett, aki anélkül gyógyult ki a betegségből, hogy csontvelő-transzplantációra lett volna szüksége – jelentették be kedden az eredményt potenciális áttörésként értékelő kutatók. A történelmi jelentőségű bejelentésre a Nemzetködi AIDS Társaság kétévente megrendezésre kerülő konferenciáján került sor – ennek előestéjén beszélt arról Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója, hogy a koronavírus járvány miatt közel 70 ország fogyhat ki hamarosan a HIV-gyógyszerekből.

Az elmúlt években volt már két beteg, aki kigyógyult a vírusból, ám a „berlini” és a „londoni” páciens esetében erre azután került sor, hogy a daganatos betegségek esetében alkalmazott, magas kockázatú csontvelő-átültetést hajtottak végre rajtuk.

 

A fotó illusztráció

 

Egy nemzetközi kutatócsoport szerint a harmadik páciens egy 34 éves, meg nem nevezett brazil férfi, akinél 2012-ben diagnosztizálták a HIV-fertőzést. Többféle hatékony vírusellenes gyógyszert kapott, de már 57 hete nem kap kezelést, és továbbra is negatív a HIV-antitest-tesztje. A Sao Pauló-i Egyetem fertőzőbetegség-szakértője, Ricardo Diaz szerint a páciens gyógyultnak tekinthető. Mint kiemelte: a páciensnek már nincs szüksége vírusellenes kezelésre. „Nem tudjuk kimutatni a vírust, és elveszíti a vírusra adott specifikus választ is: ha nincs antitest, akkor nincs antigénje sem” – fogalmazott a kutató.

Diaz szerint kutatócsoportjának kezelési módszere, amelyet még további kutatásokkal kell megerősíteni, etikusabb gyógymód a súlyos betegek számára, mint a csontvelő-átültetés. „Nagyon magas a halálozási arány, egy sor beteg vagy a műtéttől halt meg, vagy nem működött nála a csontvelő-átültetés” – mutatott rá.

Sharon Lewin, a Nemzetközi AIDS Társaság HIV-gyógymóddal kapcsolatos kezdeményezésének társelnöke „nagyon érdekesnek” nevezte Diaz eredményeit, ugyanakkor megjegyezte, hogy egyelőre csak a brazil páciens eredményei állnak rendelkezésre. „A brazil páciens antitesttesztje idővel egyre gyengébb lett, ami arra utalt, hogy csökkent az immunválasz” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy ez nagyon szokatlan valakinél, aki nem szed antivirális szereket. „További alapos elemzésre van szükség a felmerült provokatív adatok miatt” – tette hozzá.

 

Felfedte magát a férfi, aki a világon másodikként gyógyult ki a HIV-ből

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin