Hírek

Előbújása után öngyilkos lett egy 15 éves szaúdi fiú

Öngyilkosságot követett el egy szaúd-arábiai fiatalember pár nappal azután, hogy coming outolt szerettei előtt. Bejelentését követően édesapja azzal fenyegetőzött megöli, ha még egyszer a szeme elé kerül.

A kiszolgáltatott Roshan először egy szintén a fővárosban, Rijádban élő barátjához menekült. “Őszintén nem tudom, miért mondtam el a szüleimnek, hogy meleg vagyok. Az emberek talán itt gyűlölik legjobban a melegeket az egész világon” – posztolta akkor Redditen.

Képünk illusztráció

Szó szerint kirúgtak otthonról és a családom megfenyegetett, hogy megölnek, ha még egyszer hazamegyek. Most az egyik barátomnál vagyok. Ő úgy tudja a szüleim nyaralni mentek és csak arra a pár napra maradok nála, átmenetileg. Nem maradhatok itt örökké. Nem tudom mitévő legyek. Meg akarom ölni magam. Hogy követhettem el ekkora hibát?

A 15 éves fiú szeretett volna Dubajba menekülni, azonban édesapja elrejtette az útlevelét. Bár anyja próbált rátalálni a dokumentumra, nem járt sikerrel. Rokonokhoz a fiú nem mert menni, attól félt ugyanis, hogy ők is megtudták addig rejtegetett titkát és apja helyett ők ölik meg. Mivel a szaúdi törvények szerint kiskorúnak számít, így munkát sem tudott vállalni.

Végül menedéket adó barátja szülei is kérdezősködni kezdtek. Az egyre nagyobb súllyal vállára nehezedő nyomást a fiú már nem tudta elviselni és végül két hét bújkálás és rettegés után Roshan maga vetett véget életének. A hírről végül a holttestet felfedező egyik nagybácsi számolt be.

Rainbow party header banner
Previous post

Instagram, Bangkok és macik - Interjú Jo Ji thaiföldi képzőművésszel

Next post

Videó - Nyilvános a RuPaul's Drag Race tizedik évadának első 15 perce