Nagyvilág

Elhunyt a férfi, aki egykor először gyógyult ki a HIV-ből

Röviddel azután, hogy a HIV Plus Magazine portrét készített Timothy Ray Brownról és partneréről, a “berlini betegként” ismert Timothy elhunyt. Halálát leukémia okozta, Palm Springs-i (Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok) otthonában hunyt el, 54 éves volt.

 

Timothy Ray Brown és párja, Tim Hoeffgen

 

A rákkal közel két évtizede küzdött, emiatt esett át csontvelőből vett őssejt-transzplantáción 2007-ben és 2008-ban. Csodálatos gyógyulását is ennek köszönheti, a donornak ugyanis, akitől az őssejteket kapta, egy ritka génmutációja van, amely ellenáll a HIV-vírusnak.

A hírt 2012-ben a Nemzetközi AIDS Konferencián jelentették be Berlinben, innen kapta a “berlini beteg” elnevezést is – azóta egy másik férfi hasonlóan gyógyult ki a HIV-ből, ő “londoni beteg” néven ismert és idén tavasszal fedte fel magát.

Sajnos a HIV-vel ellentétben a rák újra megtámadta Timothy a szervezetét: áprilisban kórházba került, a betegség a gerincét és az agyát is megtámadta. “Tisztázzuk, Timothy nem HIV-ben haldoklik. HIV-vírust azóta nem találtak a vérében, mióta kigyógyult. Az már a múlté. Ez a leukémia miatt van.” – nyilatkozta akkor a sajtónak párja, Tim.

Timothy pedig ezt üzente a halálos ágyán a nagyvilágnak: “Üzenem az embereknek, hogy küzdjenek. Küzdjenek egy olyan HIV-gyógymódért, ami mindenkinél működik. Soha nem akartam az egyetlen lenni.

 

Egy nő lehet a harmadik ember, aki kigyógyult a HIV-ből

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb