Hírek

Elhunyt a 81 éves lelkész, 27 éves férje örökölt mindent

Philip Clements és Florin Marin az esküvőjükön 2017-ben

 

Május 31-én egy bukaresti kórházban elhunyt Philip Clements, nyugalmazott anglikán lelkész. A 81 éves, angol Clements 2017-ben házasodott össze a most 27 éves román Florin Marinnal, és esküvőjük akkor felkeltette a világsajtó figyelmét a hatalmas korkülönbség láttán.

A koronavírus-járvány miatt látogatási tilalom volt érvényben a kórházban, így Clements egyedül hunyt el, anélkül, hogy szerettei meglátogathatták volna. A lelkész családja most azzal vádolja az ifjú özvegyet, hogy az az első pillanattól fogva csak az idős férfi pénzére utazott.

Amit teljes egészében Marin örököl. Az örökség része egy százezer fontos (kb. 38,5 millió forint) lakás Bukarestben, egy százötvenezer fontos (kb. 57,8 millió forint) életbiztosítás, valamint a havi kétezer fontos (kb. 770 ezer forint) özvegyi nyugdíj – ez utóbbit élete végig folyósítják számára, egészen addig, amíg újra házasságot nem köt.

Az elhunyt férjénél 54 évvel fiatalabb Marin azt nyilatkozta az angol Daily Mailnek, hogy elszomorította Clements halála, de két nap gyász “elegendő”, és hogy volt férje sem akarná, hogy szomorú legyen. A gyász helyett készen áll arra, hogy élvezze a százmilliós örökségét.

 

 

 

Eközben pedig a lelkész öccse mindössze két családi fotót örökölt. A 71 éves Anthony Clements szerint Marin csupán egy haszonleső.

“Többször mondtam a bátyámnak. Florin nem más, mint egy aranyásó, aki az első pillanattól kezdve, ahogy találkoztak, készen állt arra, hogy kifossza. És most megkapta, amit akart. Ami történt, magáért beszél. Az egész család így gondolja. A másik testvérem, Brian sem örül annak, hogy Florin így kihasználta a bátyánkat. Azt gondoltuk, mi fogjuk örökölni a lakást, de most minden Floriné lett. De ez nem a pénzről szól, inkább szeretném, hogy életben legyen a bátyám. Ami dühít minket, az az, ahogy bánt vele a férje. Folyamatosan veszekedtek és szakítottak. Négy évvel ezelőtt én utaztam el Philiphez vigasztalni, mert teljesen összetört. Támogattam, és mondam neki, hogy Florin nem jó hozzá. De nem hallgatott rám… Az egész család nagyon nyitott, az soha egy percig nem jelentett problémát, hogy Philip meleg volt. Mindannyian olyannak szerettük őt, amilyen. Az unokáim is imádták. Csak azt sajnálom, hogy soha nem volt egy őszinte párkapcsolata.”

Anthony Clements szerint a bátyjának több pénze volt, mint amennyi az örökség összege, és szerinte egyértelmű, hogy hová tűnt. A rendőréségen a gyanúsítgatásra azt a választ kapta, hogy bármilyen lépéshez bizonyítékot kell bemutatnia.

 

Philip Clements fiatalkori fotója

 

Philip Clements temetése Romániában lesz, a hamvait pedig az egyik általa kedvelt bukaresti tóba szórják. A Florin Marin által szervezett temetésen a család nem fog részt venni, mert nem akarnak találkozni az özveggyel.

Marin szerint nem az ő hibája, hogy ő örökölte a pénzt, ami szerinte egyáltalán nem valami hatalmas összeg. “Mindig emlékezni fogok Philipre, de ez nem zárja ki, hogy a jövőben párkapcsolatom legyen.”

 

 

Újra együtt: A 81 éves anglikán lelkész fizeti 27 éves férje rendszeres partizását

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb