Hírek

Elfogadták Trump transzfób törvényét

Alig fél évvel azután, hogy hivatalba lépett, Donald Trump Twitteren üzente meg, hogy kitiltja az Amerikai Egyesült Államok katonaságból a transzneműeket. A hír felháborodás-hullámot váltott ki, a belengetett szabályozás ellen több tucat nyugalmazott tábornok is levélben tiltakozott. Az ügyben szomorú fejlemény, hogy a legfelsőbb bíróság ezúttal jóvá is hagyta.

Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság jóváhagyta Donald Trump elnök azon döntését, amely a transzneműek katonai szolgálatának tiltásáról szól. A bíróság döntése 5:4 arányban született meg, a konzervatív bírák az elnöki döntés bevezetése mellett, a liberális bírák pedig ellene szavaztak. A döntést az első kommentárok a Trump-kormányzat egyértelmű győzelmeként értékelték.

Donald Trump

Egészen néhány évvel ezelőttig a transznemű embereket elbocsáthatták a hadsereg kötelékéből, de az előző elnök, a demokrata Barack Obama idején ez a politika megváltozott: 2016-ban a hadsereg vezetői bejelentették, hogy azok a transznemű személyek, akik addig a hadseregben szolgáltak, maradhatnak, és egyúttal közölték, hogy 2017. július 1-jétől nyílik meg ismét a lehetőség, hogy a transzneműségüket nyíltan felvállalókat ismét besorozhassák.

Donald Trump elnöki beiktatása után a kormányzati politikai más irányt vett: az elnök először közölte, majd az akkori védelmi miniszter James Mattis hivatalosan is bejelentette, hogy ezt az időpontot módosítják, és a helyzet tanulmányozására hivatkozva a besorozásokat meghatározatlan időre elhalasztják. Majd Trump 2017 júliusában közölte: a transznemű emberek semmilyen körülmények között nem szolgálhatnak az amerikai hadseregben. Az elnök úgy rendelkezett, hogy vissza kell térni az Obama-kormányzat változtatásai előtti politikához.

A transznemű emberek érdekeit védő csoportok több helyen is bírósághoz fordultak, és az alsóbb szintű bíróságok nekik adtak igazat. Jogértelmezésükkel arra kötelezték a védelmi minisztériumot, hogy az elnöki döntést az egész országra kiterjedően függessze fel, és 2018. január 1-jéig engedélyezze a transznemű személyek besorozását.

A legfelsőbb bíróság kedden hozott döntése ezeket a felfüggesztéseket semmisítette meg, egyúttal azonban lehetővé téve az alsóbb szintű bíróságoknak, hogy tovább dolgozzanak az ügyön.

A Legfelsőbb Bíróság jelenlegi összetételében

A Trump-kormányzat 2018 márciusában bejelentette, hogy a vizsgálódások eredményeképpen megváltoztatja a politikáját, és transzneműek egyáltalán nem szolgálhatnak a hadseregben, ahová csakis a „biológiai nemüknek megfelelő” férfiakat és nőket sorozhatják be.

A kilenc tagú Legfelsőbb Bíróságnak – amelynek tagjait a Szenátus életfogytig választja – az elmúlt másfél évben két új tagja is lett, mindketten konzervatív értékeket valló bírák. Többek között ennek is köszönhető, hogy Trump kezdeményezése ezúttal zöld utat kapott.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin