EgészségLifestyle

Egyre rosszabb a nemibetegségek helyzete Magyarországon, mégsem beszélünk róla

Interjú Sabjanics Andrással

Növekvő esetszámok, új és visszatérő betegségek, rezisztenssé váló kórokozók és szifilisszel születő gyerekek. Az egész világon és Magyarországon is egyre több mutató jelzi, hogy bár társadalmunk egyre nyíltabban beszél a szexről, az STD-kről továbbra sem ejtünk elég szót, sem otthon, az iskolákban pedig végképp. Holott kellene: a szakértő szerint probléma bőven akad – még ha néhány adat örömre is adhat azért okot.

A nemibetegségek sok ember számára távoli és idegen rémeknek tűnnek, melyekhez megannyi tabu és bűn társul. Am a legújabb statisztikákat nézve valójában a teljes társadalmunknak – és ezzel együtt az egészségügyi politikáknak – is fel kellene kapnia a fejét a témára és nagyobb komolysággal fordulni felé. A szakértő, Sabjanics András, a Sabjanics Medical Center tulajdonosa és igazgatója szerint ugyanis a helyzet minden, csak nem rózsás.

A helyzet riasztó 

Sőt. „Ha egy szóval kellene jeleznem a helyzetet, azt mondanám: riasztó. Az STD-járvány terjedése nem lassult. A fertőzések előfordulása aggasztó ütemben növekszik.”

Ráadásul nem ez az egyetlen probléma. Újra rossz számokat mutatnak a HIV-szűrések, rohamosan terjed a szifilisz, az antibiotikum rezisztencia miatt néhány igencsak sűrűn előforduló nemibaj kezd kezelhetetlenné válni, ráadásul újak is felbukkannak. Mindennek pedig nem csak okozója az, hogy a szexuális edukáció borzalmas állapotban van az országban, de indikátora is.

Újra itt a szifilisz

Mikor azt halljuk, hogy szifilisz, máig rengeteg embernek jut eszébe Ady kora és a költő halála, ami a betegséget erőteljesen a múltba helyezi – akár romantizálja is –, ezáltal pedig nem is tekintenek rá veszélyként. „Sokan azt gondolják, hogy a szifilisz már nem létezik, nem félnek tőle, így nem is védekeznek megfelelően.” Holott ma már a számokat tekintve a szakértők magabiztosan mondják ki, hogy Európában újjáéledt a szifiliszjárvány az elmúlt években.  2023-ban az EU/EGT országaiban több mint 41 000 szifiliszes esetet jelentettek, ami 13%-os növekedést jelent az előző évhez képest (forrás: politico.eu), és majdnem duplája a tíz évvel korábbinak. Magyarországon is meredeken emelkedtek az esetszámok: 2019-ben 791 szifiliszes beteget regisztráltak, 2023-ban pedig már 1221-et.

És bár az idő eltelt és az orvostudomány fejlődött, a szifilisz továbbra is komoly népegészségügyi kockázatot jelent. Ráadásul nemcsak a felnőtt lakosság, de akár a gyermekek számára is. „A kezeletlen szifilisz súlyos szív- és idegrendszeri szövődményekhez vezethet, évekkel később akár bénulást vagy demenciát okozhat. Különösen tragikus, amikor várandós nő fertőződik, mert a magzat is károsodhat.” Sajnos ez pedig nem is olyan ritka. 2024-ben Magyarországon 15 újszülöttnél diagnosztizáltak veleszületett szifiliszt (forrás: antsz.hu). Az elrettentő szám az egészségügy számára is egyfajta figyelmeztetés: „Ez rávilágít a szűrővizsgálatok fontosságára: a szakemberek már azt javasolják, hogy ne csak a terhesség elején, hanem a harmadik trimeszterben is legyen kötelező szifilisz-szűrés.

A kezelhetetlen szuper-gonorrhoea

Más, régóta ismert nemibetegség is kezdi újabb fénykorát élni. A tripper, vagyis a gonorrhoea esetén nem a terjedés mértéke és az esetszámok a figyelemfelkeltők, hanem az, hogy egyre nehezebben lehet őket kezelni. Ennek nemcsak az az oka, hogy az orvostudománnyal együtt maga a baktérium is fejlődik és változik, hanem az is, hogy a társadalomban az antibiotikumok fogyasztása hosszú ideje történik meglehetősen hanyag módon – nem mindig akkor szednek az emberek antibiotikumot, amikor kellene.

Ebből következik, hogy az eddigi kezelési módok nem mindig használnak. Amit eddig rutin volt kezelni és ezért egyre kevésbé tartottak tőle az emberek vagy akár az egészségügyi szakemberek, hirtelen új kihívásokat jelent. „Világszerte és Európában is megjelentek olyan Neisseria gonorrhoeae törzsek, amelyek a legtöbb antibiotikumra nem reagálnak megfelelően.” – mondja Sabjanics András, aki felhívja a figyelmet a „szuper-gonorrhea” megszületésére, ami azokat a kórokozókat jelöli, melyek gyakorlatilag az összes jelenleg alkalmazott antibiotikummal szemben rezisztensek. A WHO egy friss jelentése szerint 87 vizsgált országból 9-ben már a gonorrhoeás esetek 5–40%-ában kimutatták a ceftriaxonra (a jelenlegi utolsó hatékony antibiotikumra) való rezisztenciát (forrás: who.int). „Az ilyen antibiotikum-rezisztens nemi betegségek terjedése súlyos közegészségügyi fenyegetés: ha nem fejlesztünk ki újabb gyógyszereket és nem használjuk felelősen a meglévő antibiotikumokat, akkor a jövőben egy egyszerű STD is potenciálisan gyógyíthatatlanná válhat.” – emeli ki Sabjanics.

Vannak új befutók is

Ráadásul a bajban nemcsak a gonorrhoea érintett. A Mycoplasma genitalium esetén is egyre nagyobb a baj. Nem hangzik a betegség olyan ismerősen, mint a tripper? Nem meglepő. A parányi baktériumot még 1980-ban azonosították, ám Sabjanics szerint csak napjainkban vált világossá, hogy jelentős fertőzéseket okozhat: férfiaknál például idült húgycsőgyulladást, nőknél méhnyakgyulladást idézhet elő.

A nemibetegségek között viszonylag új befutónak számító veszélyforrás egyik veszélye az, hogy a fertőzés észrevétlenül terjedhet tovább, egy idő után pedig súlyos szövődményekhez, nők esetében akár meddőséghez is vezethet. A másik pedig az itt szintén – már most! – jelentkező antibiotikum rezisztencia, ami miatt a felfedezésen felül a gyógyulás is kérdéses lehet. „Éppen ezért ma már egyre több helyen vezetik be a Mycoplasma genitalium szűrését is azoknál a betegeknél, akiknél ismeretlen eredetű húgyúti vagy nemi szervi gyulladás áll fenn.” Mindez fontos próbálkozás a magánrendelőknél, ám a sokszor amúgy is csak döcögő közegészségügyben kérdés, hogy mennyi figyelem és pénz tud jelenleg hárulni egy viszonylag új problémára.

Emellett nemcsak a mycoplasma okoz meglepetéseket. Az MSM (vagyis a férfiakkal szexelő férfiak esetén) a Chlamydia baktériumnak is egyre gyakrabban bukkan fel egy új, agresszívebb típusa.

A HIV helyzete

Sajnos emellett itthon a HIV-helyzet is elkezdett mérsékelten rosszabbodni. „Néhány év stagnálás után ismét emelkedni kezdett az új esetek száma. 2023 első félévében 112 új HIV-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, így várhatóan az éves esetszám ismét 200 fölé kerül” – mondja Sabjanics (forrás: pharmaindex-online.hu). Az érintettek jelentős része, továbbra is MSM-férfiak és társaik, ám ez nem mindenképpen szükséges, hogy azokat az immár 40 éve velünk élő tabukat erősítsék, miszerint a HIV a meleg férfiak problémája.

A HIV-es esetek száma mögött összetett probléma áll. „Pozitívum, hogy az MSM populáció körében viszonylag magas a szűrési arány a kockázati csoportokra szabott programok miatt: sokan közülük rendszeresen, akár félévente-évente eljárnak HIV-tesztre.” – emeli ki Sabjanics, aki viszont azt is kiemeli, hogy a kiszűrt heteroszexuális pácienseknél jellemző, hogy egy sokkal későbbi, előrehaladotabb, akár AIDS stádiumban lesznek kiszűrve, a HIV-fertőzés utolsó szakaszában, mikor akár megfelelő kezeléssel is életveszélyes. Akit hamar kiszűrnek, megfelelő kezeléssel a vírusszáma olyan alacsonyra csökkenthető, hogy a vírust nem tudja továbbadni és az illető élethosszára sem lesz hatással a kórokozó és az AIDS stádiumig nem is jutnak el. Akit nem, ott viszont a vírus elkezdi az immunrendszer leépítését. „2021-ben például 48 főt már AIDS-stádiumban diagnosztizáltak – ők évekig hordozhatták a vírust anélkül, hogy tesztre mentek volna. Ez jól mutatja, hogy a szélesebb lakosságban a HIV-szűrési hajlandóság továbbra sem elegendő; szükség van a szűrések népszerűsítésére, különösen a nem MSM csoportokban is!” – hívja fel a figyelmet András (forrás: humenonline.hu).

Némi jó hír

Van azért jó hír is. Bár a HIV-nél továbbra is sokkal nagyobb szükség lenne, hogy a heteroszexuális lakosság is eljárjon szűrésre – illetve, hogy a kismamákat is szűrjék – alapvetően érzékelhető apró javulás a szűrések és a korai felismerések számában.

Sabjanics felhívja a figyelmet, hogy többek között mellesleg ezzel is magyarázható az esetszámok növekedése is. Bár a tévhit, miszerint tünet nélkül valaki nem beteg, máig makacsul tartja magát, és emiatt sokan csak már komoly tüneteknél kopogtatnak az orvosoknál, az, hogy a szexualitás a társadalmunkban egyre kevésbé tabusított topik, hoz jó változásokat.

Egyre többet beszélünk a szexről, a szabadságról, az STD-kről. „A szűrés ma már nem számít „cikinek” vagy szégyellnivalónak, hanem a tudatos, felelősségteljes egészségmegőrzés részévé kezd válni. Ez a fajta intim-egészségtudatosság egyre erősebben jelenik meg a társadalomban, ami mindenképp bíztató jel a jövőre nézve.”

Ez a kezdődő fellazulás vagy felvilágosultság jól látszik a HPV-oltások esetében. Magyarországon 2014 óta a 7. osztályos lányok, 2020 óta pedig már a fiúk is térítésmentesen kaphatják meg az HPV elleni védőoltást az iskolai kampány keretében (forrás: nnk.gov.hu). „Ennek köszönhetően a legfrissebb adatok szerint a jogosult lányok kb. 80%-a, a fiúk több mint 70%-a be is oltatja magát, ami nemzetközi összehasonlításban is nagyon jó arány. Ez egy pozitív társadalmi attitűdváltást jelez: a szülők többsége felismeri, hogy a HPV-oltás fontos a méhnyakrák és egyéb HPV okozta daganatok megelőzésében.” Ugyanakkor a HPV elleni védekezés másik pillére, a rendszeres szűrés, hagy némi kívánnivalót maga után. Jelenleg a nők kevesebb mint fele vesz részt méhnyakrákszűrésen: egy tanulmány szerint 2019-ben még 47% volt a részvételi arány, 2023-ra viszont csak 41% körül mozog (forrás: magyarhirlap.hu). Mindennek súlyos következménye van: itthon évente mintegy 1500 nőnél diagnosztizálnak méhnyakrákot, és nagyjából 500-an sajnos bele is halnak az amúgy megelőzhető betegségbe (forrás: economx.hu). A lakosság ráadásul itt sem rendelkezik megfelelő tudással a betegséggel kapcsolatban: „A társadalmi attitűdök terén még mindig akadnak tévhitek: egyesek például azt gondolják, hogy a HPV csak a nőkre veszélyes, holott a férfiaknál is okozhat – ritkábban – daganatos elváltozásokat, például fej-nyaki vagy anális rákot – és a férfiak továbbadóként is szerepet játszanak.” – mondja András.

Nem beszélünk eleget és nincs edukáció

Vagyis a javulás bár néhol látszik, még korántsem stabil. Bár a felnőttek között talán egyre könnyebben esik komolyabban szó a szexről, a családokban máig tabutéma. És mivel az előző generációnál méginkább kényes volt a téma, a szülők sok esetben nem is tudnának nagyon okosat mondani – ezt bizonyítja az is, hogy az utóbbi években az idősebb korosztályban is emelkedik a nemi betegségek előfordulás. Sok szülő ezekután az iskolákra mutogat, mondván, hogy az iskola vagy a tanár dolga a felvilágosítás, az iskolák pedig – és ki kell emelni, a szexuális oktatás sose volt a magyar közoktatás erőssége – visszamutogatnak a szülőkre.

„Jelenleg Magyarországon nincs átfogó és egységes iskolai szintű felvilágosítás: sok fiatal szinte csak az internetről vagy a pornográf tartalmakból tájékozódik a szexualitásról, miközben a védekezésről és a betegségek kockázatairól alig esik szó.” – mondja Sabjanics – „Összességében elmondható, hogy a szexuális edukáció hiánya hozzájárul a védekezés elhanyagolásához és a késői orvoshoz forduláshoz. A megoldást a nyílt kommunikáció és oktatás jelenti: már iskolai szinten fontos lenne részletesen tanítani a fogamzásgátlásról és az STD-kről, továbbá a felnőtt lakosságot is folyamatosan tájékoztatni kell kampányokkal, szűrőprogramokkal. Ha az emberek több hiteles információhoz jutnak, kisebb eséllyel dőlnek be a tévhiteknek, és felelősebben fognak vigyázni magukra és másokra.”

Foglalj most időpontot Sabjanics Andrásnál a Sabjanics Medical Centerben a www.sabjanicsmedical.com címen, ahol nemcsak STD-szűrést végezhetsz, de gond esetén megfelelő kezelést is kaphatsz. Emellett érdemes körülnézni a center többi munkatársa között is, hiszen az orvosi esztétikától kezdve a proktológián át egészen az utológiáig számos szakrendelésen gondoskodhatsz egészségedről.

  • Instagram: @sabjanicsmc
  • Cím: 1133 Budapest, Kárpát utca 7/B – 11 kapucsengő
  • Telefonszám: +36 70 551 5538
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin