Kultúra

Egyesült Királyság: transz fiatalokról készít dokumentumsorozatokat a Channel 4

Cucumber-Banana-Tofu sorozatok hármasát sugárzó brit csatorna három dokumentumsorozatot is berendelt, amelyek transznemű/gender-nonkonform gyerekek illetve fiatalok életével foglalkoznak majd.

Channel_4_trans-690x326

A téma egyébként elég nagy nyilvánosságnak örvend mostanában. Egy népszerű brit dokumentumfilmes, Louis Theroux Transgender Kids (Transznemű gyerekek) címmel készített alkotása olyan amerikai gyerekekről szólt, akik már nagyon korán, néhány éves korukban szembesültek azzal, hogy nem tudnak azonosulni biológiai nemükkel, és az átmenetben szüleik is partnerek voltak, így hozzájárulva a kicsik testi-lelki egészségéhez. A BBC 2 rádióadó pedig külön műsort szentelt a kérdésnek, a brit gyerekekre fókuszálva.

A jelenleg készülő, Channel 4 által megrendelt filmek egyike a Young and Trans (Fiatal és transz) címet kapja majd. A készítők a következőt nyilatkozták róla: „A sorozat különböző családok életét követi majd, ahogy megosztják a helyzetüket a barátaikkal, illetve más, transz gyermekkel szintén rendelkező családokkal is találkoznak.”

A The Camp (A tábor) című sorozatban egy olyan amerikai nyári tábor életébe pillanthatunk bele, amely 12 éven aluli transznemű illetve gender-nonkonform gyerekeket fogad. A Testosterone Diaries (Tesztoszteronnaplók) pedig transz férfiak egy csoportjáról fog szólni: „Ezek a fiatalok büszkén megosztják az életüket a világgal a blogjaikban. A mindennapi, kiélezett helyzeteken keresztül, valamint ezen naplók megosztásával átélhetjük csodálatos »újjászületésük« történetét; megismerhetjük mindazokat a kihívásokat, amik elé a családjuk, a barátaik és a társadalom állítja őket; és megtudhatjuk azt is, miért osztják meg mindezt online.”

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin