Hírek

Egy texasi képviselő szerint Obama meleg prostituált volt

Habár utoljára 2014 végén készítettünk összefoglalót a konzervatív amerikai politikusok és egyéb közszereplők LMBT közösséggel kapcsolatos összeesküvés-elméleteiről, azóta sem állt le a gépezet. 

MLB-1024x1022

A legújabb vádat Mary Lou Bruner republikánus politikusnak – aki egyébként  a texasi Állami Oktatási Tanács tagja is – sikerült összekalapálnia. Egy azóta sajnos törölt Facebook-posztjátban a következőket írta: „Obama azért rajong annyira a melegekért, mert a húszas éveiben jó ideig meleg prostituáltként dolgozott. Ebből tudta finanszírozni a drogokat, amiket fogyasztott. azt már beismerte, hogy fiatal korában drogfüggő voltés azt sem lehet tagadni, hogy szimpatizál a melegekkel; viszont még nem bújt elő és nem tárta a nyilvánosság elé saját meleg/biszexuális múltját.” 

Az állítások közül az valóban igaz, hogy Barack Obama tinédzserként drogfüggőségben szenvedett, ám saját bevallása szerint azóta sem fogyasztott semmilyen illegális szert. Mrs. Bruner – aki nem mellesleg az egyik republikánus elnökjelölt, Ted Cruz texasi szenátor édesapjának nagy barátja – azt mondta, hogy nem fog bocsánatot kérni a véleményéért, mivel az állításai attól még igazak, hogy ez valakinek nem esik jól. Otthonában egyébként fokozatosan növekszik a népszerűsége, de Texasban ezen sajnos nincs mit csodálkozni.

Nem ez az első alkalom, hogy az asszony homofób véleményét hangoztatja a közösségi portálon. Ráadásul nagyon szerette a caps lockot is, amikor ezt írta a házassági egyenlőség kapcsán: „NEM FOGADHATJUK EL AZ ALKOTMÁNYELLENES ÍTÉLETEKET, AMIK – SZEMBEMENVE AZ ELSŐ KIEGÉSZÍTÉSSEL – LEROMBOLJÁK A VALLÁSSZABADSÁGOT. NEM ENGEDHETJÜK, HOGY A SZÖVETSÉGI KORMÁNY ELNYOMJA AZ ÁLLAMOK JOGAIT. NEM FOGADHATJUK EL A TRADÍCIÓK ELPUSZTÍTÁSÁT, AMELYEK TÖBB EZER ÉVE A TÁRSADALMUNK ALAPJAIT JELENTIK. NEM FOGADHATJUK EL AZT AZ ÍTÉLTET, AMI SZERINT AZ ERKÖLCSTELENSÉG UGYANANNYIRA ELFOGADHATÓ, MINT AZ ERKÖLCSÖSSÉG.” 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin