Kultúra

Egy meleg pár utolsó közös útja a megfakuló emlékek nyomában – Szupernóva

szupernóva a Napnál nagyobb tömegű csillag végső, nagy robbanása, amelynek során a csillag luminozitása (néhány hónapon keresztül) egy átlagos galaxiséval vetekszik. Neve az égbolton új (latinul nova, azaz „új”) csillagként való feltűnéséhez kapcsolódik, régebben hívták vendégcsillagnak is. A „szuper” a kevésbé fényes nóváktól való megkülönböztetésre szolgál, amelyek más okból fényesednek ki.

A film, amely az élet és vele együtt a kapcsolatok, a szerelem elmúlásáról szól, egyik szereplője demenciában szenved és egyre kevésbé ura elméjének – annak az elmének, amire íróként egész életében hagyatkozott, hagyatkozhatott. Immár képtelen gyakorolni hivatását, felnőtt emberként és társként is egyre nehezebben funkcionál. Egy utolsó közös út, a régi emlékek felidézése az oly kedves és ismerős helyeken, találkozás a rokonokkal, barátokkal. Többre már nincs, nem lesz lehetőség.

 

 

A közös múlt fájdalmas lezárását követően a folytatás lehet valami új, valami más, amennyiben azt mindkét fél akarja, és legtöbbször éppen ennek hiánya jelenti a konfliktust. A betegség diagnosztizálásával és a tünetek előrehaladtával egyszerre van jelen a szeretet és az önzés. A film, pontosabban a szereplők tehát felteszik a kérdést, mellyel idővel a legtöbben szembesülünk: meddig lehetünk saját magunk? Meddig lehetünk a szeretteink és a világ terhére? Mi az önzőbb cselekedet: elengedni a másikat vagy ragaszkodni hozzá a végsőkig, amikor – esetleg – ő ezt már nem akarja?

Amit a játékidő nagy részében látunk, szeretetteljes civakodás az író Tusker (Stanley Tucci) és a zongorista Sam (Colin Firth) között, amit csak azok engedhetnek meg maguknak, akik igazán ismerik egymást. Az odavetett megjegyzések mind-mind szeretetről és bizalomról árulkodnak, a cél soha nem a másik megbántása, sokkal több benne a nosztalgia, a múltban megélt közös pillanatok megidézése. A folytatást illetően azonban mások az elképzeléseik, és mivel mindketten ragaszkodnak a saját forgatókönyvükhöz, a vita elkerülhetetlen. Az egész mégis csendben, lassan és méltóságteljesen zajlik – ebben rejlik a Szupernóva varázsa és ez teszi emlékezetessé teszi a széles gesztusok nélküli, alázatos színészi játékot, egyben megteremti a meghittség, az intimitás atmoszféráját. Az állandóan a csillagos eget fürkésző Tusker révén a cím egyszerre bír közvetlen és közvetett jelentéssel.

Egy sokat látott, rozoga, de megbízható lakóautó, az angol tóvidék és egy szerelmespár, akik végső búcsút készülnek venni kapcsolatuk eddigi jellegétől az egyikük túl korán jött betegsége miatt. Két férfiról van szó, két gyengéd, érzéki és makacs férfiról, akik évtizedeket töltöttek el már együtt, megélve számtalan kalandot, élményt, felemelő és olykor nehéz pillanatot. A demencia nincs markánsan jelen, de azért kapunk némi ízelítőt abból, mivé váltak az utóbbi időben a hétköznapok és hogy vélhetően hova tart ez az egész. A szerelem, a szeretet és a kapcsolat átalakulóban van, a végkifejlet azonban még kérdőjeles.

 

 

Az elsősorban színészként tevékenykedő Harry Macqueennek ez a második filmje, amit forgatókönyvíróként és rendezőként jegyez. A 2014-ben bemutatott, alacsony költségvetésű, mindössze 78 perces Hinterland két barátról szól, akik nosztalgikus útra indulnak a szerelem és egy új kezdet jegyében (a férfi szereplőt saját maga alakította). Akik látták, kiemelték Macqueen érzékenységét és azt, ahogy filmesként a szerelem témáját kezeli. A Szupernóva hasonló érzékenységről tesz tanúbizonyságot, és a nagy drámát elkerülve lassan kúszik be az ember elméjébe. A film tavaly szeptemberben debütált a Donostia-San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol két díjra is jelölték a legjobb film kategóriában, majd a világ rangos fesztiváljait bejárva további díjakat és jelöléseket sikerült begyűjtenie. Az LMBTQ kritikusok szövetsége, a GALECA Dorian-díjra jelölte, az 50 éven felülieket képviselő AARP a legjobb felnőtt szerelmi történetnek járó díjjal jutalmazta, a belgrádi FEST-en Merlinka Queer Filmdíjra jelölték, az indianapolisi Heartland filmfesztiválon pedig a rendező és a forgalmazó elnyerték a legmegindítóbb filmért járó díjat. A koronavírus-járvány miatt elsősorban az interneten vált elérhetővé a nagyközönség számára, ám hozzánk hasonlóan több országban a nyár, illetve ősz folyamán a mozikban is tervezik bemutatni.

Itthon a Humen Fesztivál nyitófilmjeként a hivatalos magyar bemutató előtt láthatjátok a Művész moziban szeptember 8-án. A jegyvásárlás ide kattintva érhető el.

Hujber Ádám

Szupernóva (Supernova)
angol filmdráma, 93 perc, 2020
Rendező: Harry Macqueen
Forgatókönvyíró: Harry Macqueen
Szereplők: Stanley Tucci, Colin Firth, Pippa Haywood
Zene: Keaton Henson
Operatőr: Dick Pope
Bemutató dátuma: 2021. szeptember 9.
Forgalmazó: Cirko Film

 

 

Ez a cikk a Humen Magazin 2021/6. számában jelent meg. Ha szeretnéd megkapni a nyomtatott magazint, a Humen.Shop felületén a postaládádba is kérheted. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen számról sem, akkor csatlakozz a myHumen hűségprogramhoz!

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin