Kultúra

Egy meleg férfi az elnök családjában – A negyvenegyek tánca

 

1901. november 17-én a mexikói hatóságok törvénytelenül rajtaütöttek egy házon, ahol a felső tízezer számos tagját találták mulatozás közben – többüket női ruhában. Összesen 41 férfit tartóztattak le, csakhogy a pletykák szerint volt ott még valaki: a 42. férfi az elnök veje, Ignacio de le Torre y Mier, akit érinthetetlensége miatt futni hagytak.

Óriási botrány tört ki, amikor kiderült, hogy meleg férfiak szerveztek bált maguknak, főleg mert mind a legmagasabb körökből származnak. A média rávetette magát a témára, a parti szervezőjeként I. Miksa császár unokáját sejtették, miközben a hatóságok próbálták volna elterelni a figyelmet az érintettek származása miatt – mindenesetre ez volt az első alkalom, hogy a melegség széles körben témává vált az országban. Bár a letartóztattak egy része meg tudta vásárolni a szabadságát, sokakat így is munkatáborba küldtek büntetésül.

Az eset annyira megrázta a társadalmat, hogy a 41-es szám egyfajta tabuvá vált Mexikóban: sok épületben nincs 41. emelet, a hadseregben nincsenek 41. számú csapatok, ahogy sok szállodában és kórházban is kihagyják a 41-est a szobák számozásakor.

Azt ugyan soha nem sikerült bizonyítani, hogy az elnöki vej valóban ott volt azon az estén, a történészek szerint azonban de la Torre meleg volt, aki kettős életet élt. A Netflixen most A negyvenegyek tánca címmel dolgozták fel a megtörtént bált és a Mexikóban közismert esetet, amelyben a Sense8 című sorozatból ismert Alfonso Herrera alakítja a főszerepet.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin