Kultúra

Egy gyönyörű film az elcsesződésről – Külön falka

Fotó: Nyoszoli Ákos

 

Kis Hajni amatőr színészekkel forgatta le első nagyjátékfilmjét, de a gondos válogatásnak köszönhetően az ő alakításuk, a köztük lévő kémia miatt lesz igazán emlékezetes a Külön falka, na meg persze amiatt is, amit és ahogyan elmesél. (A rendezővel készült interjúnkat itt találjátok.)

Tibor (Dietz Gusztáv) börtönviselt, lobbanékony természetű ember, aki biztonsági őrként dolgozik a pesti éjszakában. A testvérénél húzza meg magát, ahol inkább kivesz a közösből, mintsem beleadna. Egyik napról a másikra él és próbál minél kevesebbek számára láthatóvá válni. Lányát, Nikit (Horváth Zorka) a nagyszülei nevelik, miután édesanyja meghalt, amihez Tibornak is köze van. Nem csoda, hogy a férfi neve otthon tabutéma és a kislányt minden eszközzel igyekeznek távol tartani tőle. Zorka azonban meg akarja ismerni az apját, ezért megpróbálja felvenni vele a kapcsolatot. A férfi egy éjszaka újfent bajba kerül, a verekedésből rendőrségi ügy lesz, és miközben úgy néz ki, újabb börtönévek várnak rá, apa és lánya közelebb kerülnek egymáshoz.

Tibor tudja, bármikor kitehetik innen is, onnan is, igyekszik meghúzni magát, de az nem olyan könnyű, ha az ember rengeteg bosszantó dolgot lát maga körül, amit mások büntetlenül megtehetnek, miközben ő lerótta adósságát a társadalomnak. Megjelenése és viselkedése miatt az emberek vagy félve, vagy pedig lesajnálóan néznek rá. Ugyan hol és kitől tanult volna meg kulturáltan viselkedni, hol és kitől tanulta volna meg a választékos beszédet, a jó modort? Olyan világ az övé, ahol az ember előbb üt és csak utána kérdez, nehogy a másik tegyen így; olyan, ahol a szép szó és az észérvek nem sokat számítanak. A börtön meg pláne nem erről szól.

 

Fotó: Nyoszoli Ákos

 

Tibor egyébként tud szépen kérni, párszor meg is teszi, csak hát az emberek nem veszik komolyan. Miért is tennék? Tudják, hogy úgyis mindenki nekik fog hinni, nekik fog igazat adni egy ilyen jöttmenttel szemben. Mintha mindenki önigazolást keresne: itt van egy lecsúszott ember, jól a pofájába röhögök, fogadjunk, hogy felkapja a vizet. Aztán amikor elcsattan egy pofon vagy jól odamondja nekik, csak néznek. A legtöbben csak egy fokkal jobbak nála, nincs priuszuk ugyan, de az erkölcs és a morál nem az erősségük. A Facebookon nagyon sok profil alatt olvasható, hogy az illető „Az Élet iskolájában” tanult, de megsúgom, azok, akik valóban ott végeztek, nemigen használják a Facebookot. Sem.

Niki, a félárva kislány kénytelen elfogadni a tényt, hogy szegények, és soha nem lesznek márkás cuccai, amiért a társai mindig csúfolni fogják, mert a gyerekek nagyon gonoszak tudnak ám lenni egymással. Egy izgalmas, szinte már tökéletes világba menekül, ahol jómódban élnek, világot járnak, ahol mindenük megvan és ő mindent megkap. Született hazudozó, szemrebbenés nélkül elhitet velünk bármit, de nem rossz, nem bűnöző. Bármilyen csínytevésre kapható, de van nála egy határ, amire már ő is azt mondja, jó buli volt, de ezt talán már mégsem. Gyerekként könnyen befolyásolható, könnyen alakítható, de helyzete miatt a társainál valahogy mégis érettebb, önállóbb az élet bizonyos területein. Apja lánya, de annak minden pozitívumával is együtt.

Mivel a filmet már bemutatták Karlovy Varyban és Miskolcon is, több írás is megjelent róla, melyek közül néhányban a témához való kapcsolódás mögé tesznek egy nagy kérdőjelet. Bevallom őszintén, a cselekmény és a saját eddigi életemben egyetlen közös pont nincs, de a kapcsolódás az első jelenettől fogva nem okozott problémát. Számomra ugyanis ez a film a második esélyről szól, ami mindenkit megillet, miközben az élet számtalanszor bebizonyítja, hogy mégsem. Kicsit tovább gondolva rá kellett jönnöm, hogy egy ilyen, tőlem meglehetősen távol álló történetben is megbújik a személyes szál.

Nem mindenki születik filmkritikusnak, előző életemben a munkám során gyakran kerültem kapcsolatba olyanokkal, akik a büntetésvégrehajtásnál dolgoztak. Rengeteg sztorit hallottam, néhány közülük egészen elképesztő (már-már filmbe illő), és alaposan ki lettem oktatva börtöntetoválásokból is. Azóta önkéntelenül is azokat keresem tömegközlekedés közben, és bizony meglepően sokan viselnek ilyesmit. Na nem az öltönyös-nyakkendős fajta, hanem a melósok és a társadalom peremére szorulók. Rengeteg olyan munka van, amit épeszű ember nem végezne, és nem is olyan régen olvastam valahol, hogy például az aszfaltozás kifejezetten olyan tevékenység, amire egyéb lehetőségek hiányában a börtönviselt emberek jelentkeznek. Az éjszakai élet egy külön világ, főleg azoknak, akik olyankor alszanak, de van „szerencsém” innen is ismerni arcokat mind a működtetői, mind pedig a bűnüldözői részről.

 

Fotó: Nyoszoli Ákos

 

A filmet nézve sikerült azzal is betalálni, hogy a forgatási helyszínek közül néhány konkrétan a gyerekkorom színtere, ami a cselekménnyel ellentétben kifejezetten boldognak mondható volt. Az pedig már csak hab a tortán, hogy Hajnival korábban már készítettem interjút a Last Call és a Szép alak kapcsán, amikor ez a film még csak tervben volt, és az általam beígért néhány percből egy többórás beszélgetés lett, ami tulajdonképpen a mai napig tart. Szurkoltam a Külön falkának, vártam a Külön falkát, és aki ismer, az tudja, ha csalódtam volna, akkor annak bizony hangot adnék. Első filmnek ez olyan élményt ad, amit kevés sokadik film, és bár nem hibátlan, úgy gyomorszájon vág, mintha maga Tibor adná. Hajninak van érzéke ehhez és ide is csak azt tudom írni, ami elsőre eszembe jutott, ahogy kijöttem a vetítésről: ez egy gyönyörű film az elcsesződésről.

Hujber Ádám

 

 

Ez a cikk a Humen Magazin 2021/7. számában jelent meg. Ha szeretnéd megkapni a nyomtatott magazint, a Humen.Shop felületén a postaládádba is kérheted. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen számról sem, akkor csatlakozz a myHumen hűségprogramhoz!

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb