Itthon

Egy belga lap szerint Szájer Józsefet drogos orgián csípték el a rendőrök

 

2020 a hajmeresztő hírek éve és december elsején még jobban rákapcsolt.

Két belga lap, a DHNET és a HLN is beszámolt egy múlt pénteki, brüsszeli melegbárban tartott gang bang partiról. A The Times tudósítója arról ír a Twitteren, hogy ezen 25 férfi vett részt – a magyar média „a többnyire férfiak voltak jelen” formulát használja. A résztvevők között több diplomata és legalább egy európai parlamenti képviselő is volt.

 

 

A rendőrség azért szakította félbe a rendezvényt, mert azt a Belgiumban érvényben lévő járványügyi intézkedések ellenére szervezték meg. A helyszínen drogot is talált a rendőri alakulat, a résztvevőket pedig bevitték kihallgatásra. Az egyik EP-képviselő állítólag az ereszcsatornán keresztül megpróbált elmenekülni, de a rendőrség elfogta.

A hírben az a leginkább megdöbbentő, hogy a belga lapok szerint ezen a partin részt vett „egy azóta lemondott európai uniós képviselő”, akit magyarként azonosítanak a lapok. Ahogy azt később a 24.hu kiszúrta, a DHNET frissített cikkében már nevesítették az illetőt, és leírták, hogy a Fidesz politikusáról, Szájer Józsefről van szó. A portál később törölte a nevét, bár személye továbbra is beazonosítható maradt, mert megemlítik, hogy 1994 és 2002 között a párt parlamenti frakcióvezetője volt.

 

 

A belga lap emlékeztet arra is, hogy a Fidesz nyíltan ellenzi az LMBT-emberek jogait. Szájer épp a brüsszeli orgia dátuma után két nappal mondott le európai parlamenti mandátumáról lelki terhekre hivatkozva, de közölte, hogy a kormányt továbbra is támogatja. Szájer volt a 2012-ben hatályba lépett alaptörvényt előkészítő nemzeti konzultáció vezetője – annak az alaptörvénynek, amely a házasság intézményét kizárólag egy férfi és egy nő életközösségeként ismeri el, a házasságot pedig a család alapjának.

Mint arra sokan emlékezhetnek, a nyíltan leszbikus magyar politikus, Ungár Klára, aki 1988-1993 között a Fidesz tagja volt, 2015-ben már egy Facebook-posztban írt arról, hogy a Szájer József és Kocsis Máté meleg. Ez az outoltatás hatalmas felháborodást keltett minden oldalon. Szájer akkor nem reagált rá, Kocsis pedig a vádakat visszautasítva beperelte Ungárt. A bíróság a volt józsefvárosi polgármesternek adott igazat elsőfokon, másodfokon azonban megállapították, hogy nem volt jogsértő melegnek nevezni a politikust.

Ungár Klára 2002 augusztusában a Mások magazinnak adott interjújában felelevenített egy másik történetet is:

„A Fidesz liberális pártnak indult. Szájer Józsi egy alkalommal felvetette a beleegyezési korhatár módosításának kérdését. Kövér erre magából kikelve elkezdett vele ordítani az egész frakció előtt. Közölte vele, hogy nem hagyhatjuk, hogy a buzik megrontsák a gyerekeinket.”

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin