Nagyvilág

Egy afrikai ország megtartotta története első pride felvonulását

A hétvégén olyasmi történt Malawi fővárosának utcáin, amire korábban soha nem volt példa. Néhány bátor aktivista megtartotta ugyanis a dél-afrikai ország történetének első pride felvonulását. Lilongwe utcáin közel ötvenen sétáltak végig, a legtöbben maszkkal eltakarva arcukat és transzparenseket tartva kezükben.

A bátor jelző egyáltalán nem túlzás: Malawiban ma azt, akire rábizonyítják, hogy homoszexuális, akár 14 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik. Bár maroknyian vettek csak részt az eseményen, ők mégis örömmel tették, hiszen míg sok más országban a koronavírus miatt idén is elmarad a pride, ők meg tudták tartani.

 

Pillanatkép az első malawi pride felvonulásról

 

A legtöbben egységes színes, szivárványos pólóban vonultak, tábláikon többek között olyan üzenetek szerepeltek, mint “A pride egyesíti a bolygót”, vagy “A szerelem az első”.

Az elmúlt években az LMBTQ közösséggel mostohán bánt a politika. Az egymást váltó kormányok sorra azt ígérték, hogy megszűnik a homoszexualitás büntethetősége, ám ez csak átmenetileg valósult meg. Olyan kormányfő is volt, aki népszavazást akart tartani a kérdésből. A jelenlegi igazságügyi miniszter, Titus Mvalo ígéretet tett rá, hogy változtatnak a jogszabályon, ám ehhez először elengedhetetlennek találja kikérni a Malawi Emberi Jogi Bizottság szakértői véleményét.

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb