Hírek

Dudorodó férfiassága miatt néztek tolvajnak egy bevásárlót

Zavarbaejtő pillanatokat kellett átélnie Steve Whitehurstnek a JD Sports áruházban megejtett vásárlása végén, az üzletvezető ugyanis azzal vádolta, hogy valamit el akar lopni. A 47 éves ablakszerelő férfi és 46 éves párja, valamint annak unokája éppen 400 fontba (150 ezer forintba) kerülő árucikkel ment a kasszához, mikor az üzletvezető vitába keveredett velük, hogy mi az a dudor a férfi nadrágjában – számol be a Sun nyomán a 24. Igazát egyetlen módszerrel látta bizonyíthatónak az üzletvezető: ha lehúzatja Steve-vel a nadrágját.

Whitehurst elismerte, hogy „nagyon szűk farmer” volt rajta, de azért mégiscsak felháborította, hogy lehúzatták vele. „Nem tudtam mást tenni, elmondtam neki, hogy az a péniszem” – idézte fel. „Nézze, nincs mit takargatnom!

 

A kép illusztráció

 

A bolt női menedzserét még ezzel sem lehetett meggyőzni, tovább erőszakoskodott, hogy akkor Whitehurst biztos a bokszerébe rejtett valamit, úgyhogy egy férfi biztonsági őrrel főszereplőnk egy fülkéhez ment, és az alsóját is lehúzta, hogy bizonyítsa igazát.

Az őr megrázta a fejét, odament az üzletvezetőhöz, aki azt mondta neki, „mond, hogy volt ott valami”, mire a biztonsági csak annyit mondott, „nem”.

Pedig volt, a férfi meglehetősen nagy, 25,5 centis pénisze. Whitehurst és kísérői ezután végre elhagyhatták a boltot.

Legalábbis ez Whitehursték verziója, az áruházlánc egy közleményben közölte, a férfi furcsán viselkedett, és amikor kérdőre vonta az üzlet menedzsere, a férfi agresszívé vált. De senki sem kérte, hogy húzza le a nadrágját.

A Sun közben arról is ír a boltból származó információi alapján, hogy „jó okuk volt gyanúsnak vélni” a férfit. Ugyanis egy kabátban, amit felpróbált, találtak egy lopásgátló címkét, aztán meglátták a nagy dudort a nadrágjában.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin