Életmód

Drámakirály – Szólás. Mondás.

Nem hiába szokták mondani, hogy hallgassunk az öregekre: a magyar szólás-mondásokban benne van a világ összes bölcsessége, amelyeket, ha komolyan vennénk, boldog, kerek életünk lenne. Ami igaz volt régen Mari jányra és Matyi legényre, az ma is igaz Matyira és… Matyira. De akkor miért nem vesszük tudomásul ezeket a bölcsességeket? Baj egyáltalán, hogy nem tesszük?

Belegondoltatok már abba, hogy mennyire jó lenne, ha kapnánk egy kézikönyvet az élettől, amit elolvasva tudnánk, hogy melyik szituációnak mi lehet a vége? És ha adott végkifejlet nem tetszik, akkor ki is ugorhatnánk az egészből, megspórolva magunknak néhány szívszilánkot és telesírt párnát. Mennyivel egyszerűbb lenne minden, ugye?

A jó hír, hogy vannak erre guideline-ok, amik ráadásul előttünk vannak óvodás korunk óta. Például a magyar közmondások. Amiknek tényleg mindig igazuk van. Nagyanyáink és nagyapáink – illetve, ha szólás-mondásokról vagy közmondásokról beszélünk, talán inkább az ő ük-ük-üknagyanyáik és -nagyapáik – látszólag ugyanazokkal a problémákkal néztek szembe évszázadokkal ezelőtt is, mint mi. Bizony, a romantika viharai nem voltak különösképpen különbözőek akkor sem, amikor a szerelem a pajtában kelt szárnyra egy szüreti mulatozás után, és amikor a gyönyör beteljesedéséhez egy Grindr-fiók, néhány XXX-kép és két pohár bor kell.

Már akkor is veszélyes volt például két széket egyszerre megülni, mert egy idő után az ember menthetetlenül beesett a kettő közé, és két székből egy sem lett. Ma ez a mondás fontosabb, mint valaha, hiszen gondoljunk csak bele: ma könnyen ismerkedhetünk úgy egyszerre több emberrel, hogy észre se vesszük, hogy már egy egész moziteremnyi székünk van. Régen az ismerkedés pontos és előrelátó tervezést igényelt – ez nem saját tapasztalat, ennyire nem vagyok idős, sokkal inkább Szilvási Lajos És mégis ismeretlenül című regényéből sejtem, hogy így volt. A randik hetekkel korábban le voltak beszélve, de még egy telefonhívás pontos időpontja, sőt, a fülke helye is. Ezzel ellentétben ma már egy pici eszközzel tudunk egy perc alatt több emberrel is egyszerre kommunikálni, udvarolni és programot szervezni. Mindez a szituáció mellesleg kicsit fel is lazította a randipoligámia bűnét. Egyszer valakinek elárultam, hogy igazából beszélek mással is mellette. Majd megnyugtatásul közölte, hogy ezzel bizony ő is így van. És mindezzel nem is volt probléma. Néhány óráig. Aztán persze borzasztó féltékeny és gyanakvó lettem, pedig én is ugyanolyan bűnös voltam, ráadásul ugyanabban, mint ő. Mellesleg a végén ő is két szék közé esett. És én is.

 

 

Decemberben egy ismerősöm a telefonomra pillantva észrevette, hogy az exemmel diskurálok, és a váratlan fordulaton meglepődve rá is kérdezett, hogy mégis mi folyik itt. Mi folyna, mi folyna… Mi sem tudtuk. Csak egy erdei séta akart lenni, aztán dokumentumfilm lett belőle, aztán ott aludtam, aztán néha-néha munka után is átmentem hozzá. Ó, de ezt nem szabad! Hiszen felmelegítve csak a káposzta jó! Tudtam én ezt jól, hogyne tudtam volna, hiszen ez a menü nem egyszer volt már az étlapon az életemben, de valahogy szentül hittem, hogy ez most más lesz. Mert lehet, hogy mindketten megváltozunk, lehet, hogy csak rá kellett jönnünk egymástól távol, hogy nekünk egymáshoz közel van a helyünk. Lehet, hogy ez volt a mi problémánk.

Nos, nem ez volt. És ismét csak a káposzta volt jó felmelegítve. Néhány hét elég volt ahhoz, hogy újra felbukkanjanak ugyanazok a problémák, amikkel korábban is szembe kellett néznünk. Nem volt persze baj, egyszerűen elfogadtuk, hogy nem volt jó a recept, és nem is lesz jó, bárhogy fűszerezzük.

Életem második kedvenc közmondása lehet, hogy nem is közmondás. Mindenesetre elárulom – hiszen minden bizonnyal úgyis érdekel titeket –, hogy az első kedvenc közmondásom lengyel eredetű, de angolul ismerem, és úgy szól, hogy „Not my circus, not my monkeys” vagyis magyarul annyit tesz, hogy „Nem az én cirkuszom, nem az én majmaim.” Leginkább a munkahelyemen használom, egy-egy e-mail után, amikor felemelem a kezem, hogy ebbe az osztályharcba bizony én nem megyek bele.

De! Akkor mi a második közmondás, teszitek fel most magatokban a kérdést, ugyebár. Nem tudom már, hol olvastam vagy hallottam, de évek óta megragadt a fejemben a következő bölcsesség: „Aminek a végére Isten pontot tett, ne írd át kérdőjellé.” Bár nem vagyok túl vallásos ember, de ez a gondolat igencsak megragadott. És rendkívül sokszor jutott eszembe az elmúlt hónapokban. Az első alkalmak után a mondat végén hamar kirajzolódott egy egészen határozott pont, ami aztán vastagon lett szedve, kurzív lett, alá lett húzva egyszer, kétszer, háromszor, be lett karikázva vörössel, de én napról napra, hétről hétre és hónapról hónapra írtam át kérdőjellé, míg el nem fogyott a tinta, a lelkesedés, és minden remény – és rá nem jöttem, hogy ez a mondat tényleg kijelentő. És mindig is az volt. Nem is lehetett volna más. És ezt valójában mindig tudtam is. Hiszen mindig láttam azt a pontot. De csak néhány másodpercig, míg át nem írtam.

Talán a közmondások sose tévednek. Kár, hogy ez mindig utólag derül ki. Vagy lehet, hogy inkább… szép? Mert persze, hogy sose hallgatunk a közmondásokra. Persze, hogy sose hallgatunk a baráti tanácsokra. Persze, hogy sose hallgatunk a józan észre, amikor a rózsaszín ködben fuldokolunk.

De miért szép ez? Mert az, hogy ennyire ostobák vagyunk, azt mutatja, hogy mindannyiunkban van egy olthatatlan remény a szerelem iránt. És bár számtalanszor ütöttük már meg magunkat, miközben beestünk a székek közé, számtalanszor rontottuk már el a gyomrunkat a felmelegített étellel, ami nem káposzta volt, és újra és újra írtunk át írásjeleket, csak hogy nekünk jó legyen. Mégis minden alkalommal tudjuk azt mondani, hogy most más lesz. Mert el tudjuk képzelni. El tudjuk hinni. Újra és újra bízni tudunk benne.

És lehet, hogy hülyék vagyunk. De ebben a hülye világban jelenleg ez a vágy a változásra, ez a kitartás a jóba vetett hitbe, ez a bizalom a szerelem iránt az egyik legszebb dolog, ami a miénk lehet.

Kanicsár Ádám András

Instagram: @kanicsar

 

hirdetés
Previous post

A polgármester szívesen segít a homofób lakónak elköltözni a városból

Next post

Börtönbe küldtek Szaúd-Arábiában egy férfit, mert az LMBTQ-jogokról posztolt