Életmód

Dr. Szabó A. Zsófia – „Nem is magamért aggódom, hanem a sorstársaimért”

Magyarországon egy új törvénytervezettel ellehetetlenítenék a transznemű személyeket abban, hogy hivatalos formában is megváltoztathassák nemüket. A transz közösség elleni harc nem új Magyarországon, de most új, szomorú mérföldkőhöz érkezett. Transzvélemény című sorozatunkban transznemű emberek mondják el véleményüket a történtekről és magyarázzák el, hogy miért is olyan fontos, hogy valaki személyijében is az legyen, akiként boldogan tud élni.

 

 

A Transzvélemény következő szereplője dr. Szabó A. Zsófia, transznemű nő, a Prizma Transznemű Közösség egyik szervező aktivistája

Miért olyan fontos az a lehetőség, hogy egy transznemű személy hivatalosan is megváltoztathassa a nemét?
Enélkül gyakorlatilag az élet szinte minden területén érezhető hátrányba kerül az ember, hiszen a hivatalos dokumentumaiban rögzített adatok nem egyeznek azzal a képpel, amit a külvilág érzékel belőle. Ebből az ellentétből rengeteg probléma, diszkrimináció, vagy akár ne adj’ Isten még rosszabb is következhet.

Nem véletlenül emberi jogi alapvetés ez szerte a világon, illetve Európában hangsúlyosan. Egy roppant sérülékeny, jelentős erő nélküli embercsoportról beszélünk, akik az efféle lehetőségek nélkül az eddigieknél is jobban ki lennének téve mindenféle hátrányos megkülönböztetésnek és végső esetben önbíráskodásnak is. Például nap mint nap olvashatunk az amerikai kontinensen különösen gyakori, főként színesbőrű transznemű nőket érintő gyűlölet-bűncselekményekről és gyilkosságokról.

Enyhébb esetben meg “csak” irtózatos mértékű munkanélküliséget és alulfoglalkoztatottságot (a képzettségénél jóval alacsonyabb pozícióban való munkát), tanulmányi hátrányokat jelent. Ezen felül az élet szinte minden területén fellépő negatív megkülönböztetéssel kell megküzdeni, amiből az egyik legfontosabb az egészségügyi ellátásban jelentkezik. És ennek a marginalizációnak következtében mind a mentális, mind a testi egészsége leromlik azoknak, akik ennek vannak kitéve. Hosszú távon ide vezethet, ha lehetetlen, vagy nagyon nehéz a nem jogi elismertetése.

Ezért is nagyon régi célja volt a magyarországi transznemű mozgalomnak és a velük szövetséges LMBTQIA és más civil szervezeteknek, egy működő, átlátható és emberi jogi szempontból is elfogadható jogi környezet a nem elismerésére. Ez több próbálkozás ellenére sosem történt meg, és a 33-as paragrafus belengetésével még egy óriásit hátra is lépett Magyarország.

Milyen szituációkban jelent problémát, ha valaki nem tudja megváltoztatni a nemét hivatalos okiratokon?
Magyarországon igen gyakran kell az embernek azonosítani magát valamiféle hivatalos igazolvánnyal, és gyakorlatilag az összes ilyen esetben hátrányt jelent. A nemét jogilag elismertetni nem tudó, dokumentumát átnyújtó transz ember attól a pillanattól kezdve az igazoltató személyiségétől és kegyétől függ. Vajon jelenet lesz belőle? Vagy csak hangosan kifejezi a véleményét mindenki előtt? Esetleg csak pofákat vág és kelletlen lesz, vagy majd jól kibeszél a hátunk mögött? Ezek tetszőleges kombinációja? Vagy szerencsés esetben megértően áll hozzánk és úgy bánik velünk, mint egy másik emberrel? Egy ilyen szituációban ez minden egyes alkalommal végigfut az ember fejében. Kicsit olyan ez, mint az orosz rulett.

Ez természetesen érinthet bárki mást is, akivel valamilyen „furcsaság van”, ez nem kizárólagosan a transzneműekre jellemző élettapasztalat. Ám tény, hogy nálunk sokkal gyakrabban előfordul, és a 33-as paragrafus életbe lépésével ez még hangsúlyosabbá fog válni.

Volt már olyan tapasztalatod, amit velünk is megosztanál?
Természetesen volt. Szerintem elhanyagolható azon transznemű személyek száma, akik teljesen megúszták ezt. Ugyan én már majd’ tíz éve végigmentem az akkor a törvényileg nem szabályozott, ám viszonylag akadálytalanul működő nem- és névváltoztatási eljáráson, de az azt megelőző időben begyűjtöttem pár ilyen jellegű élményt.
Az egyik alkalommal a még akkori nevemen lévő bankkártyámmal fizettem volna és a pénztáros közölte: “Nem fizethet a férje bankkártyájával, hölgyem!” Hirtelen nem tudtam mást tenni, mint olyan mélyre levittem a hangomat, amilyenen amúgy soha az életben nem beszéltem, és úgy válaszoltam, hogy “Ez az én bankkártyám. Meg kívánja nézni a személyi igazolványomat is?” Ez hatott, a pénztáros annyira megilletődött, hogy nem volt további ellenvetése. De ez csak egy egyszerű bolti tranzakció volt, és elsülhetett volna sokkal rosszabbul is. Abban az orosz rulett körben én nyertem, és gond nélkül kifizethettem, amit vettem.

Az okmányaim átírásakor és az utána következő lépéseknél is volt pár kellemetlenebb pillanat. De akkor nagyjából bízhatott benne az ember, hogy utána nem kell sokszor ilyesmivel szembesülnie. A jelen tervezet viszont állandósítaná ezt az állapotot, folyamatos gyomoridegnek kitéve a sorstársaimat.

 

 

Röviden: mi a véleményed a törvényjavaslatról? Milyen módon érintett téged és miért veszélyes a közösségre nézve?
Nem mondanám, hogy meglepetésként ért. A 2010 óta regnáló magyar kormányok és a parlamenti többségük szemében már nagyon régóta szálka vagyunk. Persze nem csak mi. A teljes LMBTQIA közösség, a hajléktalanok, a nem általuk propagált családmodellben élők, a bántalmazottak, vagy a nők úgy nagy általánosságban, és még sokan mások. Nagyon friss és húsba vágó példa erre a május 5-i országgyűlési határozat, amelyben végleg elutasították az Isztambuli Egyezmény jogrendbe illesztését.

Ezzel együtt is nagyon feldúlt a hír, a gyomrom egy csomóba ugrott tőle. Azok a forgatókönyvek, amiket fentebb leírtam, mind átfutottak a fejemen. És nem is magamért aggódom, hanem a sorstársaimért. Nekem hihetetlenül privilegizált a helyzetem, a magyar mellett egy másik állam polgára is vagyok. Az irataim nagy része már vagy csak ottani, vagy van a magyar mellett helyi megfelelője is. Így azokat még akkor sem lesz képes a magyar államapparátus átírni az általuk önkényesen kijelölt “születési nememre”, ha a salátatörvény és benne a 33-as paragrafus megszavazásra kerülne, és visszamenőleges hatállyal lépne is érvénybe.

A Magyarországon élőket viszont a kormányzati politika kvázi koncként vetette a farkasok elé. Bűnbakot csinált az amúgy is hányattatott sorsú transznemű emberekből azért, hogy elterelje a figyelmet más, az ország szinte teljes lakosságát érintő galádságokról. Azzal a szándékkal, hogy ha felemeljük a hangunkat önmagunkért, záporozni fognak az olyan vélemények, hogy a vírus okozta krízishelyzetben miért foglalkozunk ilyen önző és lényegtelen ügyekkel, mint a saját életünk.

Pedig első körben a kormány foglalkozott ezzel, a salátatörvény paragrafusába foglalva a jogfosztást.

Tipikus populista, demagóg taktika: vádold az ellenfeleidet azzal, amit te csinálsz. Sajnos kitűnően működik, az emberek jelentős része ziccer nélkül beveszi ezt a fajta kommunikációt.
A törvényjavaslat rengeteg előre nem látott munkát adott a Prizma egészének, az ott dolgozó szervező társaimnak így nekem is. Azonnal a Budapest Pride-dal és Háttér Társasággal közös sajtónyilatkozatban reagáltunk az eseményekre, amihez számos civil szervezet csatlakozott. Az ezzel kapcsolatos munka azóta sem lankadt. Az összefogásban résztvevők nagyon komoly lobbitevékenységet végeznek a transznemű emberek ügyéért, az ilyen fokú támogatást csak hálás szívvel megköszönni lehet nekik.

Emellett mi a Prizmában befelé, a transznemű a közösség moráljának és ellenálló képességének fenntartására, illetve kiutak keresésére fókuszálunk még. Ennek legfőbb eszköze a hetente tartott a Prizma Café, azaz az általunk szervezett online összejövetelek. Ezek egyik felében Pogány Anikó erőszakmentes kommunikáció tréner fantasztikus lelki támogató workshopjain lehet részt venni, ami nekünk, szervezőknek is nagyon sokat ad, és amiből mi magunk is sokat tanulunk. Más heteken tematikus alkalmak vannak. Legutóbb például a külföldön való újrakezdés témáját veséztük ki, több országot górcső alá véve, mert páran már idegen földön élve át tudjuk adni tapasztalatainkat és ismereteinket, és utat mutatni nekik arra az esetre, ha el kell hagyniuk a szülőföldet. Sajnos ez is egy olyan forgatókönyv, amire fel kell készíteni a sorstársainkat, ha a 33-as paragrafus elfogadásával rájuk zúdul a cunami.

Mindezt pedig a mindennapi, gyógyszerészi munkámban megnövekedett terhelés mellett kell végezni, ami a világjárvány miatt nyom minket. Pedig ezt megelőzően már úgy volt, hogy “letészem a lantot” aktivistaként egy időre, hogy az életem más területeire tudjak fókuszálni. Erre jött ez a salátatörvény-javaslat… és én ismét fejest ugorhattam az események sűrűjébe. Köszönje mindenki ezt a beterjesztőknek!

 

 

Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar

 

 

Muszta Cecília – „A társadalom szélére sodorva tényleg tud rémisztő lenni a modern világ”

 

Vay Blanka – „Olyan, mintha törvényileg tiltanák be a balkezes ollókat”

 

Erdős Erik – „Mások jóindulatától függök, nap mint nap”

 

Török Petra Auróra – „Folyamatosan azt érzem, hogy élve eltemettek”

 

Csillag Tamara és Angyal Elvira – „A létünket kérdőjelezték meg”

 

Bába Dorottya – „Eljött az idő, hogy az interszexek előjöjjenek az árnyékvilágból”

 

Horváth Noé – „Ez nem csak a transz emberekről, ez mindannyiunkról szól”

 

Novák Angéla – „Minden egyes sorstragédia hatással van a társadalomra”

 

Zsanett – „Jó eséllyel több lesz a transzneműek ellen elkövetett bűncselekmény”

 

Amanda Málovics – „Sokan, köztük fiatalok, az öngyilkosságba menekülnek majd”

 

Emma Dandelion – „Az egész életünk el lenne lehetetlenítve”

 

Fajt Alex – „A transzneműség egy láthatatlan dolog”

 

Berencsi Eszter – „Az az érzésem, hogy kriminalizálnának bennünket”

 

Tálos Atanáz – „Sokakban ez a kilátás akár öndestruktív késztetéseket is ébreszt”

 

Ördög Ivett – „Ez a disszonancia, ha nincs kezelve, súlyos lelki problémákhoz tud vezetni”

 

Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”

 

 

hirdetés
Previous post

„Aki egy kisebbségi identitással születik, annak küzdenie kell azért, hogy a többségi társadalmi térben éljen”

Next post

Emlékművel tisztelegne Kanada az LMBTQ-emberek előtt