Hírek

Donald Trump kormánya leállított egy HIV-kutatást

Több tudós is tiltakozott a Donald Trump nevével fémjelzett amerikai kormány legutóbbi húzása miatt, amelynek keretében az Egészségügyi Minisztérium leállított egy HIV-kutatást. A döntésről a programban résztvevő kutató e-mailezett kollégáinak.

A kutatás – amely egyike a HIV elleni gyógymódot kereső programoknak – sajátos jellemzője, hogy egérkísérletek mellett emberi szövetet is felhasznál, méghozzá olyan, végül meg nem született kisbabákét, akiknek édesanyja abortusz mellett döntött.

Az abortuszellenes és konzervatív csoportok évek óta lobbiznak kormányzati szerveknél annak érdekében, hogy e szöveteket ne használhassa fel a tudomány és most láthatóan célt értek.

A kutatás során a magzati szövetet egerekbe ültették, így adva nekik emberszerű immunrendszert. A rágcsálók megváltozott immunrendszere segítségével több betegség, így a HIV ellenszerét is kutatták. Bár a projekt vezetői számítottak rá, hogy a Trump-kormányt megálljt parancsolhat, a döntés hirtelensége mégis mindenkit sokkolt és letört.

Az egerek azon kevés nem-emberi élőlények közé tartoznak, amelyek megfertőzhetőek HIV-vírussal, így a velük folytatott kísérletek kulcsszerepet játszanak a betegséggel kapcsolatos ismeretek és a vele szembeni védekezés hatékonyságának növelésében.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin