Hírek

DeGeneres halálos fenyegetéseket kapott az előbújása után

Ellen DeGeneres, az amerikai humorista és műsorvezető 1997-es előbújásakor több erőszakos fenyegetéssel is szembe találta magát. Ekkoriban DeGeneres az Ellen című vígjátéksorozat szereplője volt és olyan fenyegetéssel is találkozott, amely bombát ígért a stúdió helyszínére, ahol sorozatát forgatták.

 

HIVszűrés.hu fejléc banner

 

Minderre egy interjú során derült fény, amelyben az Adweek arról kérdezte Ellen DeGenerest, hogyan is birkózik meg a negatív megnyilvánulásokkal a közösségi médiában. DeGeneres elmondása szerint próbálja nem elolvasni a negatív kommenteket, de mégis figyelemmel kell kísérnie a történteket, hiszen természetesen számít neki a visszajelzés – számol be róla az Advocate.

„Amikor valaki lekezelően bánik veled a Twitter- vagy Instagram-oldaladon, azonnal felmerül benned a kérdés, vajon miért követnek, ha utálnak? Aztán rájöttem, hogy csak azért csinálják, mert túl sok harag van bennük. Ezt nem igazán értem, de nem is veszem magamra.”

Abban az időben, amikor coming outolt, azt remélte, ez a lépés több emberen is segíthet. Bár bátorsága így is sokakat megérintett, nem sokkal később látott napvilágot Matthew Shepard halálhíre (a fiút 17 évesen ölték meg homoszexualitása miatt, ma már melegikonnak számít), ami teljesen elkeserítette DeGenerest, hiszen azt szerette volna, ha egy kis változást hozhatna a világba.

Az Adweek megemlítette, hogy Ellen olyan komoly kérdésekkel is szeretne foglalkozni talk show-jában, mint a fegyvertartás vagy a szexuális erőszak. DeGeneres abban reménykedik, hogy az emberek megértik: ezek nem politikai témák. Ezek inkább rólunk, emberekről és a személyiségünkről szólnak. Éppen ezért mi vagyunk azok, akiknek tennünk kellene a negatív történések ellen.

 

 

 

Previous post

A heteró férfiak a "meleg gének" miatt szexelnek többet?

Next post

Nem mindenki fogadta örömmel a Drag Queen mesedélutánt Új-Zélandon