Kultúra

Csökkent a sorozatokban az LMBTQ karakterek aránya

Tituss Burgess az Unbreakable Kimmy Schmidt című sorozatban

 

Aki van annyira mazochista, hogy olvas kommenteket a legnagyobb hírportálokon, minden bizonnyal belefutott már hasonló hozzászólásokba egy-egy LMBTQ hír alatt: „Nem vagyok én homofób, de már mindenhol melegek vannak.”

Nos, a kedves kommentelő megnyugodhat, mert ez a tévére biztosan nem igaz. Közzétette ugyanis szokásos éves jelentését a Glaad médiafigyelő. A The New York Times által szemlézett jelentés szerint az USA-ban öt év után először csökkent a főműsoridőben sugárzott sorozatokban az LMBTQ karakterek aránya. A vizsgált 2020-2021-es szezonban az arányuk 9,1 százalék volt összesen 360 karakterrel, ez több mint egy százalékpontos csökkenés az egy évvel korábbi 488 karakterhez képest.

Ezek a számok az egyes sorozatok állandó szereplőire vonatkoznak, az időnként feltűnő, nem rendszeres karakterek körében nagyjából azonos maradt a láthatóság aránya. A mostani, 2020. június 1. és 2021. május 31. közötti szezonban bemutatott és/vagy bemutatásra kerülő sorozatok közül 31-ben tűnnek fel ilyen LMBTQ mellékszereplők, tavaly pedig 30-ban.

A bár a közösség láthatósága mindenhol csökkent, a mértéke a kábelcsatornák sorozatainál nagyobb, mint a streaming-szolgáltatók (Netflix, Amazon, Hulu) esetében. Előbbieknél harmadával csökkent a mértéke, a tavalyi 121 sorozat helyett most már csak 81 sorozatban vannak állandó LMBTQ karakterek, a streaming esetében valamivel kisebb a csökkenés, 109 után most 95 sorozatban vannak jelen.

A jelentés szerint az ábrázolt LMBTQ karakterek több mint fele színesbőrű, a streaming esetében pedig 51 százalékos a fehér LMBTQ karakterek aránya. A sorozatokban felbukkanó LMBTQ karakterek 28 százaléka volt biszexuális, az előző szezonban ez az arány 26 százalék volt.

A transznemű karakterek száma 38-ról csökkent 29-re, ugyanakkor előrelépés, hogy az előző szezon 82 százaléka helyett a mostani szezonban már 90 százalékukat valóban transznemű színész alakítja.

Sarah Kate Ellis, a Glaad ügyvezetője szerint olyan történeteket kellene előtérbe helyezni, amelyek nem erősítenek rá a káros sztereotípiákra, ez pedig a járványhelyzet idején különösen fontos:

„A reprezentáció most jobban számít, mint bármikor máskor, amikor az emberek a szórakoztató történetmeséléshez fordulnak menekülés céljából.”

 

 

A képernyő elé szögezve – Kedvenc LMBTQ sorozataink – 3. rész

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin