Hírek

Csókkal tiltakoztak a meleg pár kizavarása ellen

Korábban is több cikkünkben hangsúlyoztuk már, hogy önmagában az, hogy egy országban például törvényes az azonos neműek házassága, sőt a gyerekvállalás is számukra, nem jelenti automatikusan azt, hogy annak az országnak minden állampolgára egyforma lelkesedéssel osztozik az egyenlőségben. Van attrocitásra példa Nagy-Britanniában, de persze a helyzet sokkal súlyosabb akár a szomszédos Ukrajnában, Afrikáról nem is beszélve, ahol az államok nagy részében a melegek már gyakorlatilag puszta létezésükkel bűnt követnek el.

Spanyolországban például, bár erősen konzervatív, katolikus ország, mégis lassan tíz éve kelhetnek egybe a melegek és leszbikusok. Ez mégsem jelenti azt, hogy mindig minden konfliktusmentesen zajlana. A múlt hónapban az egyik fővárosi Burger Kingből kiküldtek egy 18 és 19 éves meleg párt, amiért az étteremben csókolóztak. Több szülő is panaszkodott a biztonsági őrnél, amiért „rossz példát mutatnak a gyerekeknek.”

Madrid
Jobb felbontásért kattints a képre!

Bár több más vendég is a védelmükre kelt, a biztonsági őr ragaszkodott hozzá, hogy távozzanak. Több se kellett a helyi melegszervezetknek, a hét elején tiltakozásul több tucat pár – melegek, leszbikusok és heterók egyaránt – vonult be a Burger Kingbe és csókolózással fejezte ki tiltakozását a diszkrimináció ellen.

Madrid
Jobb felbontásért kattints a képre!

A Burger King már elnézést kért és jelezték, hogy egyedülálló esetről van szó, a nemzetközi gyorsétterem-lánc zéró toleranciát gyakorol minden diszkriminációval szemben.

Forrás: PinkNews

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin