Hírek

Családjuk által elutasított LMBTQ-fiatalokért indít kampányt a volt amerikai alelnök

Bár 2017. január 20-án, mandátuma lejártával Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok addigi alelnöke nyugdíjba vonult, mindez nem jelentette, hogy élete hátralévő részét tétlenül kívánja eltölteni. E célból jött létre tavaly a Biden Foundation, amely most új kampány indítását hirdette meg.

 

Joe Biden, mögötte Barack Obama, az USA korábbi elnöke a Fehér Ház udvarán

 

A 75 esztendős expolitikus által bejelentett kezdeményezés célja, hogy a jövőben minél kevesebb szülői tagadja meg gyermekét csak azért, mert a többségitől eltérő a szexuális orientációja, vagy nemi identitása. Tehát amiért az LMBTQ-közösséghez tartozik.

Az “As You Are” (Ahogy Vagy) kampányt számos ismert és elismert személyiség támogatja, köztük Cyndi Lauper, kétszeres Grammy-díjas, emellett Emmy-és Tony díjas amerikai énekesnő, valamint Wade Davis korábbi profi labdarúgó.

Minden rendelkezésre álló erőforrással azon leszünk, hogy felhívjuk a figyelmet az elutasítás okozta lelki sérülések súlyosságára. Kutatásokat fogunk finanszírozni, bevett módszereket fogunk népszerűsíteni és személyes történeteket osztunk majd meg annak érdekében, hogy bizonyítsuk a családi elfogadás pótolhatatlanságát” – jelentette ki Biden.

Az alapítvány szóvivője hozzátette: ma az USA-ban a hajléktalan fiatalok 40 százaléka az LMBTQ-közösség tagja, valamint a közösséghez tartozó fiatalok ötször gyakrabban hajtanak végre öngyilkossági kísérletet, mint heteroszexuális társaik. E szomorú statisztikai adatokon jelentősen javítana, ha e gyerekek megértőbb környezetben élhetnének.

Joe Biden, aki 8 évnyi alelnöksége előtt 36 éven át volt Delaware állam szenátora, évtizedek óta a közösség aktív támogatója. Tavalyelőtt még egy, a Fehér Házban dolgozó meleg párt is összeesketett alelnöki rezidenciáján.

Az esküvőről szóló cikkünk itt olvasható:

Joe Biden meleg párt esketett a saját házában

 

Previous post

Maultaschen, avagy a német gasztronómia legjobbjainak nyomában

Next post

Meleg párral riogatnak egy orosz választási kampányban