Kultúra

CsakADanitÉrdekli – Jón Gnarr, viccpárt alapítójából egy főváros polgármestere

1963-ban jött létre a Kanadai Rinocérosz Párt, amely ígéretet tett arra, ha győz, hatályon kívül helyezi a gravitáció törvényeit. 1991-ben a Lengyel Sörbarátok Pártja 16 képviselőt juttatott a lengyel parlamentbe és az alkoholizmus ellen való küzdelem jegyében a vodkaivás helyett a sörivást kezdte reklámozni. 1994-ben a dán viccpárt elnöke bejutott Dánia országgyűlésébe jobb időjárást, jobb karácsonyi ajándékokat, valamint az impotenciához való jogot ígérve. Bár négy év képviselőség után nyugdíjba vonult, többek között azt a kampányígéretét, miszerint növelni fogják a parkokban a kacsáknak adható kenyérmennyiséget, sikerült véghez vinnie.

Most pedig itt van nekünk Jón Gnarr, Izland fővárosa, Reykjavík egykori főpolgármestere. Róla szól ma a CsakADanitÉrdekli.

gnarr_2437

 

A negyvenhat éves Jón Gunnar Kristinssont  kiskorában számos mentális betegséggel diagnosztizálták és kezelték is gyermekek számára fenntartott pszichiátrián. Mint később kiderült, teljesen tévesen. Más gondjai azonban így is akadtak, például diszlexia, hiperaktivitás és tanulási nehézségek. Tinédzser korában aztán rátalált önmagára, iskola mellett egy Taknyos Orr névre hallgató punk zenekar dobosaként bontogatta szárnyait. Megismerte későbbi feleségét, Jóhannát is, akivel közösen beleették magukat a reykjavíki zenei élet mélyébe. Jóbarátai lettek például a később világhírűvé vált Björknek, aki 1997-es Homogenic albumán énekel is a későbbi polgármester kedveséről.

5735494

Az egyetemre, bár próbálkozott, egyszer sem vették fel, úgyhogy Svédországban egy Volvo-gyárban, illetve odahaza taxisként kereste kenyerét. A kilencvenes években aztán egy rádióban a Tvíhöfði komikus duó tagjaként, majd a Stöð 2 (izgi betűk mindenütt!) televíziónál színészként dolgozott. Születési nevét 2005-ben változtatta Gnarra, ami az omnipotens Google Translate szerint fenyegetést, veszélyt jelent. Mivel izlandiul beszélő ismerőseim nincsenek, és az általam beszélt sok szép nyelv között sincs az izlandi, így nem tudom ez tényleg így van-e. Lehet valójában azt jelenti, hogy árvalányhaj, vagy p*na.

Váltást életében 2009 hozott, amikor is pár barátjával összefogva létrehozták a Legjobb Pártot (izlandiul Besti flokkurinn). Nem titkoltan azzal a céllal, hogy szatírát, humort, görbe tükröt vigyenek az izlandi politikai életbe. Ígértek ingyen törülközőt az uszodákba, jegesmedvét az állatkertbe, mindenféle jó dolgot a hátrányos helyzetűeknek, Disneylandet és az összes adósság eltörlését.

A 2010-es választáson

2010-ben Gnarr a Star Wars című sci-fiből ismert Obi Van Kenobinak öltözve adta le szavazatát, aztán már nem volt más hátra, csak izgulni az eredményeken. A kampány és az eszetlen ígérgetés olyan jól sült el, hogy az önkormányzati választáson 34.7 százalékot értek el, ami 6 széket ért a 15 fős reykjavíki Városi Tanácsban. A polgármester-jelölt ekkor kikötötte, hogy csak olyan párttal hajlandóak összefogni, akik szintén nagy rajongóik a Drót című amerikai sorozatnak.

A szavazópolgároknak azt a 65.3 százalékát, amely nem szavazott a Besti Flokkurinn-re, azzal nyugtatta, hogy “senkinek nem kell félnie, mert mi vagyunk a Legjobb Párt. Ha nem a legjobb párt lennénk, a pártot Rossz Pártnak vagy Legrosszabb Pártnak hívnák.

TO GO WITH AFP STORY BY Pierre-Henry DESHAYES This picture taken on August 4, 2010 shows Jon Gnarr Mayor of Reykjavik posing in his office at Reykjavik City Hall. He promised a polar bear in the local zoo, free towels at the local pools and also not to keep his promises. AFP PHOTO HALLDOR KOLBEINS

A felajánlott lehetőségre a szociáldemokraták ugrottak és azóta is, koalíciós kormányzásban Jón Gnarr vezeti az észak-európai ország fővárosát. „A gazdasági összeomlás után haragot és félelmet láttam. Azt gondoltam, ezen változtatni egyfajta kötelesség” – mondta egyszer a graffitikkel kidekorált főpolgármesteri hivatalában. A komoly politikához való jópofa hozzáállását azóta sem vesztette el.

A Reykjavík Pride-on

Egy jótékonysági eseményen divatbemutatós modellkedésre adta fejét, a 2010-es melegfelvonuláson pedig transzfesztitának öltözve, a menet élén ünnepelt a tömeggel. Karácsonykor Darth Vadernek öltözve, mikulásos sapkával a fején üzent YouTube-on. Azt talán már mondanom sem kell, hogy Facebookon is saját oldala van, ahol naprakészen követhetjük életét. Én például már azt is tudom, hogy nemrég Grönlandon és Hollywoodban járt.

Szerinte a siker titka egyszerű. Miközben a politika Izlandon is olyanná vált, mintha a tehenek múzását kellene örményre fordítani, addig ő és párttársai pont úgy beszélnek, mint bárki más. Csak egy kicsit többet viccelődnek. „Ha valami vicces, nem jelenti azt, hogy nem kell komolyan venni” – nyilatkozta a New York Timesnak. A polgármester állítja, Reykjavík irányításához nem kell politikusnak lenni. „Átlagos embernek kell lenni, aki az elé kerülő problémákra megpróbálja a lehető legésszerűbb megoldást megkeresni.”

Milyen jófej, nem? Izlandon egyébként is valószínűleg mérgezik a vizet, annyi menő ember él ott. Ez a kis szigetország büszkélkedhet például a világon elsőként vállaltan leszbikus miniszterelnökkel. De ő már egy másik CsakADanitÉrdekli témája lesz. Talán.

Jón Gnarr

Szerző: Waliduda Dániel

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin