Kultúra

CsakADanitÉrdekli – Jeanne-Louise Calment, a világ valaha élt legidősebb embere

Már rég elkezdett foglalkoztatni a hosszú élet. Ez bizonyára összefügg azzal is, hogy valaha élt dédnagymamám száz évig élt. 1998-tól éveken át a Karácsony öcsémnek és nekem a Guiness Rekordok Könyvét is elhozta. Érdekes volt persze a természettudomány, a technika, a világ legnagyobb kertitörpe-gyűjteménye, de leginkább az emberi élet, a születés, a halál, a családi kötelékek megismételhetetlensége nyűgözött le. Megtudtam, hogy a legtermékenyebb anya 69 gyereket hozott a világra, és az egy családon belül élő legtöbb generáció hét. El tudjátok képzelni milyen az? Ilyen:

7gen-e1363546571678

A notebookomon, az Egyéb mappában (a Filmek XXX mappától hárommal balra) van is róluk egy fekete-fehér fénykép. Titokban készítettem, évekkel ezelőtt, a középiskolai könyvtárban. Ül a fotó jobb szélén egy száztíz éves, ősz néni, virágcsokorral a kezében. Körülötte a szintén már ősz, szemüveges lánya, aztán az unokája, a dédunokája, az ükunokája, a szépunokája és szépunokájának alig előtte pár héttel megszületett gyermeke – aki nem mellesleg ugyanabban az évben született, mint én.  Én ezt a szinte felfoghatatlan szituációt a középső helyzetéből képzelem el. Él még a dédnagymamám, de már én magam is dédszülő vagyok. Szédítő.

Ugyanígy a Guiness Rekordok Könyve ismertetett meg Jeanne-Louise Calment-nel, a világ valaha élt legidősebb emberével.

130306-calment3-e1362610685722

1875 februárjában, egy évvel a telefon feltalálója, Alexander Graham Bell és 14 évvel az Eiffel-torony megépülése előtt, a franciaországi Arles városában született hajóépítő édesapa és molnárcsaládból származó édesanya gyermekeként. Gyakorlatilag egész életét itt élte le, huszonegy éves korában is itt ment férjhez másodunokatestvéréhez, Fernand Calment-hez. Mivel Fernandnak bőven volt guba a bőre alatt, Jeanne soha nem kényszerült rá, hogy dolgozzon. Helyette változatos hobbikat talált magának. Például tenisz, kerékpározás, úszás, görkorcsolyázás, zongorázás és opera. Vívni nyolcvannyolc éves korában kezdett el, a biciklizés népszerű sportját pedig egészen száz éves koráig művelte.

130306-calment5

Ha tudta volna, amit mi tudunk, nevezetesen hogy egész családjára jellemző lesz az átlagnál hosszabb élet, akkor (ide valami frappánsat akartam írni). Édesapja 99, édesanyja 86 éves volt mikor elhunyt és bátyja is megélte a 97-ik életévét. Szegény férjéről ugyanez nem mondható el, 74 esztendősen ételmérgezés vitte el. Egyetlen közös gyermekük, Yvonna harminhat évesen hunyt el tüdőgyulladásban, unokáját, Frédéricet pedig egy autóbaleset vitte el ugyanennyi idősen. 1963-ra, 88 éves korára Jeanne tehát teljesen magára maradt. Jó egészségét azonban sikeresen megőrizte, 110 éves koráig egyedül élt.

1812_10200784755558911_2007413775_n-e1364138916536

Már leszármazottak nélkül élt, amikor aláírt egy szerződést, mely szerint korábbi lakását eladja az ügyvéd André-François Raffraynek. Az akkor 47 éves ügyvéddel megegyeztek, hogy az úr élete végéig havonta 2500 frankot fizet neki. Raffray végül Calmentnek több, mint 50 millió forinttal megegyező összeget fizetett, ami a lakás értékének több mint kétszerese volt. Raffray 1995-ben, 77. életévében, rák miatt bekövetkezett halála után özvegye folytatta a törlesztést míg Calment végül el nem hunyt. (Haha!)

130306-calment4-e1362672512485

A média 114 éves korában kapta fel igazán, amikor Jeanne egy filmben önmagát alakította. A Vincent és én róla és a festő Vincent Van Gogh-ról szól. A férfi ugyanis élete alkonyán a hölgy nagybátyjának üzletébe járt bevásárolni és az 1990-es évekre Jeanne maradt az utolsó élő ember, aki még találkozott hajdanán a művésszel. “Csúnya, udvariatlan, piszkos, rosszul öltözött, beteg ember” – emlékezett vissza rá. A saját magát alakító hölgy egy másik rekordot is felállított, ő volt a valaha élt legidősebb ember, aki filmben szerepelt.

130306-calment-e1363531355100

Mi lehetett ennek az elbűvölő hölgynek a titka? Minden héten megevett több, mint két kiló csokoládét, aktívan sportolt, rendszeresen kezelte a testét olívaolajjal. Viszont a cigarettát csak 117 évesen tette le. Soha nem aggódott semmi miatt. “Ha nem tudsz ellene mit tenni, kár aggódni miatta” – mondogatta.

130306-calment6-e1363532031213

Isten valószínűleg megfeledkezett rólam” – mesélte újságíróknak 120 évesen. 122 évesen hunyt el.

Szerző: Waliduda Dániel

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin