Hírek

Coming outolt az egyik legnagyobb meleg átnevelő tábort vezető férfi

Egy amerikai férfi, aki nemrég még az egyik legnagyobb átnevelő tábort vezette, melegként coming outolt.

A Hope for Wholeness egy valláson alapuló átnevelő terápiás program, amelynek alapítója, McKrae Game idén nyáron outolt közeli ismerőseinek. Ez két évvel azután történt, hogy a szervezet igazgatótanácsa elbocsájtotta őt két évtizednyi munkája után – írja a Pink News.

 

McKrae Game

 

Az ötvenegy éves Game közösségi oldalán írt tapasztalatairól, amelyeket az átnevelő terápián élt át, valamint előbújásáról szóló gondolatait:

„Tévedtem. Kérlek, bocsássatok meg! Hiba volt támogatnom azt a gondolatot, hogy a szülőket okoljuk a történtekért, és hiba volt támogatni az átnevelő terápiákat, amik annyi emberrel elhitették, hogy a szexuális irányultságuk nem helyes, rossz, bűnös, gonosz, és a legrosszabb, hogy azt akartuk elhitetni velük, hogy ezen változtatni tudnak. Mindezzel csak ártottunk az embereknek. […] Mindez már a múlt. De túl sokan hiszik azt továbbra is, hogy valami baj van saját magukkal, és baj van azokkal az emberekkel, akik az életüket őszintén szeretnék élni, és nyíltan kimondják, hogy melegek, leszbikusok, transzneműek, stb. Tanuld meg szeretni önmagad és másokat.”

Game a The Post and Couriernek adott interjújában elmondta, hogy az átnevelő táborok és terápiák nem elég, hogy hazugságon alapulnak, de ártalmasak is. Az évek során, amíg queer embereket próbált „átnevelni”, addig saját magán is kísérletezett az adott módszerekkel, remélve, hogy azok segítenek.

A coming out előtt terápiákra járt, ahol azt mondták neki: az azonos nemű vonzódást el tudja fojtani. Game mindent megtett annak érdekében, hogy sikeres legyen a terápia, és idén még egy nővel is összeházasodott.

Game azt reméli, az átnevelő táboroknak hamarosan leáldozik, de a Hope for Wholeness továbbra is folytatja a terápiákat. A felnőttek mellett több kiskorúnak is nyújtanak tanácsadásokat, akik jelenlétéhez szükséges egy szülő vagy gondviselő aláírása – elmondásuk szerint azonban a kiskorúaknak is akarniuk kell a terápiát. Bár egyre több helyen tiltják be a kiskorúak számára, Dél-Karolinában és Észak-Karolinában jelenleg is legálisnak számítanak az átnevelő terápiák.

 

 

Previous post

Mától kaphatóak a jegyek a Humen Fesztivál filmvetítéseire

Next post

Felmérés indult a férfiak szexuális egészségéről