Nagyvilág

Coming outolt a lengyel olimpikon, miután ezüstérmet nyert

Az ezüstérmes lengyel csapat, Agnieszka Kobus-Zawojska, Marta Wieliczko, Maria Sajdak és Katarzyna Zillmann / fotó: EastNews

 

Miután csapatával ezüstérmet nyert a négypárevezős versenyszámban – és ezzel megszerezték az első érmet hazájuknak idén -, a riporterek előtt a barátnőjének mondott köszönetet a lengyel Katarzyna Zillmann. Ezzel hivatalosan is coming outolt a sportoló, aki a Sportowe Fakty lapnak nyilatkozva elmondta, ő korábban sem csinált titkot az orientációjából, sőt, interjújban is beszélt arról, hogy azonos nemű kapcsolatban él, ezt azonban a lengyel lapok inkább soha nem említették meg.

Most az éremmel járó figyelmet arra szeretné felhasználni, hogy támogassa az LMBTQ közösséget.

„Tudom, hogy így másoknak is segítek. Nekem elég volt egy „Sport a homofóbia ellen” feliratú pólóban megjelennem, és több üzenetet is kaptam az evezős fiataloktól. Egyikük megnyílt előttem, elmondta, milyen nehéz otthoni helyzetbe került, és bevallotta, hogy sokat segítettem neki a hozzáállásommal. Egy ilyen üzenet elég ahhoz, hogy teljesen elfelejtsük a több ezer fanyalgó kommentjét és undorodó arcát.

Azt hiszem, hogy azok, akik nem érintettek, akik nem érzik a saját bőrükön a diszkriminációt, azok nem veszik észre, milyen nehéz a hozzám hasonló embereknek. Nem veszik észre azokat az embereket, akik esetleg rosszul érzik magukat, amikor valaki egy bántó szöveget leír, amire öt perc múlva már nem is emlékszik.

Szeressük mindannyian egymást. A mindennapi, hétköznapi életünkben. Figyeljünk oda mások szükségleteire. Legyünk empatikusak, és ne feledjük, hogy az emberek, akikkel találkozunk, talán éppen egy számukra nehéz pillanatot élnek át. Ne szúrjunk beléjük tőrt, kerüljük a rosszindulatú megjegyzéseket, mert azok nagy kárt okozhatnak.”

 

Katarzyna Zillmann

 

Nem Zillmann az egyetlen nyíltan LMBTQ sportoló a lengyel keretben. A sportlövő Aleksandra Jarmolińska nem sokkal az olimpia előtt coming outolt, és elmondta, a játékok után Dániában házasságot köt a párjával.

 

 

A magyarhoz hasonló homofób törvényt akarnak a lengyelek is

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin