Sziget2016

Cirkuszolj a Szigeten!

Ausztrál, francia, kanadai, német és persze magyar tehetségek várják az ámulni vágyókat a Cirque du Szigeten, két nagy cirkusz sátorban és egy szabadtéri színpadon. A program tavalyi sikere után a szervezőknek nehéz dolguk volt, de úgy tűnik, sikerült olyan kínálatot összehozniuk, amire senki sem panaszkodhat. Válogass és cirkuszolj!

RECIRQUEL – párizsi éjjel

Duzzadó bicepszek, kerek popsik, fülledt párizsi éjszaka – minden este 23:00-tól a Cirque Du Szigeten a Recirquel, Vági Bence társulata Párizs éjjel című előadásával kápráztatja el a közönséget. Hogy mire számíthatsz? A harmincas évek perzselő varietévilágára, mindezt az orrod előtt! A nézők ugyanis asztaloknál foglalnak helyet, az artisták pedig azok között vagy éppen azokon mutatják be, hogy mit tudnak. A produkciót jazz-zenészek és -énekesek varázsolják még hangulatosabbá. Az előadást Párizsban is vastapssal, felállva ünnepelte a közönség, úgyhogy botorság lenne kihagyni.

L+¬k+¦_Tam+ís_P+írizs_+ëjjel

SOAP

A lepedőakrobatikáról már mindenki hallott. Na, de akrobatika a fürdőkádban? Igen! A More Promotions előadásában hét fürdőkádban alkotnak maradandót a légtornászok, akrobaták, zsonglőrök, énekesek és táncosok. A darabot Markus Pabst és Maximilian Rambaek álmodta meg: a cirkuszt, a színházat és a vígoperettet ötvözték briliánsan. A fellépők minden este 23:30-tól csuromvizesen várják a nézőket.

C!rca  – BEYOND

Lépd át az ésszerűség és az őrültség, az emberek és az állatok, a logikus gondolatok és az álmok közötti választóvonalat a C!rca társulatával! Önfeledt szórakozás és folyamatos bizonytalanság vár: milyen helyszínen találod magad – kabaréban, állatkertben, elmegyógyintézetben vagy éppen a színpadon? Megtudhatod minden nap 18:00-tól a C!rca hét művészétől.

 

École de Cirque de Québec – LA SOUCHE

A Québec-i Cirkusziskola tanulóit arra kérték, hogy állítsanak össze egy darabot a szakterületüknek és a személyiségüknek megfelelően úgy, hogy nem töltenek a feladattal 20 óránál többet. Az előadás címe, a La Souche egy, az iskolához közeli pub neve, ahol a tanulók szoktak találkozni. Nem is szükséges további programokat keresni délutánonként 16:30-tól, hiszen akkor kezdődik a társulat és a Baross Imre Artistaképző növendékeinek kombinált előadása.

BAROSS IMRE ARTISTAKÉPZŐ – a labda

Egy varázslabda – a Baross Imre Artistaképző tanulóinak ennyi is elég. Ahogy kézről-kézre jár a labda, újabb és újabb érzelmeket hoz a felszínre: menekülésre biztat, kibékíti az ellentéteket vagy önzetlenségre sarkall. A kísérletnek te is a részese lehetsz, és akár megadhatja az erőt és a tudást, hogy új életet kezdhess, ha éppen azt szeretnéd. Minden délután 16:30-tól.

Chamaeleon Opening2 copy

MARCEL ET SES DRÔLES DE FEMMES – MISS DOLLY

A Miss Dolly látványos cirkuszi produkciója különleges módon ötvözi az érzékiséget, a szép és förtelmes elemeket, az almákat, a humort, az abszurditást, a légtornász mutatványokat és a szél erejét. Minden nap 17:30-as kezdéssel a szabadtéri színpadon.

LES DUDES – LET’S DO THIS!

Zsonglőrködni könnyű – kis gyakorlással bárki megtanulhatja. Még talán valaki vállán zsonglőrködni sem olyan bonyolult. De amikor egy monocikli és némi tűz is bekerül a képbe, az eredmény nagyszerű vagy éppen katasztrofális lehet. A kanadai Les Dudes duó minden nap 15:30-kor kísérli meg a trükköt helyetted a szabadtéri színpadon – gyere és nézd meg, sikerül-e nekik!

 

Augusztus 11.
16:00  Les Dudes (CAN) – Let’s Do This! (45’)
17:00  École de Cirque de Québec (CAN): La Souche / Imre Baross Circus Arts School: The Ball (H)
17:45  C!rca (AUS): Beyond
19:00  Marcel et ses Drôles de Femmes (F): Miss Dolly
23:00  Recirquel: Paris de Nuit (H)
23:30  Soap (D)
00:45  Lobbanáspont & Anima Prizma: Kaleidoscope (H)

Augusztus 12.
16:00  Les Dudes (CAN): Let’s Do This! (45’)
17:00  École de Cirque de Québec (CAN): La Souche / Imre Baross Circus Arts School: The Ball (H)
17:45  C!rca (AUS): Beyond
19:00  Marcel et ses Drôles de Femmes (F): Miss Dolly
23:00  Recirquel: Paris de Nuit (H)
23:30  Soap (D)
00:45  Firenest: Madnest (H)

2016-01-09-cirkusz_fesztival_szombat DSC_5663Augusztus 13.
16:00  Les Dudes (CAN): Let’s Do This! (45’)
17:00  École de Cirque de Québec (CAN): La Souche / Imre Baross Circus Arts School: The Ball (H)
17:45  C!rca (AUS): Beyond
19:00  Marcel et ses Drôles de Femmes (F): Miss Dolly
23:00  Recirquel: Paris de Nuit (H)
23:30  Soap (D)
00:45  Firebirds: Swing Over (H)

Augusztus 14.
16:00  Les Dudes (CAN) – Let’s Do This! (45’)
17:00  École de Cirque de Québec (CAN): La Souche / Imre Baross Circus Arts School: The Ball (H)
17:45  C!rca (AUS): Beyond
19:00  Marcel et ses Drôles de Femmes (F): Miss Dolly
23:00  Recirquel: Paris de Nuit (H)
23:30  Soap (D)
00:45  Firenest: Madnest (H)

Beyon_AndyPhillipsonAugusztus 15.
16:00  Les Dudes (CAN) – Let’s Do This! (45’)
17:00  École de Cirque de Québec (CAN): La Souche / Imre Baross Circus Arts School: The Ball (H)
17:45  C!rca (AUS): Beyond
19:00  Marcel et ses Drôles de Femmes (F): Miss Dolly
23:00  Recirquel: Paris de Nuit (H)
23:30  Soap (D)
00:45  Firebirds: Fire Quartett (H)

Augusztus 16.
16:00  Les Dudes (CAN) – Let’s Do This! (45’)
17:00  École de Cirque de Québec (CAN): La Souche / Imre Baross Circus Arts School: The Ball (H)
17:45  C!rca (AUS): Beyond
19:00  Marcel et ses Drôles de Femmes (F): Miss Dolly
23:00  Recirquel: Paris de Nuit (H)
23:30  Soap (D)
00:45  Flame Flowers: Waltz of Flames (H)

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin