Sziget2018

  • Meztelenbarát hotel Umbriában – Beszélgetés Alec Furtekkel a szabadság érzéséről

    Neki sem volt mindig könnyű önmagának lennie, ma mégis egy meztelenbarát hotelt üzemeltet Olaszország egyik legszebb táján, Umbriában. Imádja a szabadság érzését, amit a meztelenség ad, vendégeiből pedig próbál közösséget építeni. Nekik a nyaralásuk során nem kell másra koncentrálniuk, csak a kikapcsolódásra. A skót Alec Furtek a Sziget Magic Mirror…

  • Alkoss Te is! ArtZone a Sziget Fesztiválon

    Napközbeni aktív kikapcsolódásra hívja a szigetlakókat az ArtZone az idei évben is. A kreatív workshop-zónában a programok segítségével részeseivé válhattok egy izgalmas, alkotásfókuszú közösségi élménynek. Művészeti intézmények hallgatói, valamint hazánk kiemelkedő képzőművészeti csoportjai és galériái is részt vesznek abban, hogy az alkotás örömével gazdagodhassatok. A helyszín koncepciójának megalkotását az idei…

  • Szenvedélyes, álmodozó, újító – Jorge Luis Pacheco zongorista Kubából

    A közönség szeretete a legnagyobb ajándék számára, pedig szakmai díjakkal is elismerték tudását, többször is. Jorge Luis Pacheco már első Sziget-fellépése során szerelembe esett a romantikus Budapesttel. Hogy Havannában, Kubában született és nevelkedett, alapjaiban határozza meg a személyiségét és a zenéjét. Zongorázik, ütős hangszereken játszik és komponál. Elárulta azt is,…

  • Beavatás és beavatkozás – Sátor határok nélkül a Szigeten

    Idén a beavatás és beavatkozás hiedelmeire, szokásaira, régi és új gyakorlataira fókuszál a Néprajzi Múzeum és a párizsi nemzeti Bevándorlástörténeti Múzeum (Musée National de l’histoire de l’immigration) közös programhelyszíne, a Sátor Határok Nélkül. Az érdeklődők találkozhatnak többek között az On the Spot sorozat alkotóival, Kepes András újságíróval és Gőbölyös Luca…

  • Sosem tudhatod, mi vár rád a következő sarkon – Sétáló utcaszínházak

    A Szigeten bármi és annak az ellentéte is megeshet. Zenekarok, furcsa lények, távoli országokból érkezett idegenek lepik meg a legváratlanabb helyeken és időpontokban a Szigetlakókat. Dögös ritmusok, emberi jogok, látszólag mogorva szerzetek Indiából, Baszkföldről vagy éppen Szlovéniából – sosem tudhatod, éppen hol bukkannak fel, vagy mibe csöppensz bele a következő…

  • Abszurd, aktuális, lélegzetelállító és tüzes – Cirque du Sziget

    Guinea, Marokkó és Kambodzsa varázslatos világa is megelevenedik a 900 férőhelyes Cirque du Sziget sátrában. A Groupe Acrobatique de Tanger csapata egyenesen Észak-Afrikából érkezik a Szigetre. Ne hagyd ki előadásukat, ahogy a guineai Afrique en Cirque, a kambodzsai Circus Phare, a japán ACE-K és a szabadtéri tűzzsonglőr bemutatókat se!  …

  • Sziget Fesztivál 2018 – Elszabadult testek

    A Love Revolution gondolatának jegyében, több színpadon várja egész napos programmal a tánc szerelmeseit a Fidelio Színház- és Táncsátor, hiszen felvonul a hazai és a nemzetközi kortárstánc-szcéna legjava, valamit a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is bemutatkozási lehetőséget kap számos feltörekvő társulat a világ minden tájáról. Próbálunk segíteni a választásban.…

  • Magic Mirror 2018 – Otthon a „varázstükörben”

    A Sziget egyik legkülönlegesebb helyszíne, a Magic Mirror mindenkihez szól, programjaival pedig igyekszik bemutatni az LMBTQ közösség változatosságát és sokszínűségét. Steiner Kristóf pódiumbeszélgetéseinek vendége lesz többek között Alec Furtek meztelenbarát boutique hotel-tulajdonos, de a Cupcake néven ismert libanoni színész, performer és drag queen, Hassan Dib is. Nem maradhatnak el a…

  • A legjobban várt koncertek a Szigeten

    Dua Lipa, Lana Del Rey, Shawn Mendes, Kygo és Kendrick Lamar – soha ennyi világsztár nem szerepelt még a Sziget line-upjában, és ők csak az egyéni fellépők. Mellettük olyan bandákat sikerült Budapestre csábítani, mint az Arctic Monkeys, a Gorillaz és a Mumford and Sons. Ki énekelt az idei Bajnokok Ligája-döntőn,…

  • Sziget – Élet a koncerteken túl

    A Sziget egyik legfontosabb üzenete, hogy a sokszínűség gyönyörködtet. Ez megjelenik a programkínálatban is: a koncertek végtelen sora mellett megszámlálhatatlan egyéb kulturális program közül válogathatunk idén is: Nagy Utcaszínház, Cirque du Sziget, Múzeumi Negyed, Sátor határok nélkül, Ji Csing labirintus, Sakksátor, TED-Budapest Szalon, és persze a Magic Mirror vár minket.…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin