Hans Zimmer: Komoly csoda Budapesten

Egy zeneszerző, akinek a neve a mainstream zene uralta világban is fogalommá vált. A komolyzene modern ikonja, akinek az életműve felér bármelyik popénekesével. Hans Zimmer, megannyi hollywoodi kasszasiker zeneszerzője végre turnéra indul –– és szerencsére Budapesten is elkápráztatja a közönséget.   Bár Hans Zimmer korunk egyik legnagyobb zeneszerzője, karrierjét a …

TOVÁBB OLVASOM →

A legjobbnak a legjobbat: koncertjegyet Nőnapra!

„A pályám kezdetén szerettek volna megváltoztatni, de nem hagytam magam. Ez vagyok én: pici, szemüveges, férfias erővel a hangomban, de ízig-vérig nő az év minden napján!” – Anastacia Minden bizonnyal nemcsak Anastacia gondolja úgy, hogy az év minden napján nő, ezzel a hölgyek is egyetértenek. Ettől függetlenül jól esik a március …

TOVÁBB OLVASOM →

William Yang: Ha máshol embereket végeznek ki, van fontosabb ügy a házasságnál

William Yang ausztrál fotóművész Blood Links című projektjében kínai gyökereit kereste fel, felkutatva azt a több, mint 100 évet, mely alatt családja a két kontinensen szétszakadt, majd újra össze-összekapcsolódott. A nyíltan meleg művész, aki írói vénáját fotóihoz írt vagy mellettük elmondott anekdotáival éli meg, az ausztrál LMBTQ közösség egyik legjelentősebb …

TOVÁBB OLVASOM →

Kréta után kamera

Emlékezték meg a szexi matektanárra, Pietro Bosellire? Ha nem, akkor ideje felfrissíteni az emlékezeteteket, ha nem, akkor meg ne hagyjátok ki a krétát modellkedésre cserélő srác képeit!

TOVÁBB OLVASOM →

Magyar és LMBT sikerek az Oscar-gálán

Habár nem a biztos befutónak tartott A visszatérő lett a legjobb film, Leonardo DiCaprio “oscartalansága” végre véget ért, és 34 év után magyar sikernek örülhettünk a 88. Oscar-díjátadón. A Saul fia, Nemes Jeles László filmje a legjobb idegennyelvű film kategóriájában hozta el az arany emberkét. A rendező köszönőbeszédében azt mondta: “Még az emberiség legsötétebb óráiban …

TOVÁBB OLVASOM →

Budapestre érkezik Anastacia

Június 22-én a Budapest Sportarénában ad koncertet a fantasztikus hangú poplegenda, Anastacia, aki hét év után tér vissza népes hazai rajongótáborához. Ezúttal a tavaly megjelent, eddigi nagylemezeinek legnagyobb sikereit válogató Ultimate Collectionnel érkezik Budapestre, ahol a Magyar Virtuózok kíséretében lép a nagyközönség elé. Több, mint harmincmillió eladott hanghordozó, hat nagy- …

TOVÁBB OLVASOM →

Exkluzív interjú a Duo RAW-val

Február 26-án és 27-én igazán különleges programmal kedveskedik a Tütü vendégeinek: a svéd Duo RAW extrém jelmezekkel és fantasztikus partival készül. A páros csillaga meredeken ívelt felfelé az elmúlt években, de még mindig maguk készítik fellépőruháikat – ez is jelzi, hogy igazából milyen közvetlen, keményen dolgozó művészek ők ketten.  Nagyon …

TOVÁBB OLVASOM →

Szatyor Akusztik – Ha rádfér egy nyugisabb szombat

Nem minden szombatnak kell a buliról szólnia, nem? Néha jó megpihenni a nyugalomban, lágy dallamokkal és néhány finom itallal kényeztetni a hétközben megtépázott idegeinket. De ez nem jelenti azt, hogy szombaton mindenképpen otthon is kell maradnunk. Inkább irány a Szatyor! A Szatyor, Buda általunk már képzeletben megkoronázott helye nemcsak arra …

TOVÁBB OLVASOM →

Meleg történelem – Az ős- és az ókor

Azt biztosan mindenki tudja, hogy az ókori Rómában teljesen normális volt, ha két (vagy több) férfi jól érezte magát az ágyban. Tudtok azonban más érdekességet is az ókorból a melegekkel kapcsolatban? A világ egyik legöregebb, 10 000 evés falfestménye, amit a szicíliai Palermo mellett fedeztek fel, két férfi figurát ábrázol …

TOVÁBB OLVASOM →

Transzneműként coming outolt az internetes sztár

Biztosan emlékszünk még azokra az ikonikus pillanatokra, amelyek egy pillanat alatt bejárták az internetet 2014-ben: Brendan Jordan tánca – szaknyelven voguing – könnyedén az LMBT szcéna kellős közepébe repítette a most 16 éves performert.  Azóta modelkedett az American Apparel nevű ruhamárkának, Miley Cyrus fotósorozatot készített róla a Seventeen magazinnak. most pedig úgy …

TOVÁBB OLVASOM →