Kultúra

  • A Budapest100 bemutatja: Rakpart

    2017. április 22-23-án immár hetedik alkalommal rendezik meg Budapest egyik legnépszerűbb közösségi programját, a Budapest100-at, amelynek idei témája a budai és a pesti rakpart, vagyis egészen pontosan az itt álló épületek. Ha még sosem hallottál erről a kezdeményezésről, akkor merülj el alábbi cikkünkben; de ha már gyakorlott Budapest100-látogató vagy, akkor…

  • A leszbikus énekesnő szakításából született a varázslatos dal

    A Laura Pergolizzi néven született amerikai énekesnő csupán a monogramját használja művésznévként. Szólókarrierje mellett LP dalszerzőként olyan előadók számára írt dalokat, mint Cher, Rihanna, a Backstreet Boys vagy Christina Aguilera.   A jellegzetes, delejes hangú LP eddig négy albumot adott ki, a tavalyi év végén megjelent Lost on You érdekes…

  • Meleg afroamerikai sráccal jön az új szatirikus sorozat

    2014-ben közösségi finanszírozásban készült el Justin Simien rendező filmje, a Dear White People. A sztori afroamerikai diákok életét kíséri végig egy fehér tanulók által dominált amerikai elitegyetemen.   A 33 éves Simien vicces szatírája most 10 részes sorozatként érkezik április 28-tól, és jókora görbe tükör tart mind a társadalom, mind…

  • Koreai horrordiéta – Han Kang: Növényevő

    Képzeld el, hogy egy napon bejelented a családodnak, hogy te bizony innentől fogva egy gramm állati eredetű táplálékot sem vagy hajlandó bevinni a szervezetedbe. Ugye, mindannyian látjuk magunk előtt a mentális állapotunkat megkérdőjelező, kételkedő tekinteteket, és halljuk a záporozó kérdéseket? Amikor pedig mindehhez még a távol-keleti népek mentalitása és egy…

  • Cirkuszi csodák szárnyak nélkül

    A Cirque du Soleil előadásai nemcsak káprázatos látványvilágukkal ejtenek ámulatba, hanem az emberfeletti artista-teljesítményekkel is. A világhírű cirkuszi társulat májusban ismét Budapestre látogat, a Papp László Sportarénában a Varekai című előadásukat adják elő négy alkalommal. A Humen a főszerepet, Ikaroszt játszó Puerto Rico-i származású artista-táncművésszel, Fernando Miróval és a produkció…

  • Fotósorozat – Egy New York-i meleg éjszaka vége

    Izgalmas témán dolgozott az elmúlt években Richard Renaldi fotográfus. 2010 és 2016 között vasárnap hajnalonként 4 órától útra kelt, hogy megörökítse a pillanatot, amikor a melegbárok közönsége lassan elindul a még szunnyadó városban hazafelé. „Ez az egyetlen pillanata a hétnek, amikor minden csöndes. Rögzíteni akartam az éles kontrasztot a város…

  • Walt Disney személyesen rúgta ki legnagyobb sztárját melegsége miatt

    Filmjeiben, tévéműsoraiban, képregényeiben és vidámparkjaiban a Walt Disney Stúdió egy ideális világot teremtett az ötvenes évek Amerikájában. Saját nevelésű sztárokat tartottak, akik ezt az álomvilágot képviselték. Walt Disney személyesen egyengette a gyerekszínész Tommy Kirk karrierjét, hogy egy napon ő legyen a legnagyobb sztár Hollywoodban. Walt Disney 1954-ben figyelt fel az…

  • Filmajánló – Nehéz szívvel

    Április 6–13. között zajlik a legjelentősebb hazai filmes rendezvény, az idei Titanic Filmfesztivál. Legnagyobb örömünkre a „Versenyben” szekcióban vetítik a Nehéz szívvel (Hjartasteinn) című izlandi drámát, ami tavaly nagy kedvencünk volt. A két kiskamasz története 2016-ban a Velencei Filmfesztiválon elnyerte a legjobb LMBTQ alkotásnak járó Queer Lion-díjat, és Torontótól Koppenhágáig…

  • A kortárs műgyűjtés, mint a vágy titokzatos tárgya

    A kortárs műgyűjtőket sokszor misztikum övezi, a progresszív kollekciók élénk, néha heves vitákat váltanak ki. A legtöbben irigylik őket, de nem is a külsőségekért, hanem mert egyértelmű tény: ez az ember tud valamit, amit a legtöbben nem.   Ami általánosan övezi őket, az az elismerés. Mi ennek az oka? A…

  • Vérremenő állásinterjú a Centrál Színházban – A Grönholm-módszer

    2017. április 8-án új helyszínen, a Centrál Színház kisszínpadán látható a nemzetközileg elismert drámaíró Jordi Galceran egyik legnépszerűbb műve, A Grönholm-módszer. Az előadásában most debütáló Simon Kornél mellett Botos Éva, Ficzere Béla és Vass György küzdenek az álomállásért. A rendhagyó interjú során izgalmas, stratégiai játékokkal tűzdelt harc kezdődik, melyben minden pályázóról kiderül…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin