Hírek

  • A fogyasztóvédelem szerint a Coca-Cola meleg párja kárt tett a magyar fiatalok erkölcsi fejlődésében

    Bírságot kapott a Coca-Cola a fogyasztóvédelemtől az augusztus elején indított, néhány napos plakátkampánya miatt, amelyben egy meleg és egy leszbikus pár is feltűnt. A szervezet arra hivatkozik, hogy a Coca-Cola megsértette a reklámokra vonatkozó törvénynek azt a pontját, amely szerint tilos az olyan reklám, amely a gyermek- és fiatalkorúak fizikai,…

  • Leszbikus sportoló pár jelentette be az eljegyzését

    Az Előbújás napját választotta két krikettjátékos, hogy hivatalossá tegyék hosszú ideje tartó jegyességüket, és elárulták, miért vártak hónapokat a nagy bejelentéssel.     Natalie Sciver és Katherine Brunt, Anglia nemzeti krikett csapatának tagjai a legtökéletesebb időpontot választották, hogy a világ és szeretteik tudtára adják eljegyzésüket, amire 2018 szilveszter éjjelén került…

  • A World of Warcraft nem engedélyezi a játékban az LMBTQ neveket

    A Blizzard játékfejlesztő cég támadások kereszttüzébe került, miután önkényesen megváltoztatta egy queer-barát klán (guild) nevét a World of Warcraftban. Egy játékcsapat a GAY BOYS, azaz Meleg fiúk nevet adta a klánnak, amelyet azonban a Blizzard egyik adminisztrátora mindenfajta előjel nélkül megváltoztatott Guild ZFXPK-ra, ami valójában egy algoritmus alapján létrehozott, véletlenszerűen…

  • A Vatikán szentté avatott egy meleg bíborost, akinek eltörölték a melegségét

      A római katolikus egyház október 13-án szentté avatta az angol John Henry Newman bíborost a Vatikánban. Tízezrek vettek részt a Ferenc pápa által vezetett, római szabadtéri szertartáson, ahol Károly herceg is megjelent. Csakhogy az 1890-ben elhunyt Newman személyével kapcsolatban máig vitatott, hogy a bíboros egyáltalán heteroszexuális volt-e, erről pedig…

  • Melegként outolt az olimpikon az Előbújás napján

      A Pekingben és Rióban is aranyérmet szerző, négyszeres világbajnok Kerron Clement október 11-én, az Előbújás napján osztotta meg történetét a nagyvilággal. „Belefáradtam abba, hogy rejtve szeressenek. Ugyanazon mentem keresztül, mint oly sokan, akik félnek önmaguk lenni. Tizenhét éven át küzdöttem a szexualitásommal. Idővel aztán, ahogy idősebb lettem, egyre kevésbé…

  • Női témák latin köntösben a Déli Dokun

      Október 13-ig tart a Déli Doku latin-amerikai dokumentumfilm-fesztivál, ami a budapesti őszben üde színfoltként tündökölve közelebb hozza a hazai közönséget a latin-amerikai kultúra eddig ismeretlen szegleteihez. A Déli Doku minden programja ingyenes. A bőséges kínálatból ha csak egyetlen filmet emelhetnénk ki, az jó eséllyel a Lánybanda című lenne, ami…

  • Fotósorozat: Érkezik az újabb tüzes naptár az ausztrál tűzoltóktól

    Több mint húsz év telt el mióta az ausztrál tűzoltók kreatív megoldással álltak elő, hogy pénzt gyűjtsenek jótékony célokra. Ez a kreatív megoldás nem más, mint egy évente megjelenő naptár, tele különlegesebbnél különlegesebb képekkel, ahol tűzoltóink ledobják a textilt, és egymagukban, társaságban vagy éppenséggel állatokkal együtt pózolnak a kamerának. A…

  • Nem-bináris borbély segíti transznemű és más queer kliensei kényelmét

    Egy nem-bináris borbély céljául tűzte ki, hogy segít a transznemű, a nem-bináris és a queer közösségnek biztonságban érezni magukat üzletében, miután gyerekkorában több nehézséggel is szembenézett. A most ötvenéves C. J. Hernandez a kaliforniai Furey’s Old Town Barbernél dolgozik, ahol új életet kezdhetett nagyszabású tervekkel. Motivációját csakis egyetlen jelentős esetből…

  • Újabb püspök akarja áldását adni az azonos nemű párokra

    Szeptemberben egy ausztrál anglikán püspök kérvényezte, hogy megáldhassa egyházmegyéjének vezetősége engedélyével az azonos nemű párokat, és most egy másik püspök is hasonlóan akar cselekedni.     A Newcastle-i egyházmegye zsinatja október 25-én és 26-án vitatja meg a törvényjavaslatot, amelynek segítségével megáldhatják a házasulandó azonos nemű párokat. Newcastle püspöke, Dr. Peter…

  • Megtartották Koszovó harmadik pride felvonulását

    Az emberek léggömbökkel, konfettikkel és szivárványszínű füsttel készültek Koszovó harmadik pride felvonulására, amelyet a fővárosban, Pristinában tartottak. Koszovó fővárosa harmadik alkalommal is megünnepelte az LMBTQ pride felvonulást, a menetet pedig egy hatalmas transzparenssel vezették, amelyen a következő felirat állt: Per kon t’rreh zemra vagyis Bárki, akiért a szíved dobog.  …

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin