Hírek

  • Szobrot állítanának Dolly Partonnak

    Ma, amikor az Amerikai Egyesült Államok megosztottabb, mint valaha, üdítő látni olyan kezdeményezéseket, amelyek az ellentétek áthidalására törekszenek. És mi lehetne ehhez hatékonyabb eszköz mint a művészet bármely formája? Erre jutott Jeremy Faison is, aki Tennessee állam Képviselőházában a konzervatív-vallásos Republikánus Párt frakcióvezetője. Tennessee a déli államok egyike, ahol a…

  • Elnézést kért a brazil elnök egy homofób kirohanásáért

    Úgy tűnik csodák igenis léteznek. Vagy legalábbis az ünnepek közeledte még némely homofób politikusból is képes röpke pillanatokra kihozni az embert. A magát „büszke homofóbnak” tekintő Jair Bolsonarót egy sajtótájékoztatón faggatták több kényes témában, többek között fia korrupciós ügyeivel kapcsolatban és a brazil elnöknél egy ponton elszakadt a cérna. „Maga…

  • Testvéreket fogadott örökbe a leszbikus pár, hogy egy család maradjanak

    Egy leszbikus pár három kisfiút fogadott örökbe, akiket egészen fiatalon elválasztottak egymástól, külön árvaházba és külön családokhoz kerültek, de a párnak köszönhetően újra egy család lehetnek. KC és Lena Currie, akik öt évvel ezelőtt keltek egybe, 2018-ban fogadták örökbe a legidősebb testvért, a most három éves Joey-t, miután találkoztak vele…

  • Elutasította Mr. Gay Kanada esküvőjét a luxusszálloda, a konkurencia gyorsan bevállalta ingyen

      Öt év kihagyás után – úgy látszik, nem csak nálunk akad szünet – idén újra megrendezték a Mr. Gay Canada versenyt, amit egy meleg világutazó blogger, Josh Rimer nyert.       View this post on Instagram   A post shared by Josh Rimer (Mr. Gay Canada) (@joshrimer) on…

  • Nem eléggé meleg a hatóságoknak a 67 éves menekült, mert nincs pasija

      A 67 éves Yew Fook Sam az elmúlt három évben attól rettegett, hogy a brit belügyminisztérium a szülőhazájába toloncolja. Malajziában a homoszexualitást a törvény bünteti, az ország miniszterelnöke nyugati marhaságnak tartja az LMBTQ-jogokat, turisztikai minisztere szerint pedig Malajziában nem is élnek melegek. A Liverpoolban élő Sam érthető okok miatt…

  • Az osztrák női fociválogatott két játékosa is csókkal mutatta be barátnőjét

    A karácsony a szeretet ünnepe – az osztrák női fociválogatott, az Österreichische Fußballnationalmannschaft der Frauen (ÖFB) két játékosa pedig a legőszintébb formában emlékeztet erre. A csapat két tagja, Viktoria Schnaderbeck és Sarah Puntigam is olyan fotót posztolt, ahol a barátnőjükkel láthatóak. Schnaderbeck, aki az angol FC Arsenal csapatával áll szerződésben,…

  • A Fehér Ház Rózsakertjében emlékezne a transzfób gyilkosságok áldozataira az elnöjelölt

      Az Egyesült Államokban 2020. november 3-án kerül sor a következő elnökválasztásra. Jövő júliusban derül ki, hogy az újrainduló Donald Trump ellen ki állhat sorompóba a demokraták közül. Jelenlegi három nagy esélyesük Elizabeth Warren és Bernie Sanders szenátorok, valamint Barack Obama korábbi alelnöke, Joe Biden. Közülük Elizabeth Warren már többször…

  • „A kereszténységet tiltják be azzal, ha tiltják a melegek átnevelő terápiáit”

      Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke nemrég levelet írt az ország igazságügyi miniszterének, benne pedig több ügyet is felsorolt, amelyeket a kormánynak minél előbb rendeznie kell. Listáján szerepel a büntető törvénykönyv módosítása annak érdekében, hogy betilthassák az átnevelő terápiákat – mindezt új kabinetjének elsődleges feladatául tűzte ki. Több se kellett a…

  • Meleg párt engedett nevelőszülővé válni a horvát bíróság

    A Zágrábi Közigazgatási Bíróság csütörtökön kimondta Ivo Segota és Mladen Kozic ügyében, hogy a meleg pár is lehet nevelőszülő – számol be a Balkaninsight nyomán a 444. LMBTQ szervezetek szerint ez az első alkalom, hogy a horvát bíróság helyt adott a nemzetközi joggyakorlatnak és az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéleteinek,…

  • Az Európai Parlament elítélte Lengyelország „LMBT mentes zónáit”

    Egy konzervatív lengyel hetilap, a jobboldali Gazetta Polska pár hónappal ezelőtt kezdett LMBT mentes zóna feliratú matricákat osztogatni olvasói számára, ám most az Európai Parlament elítélte a „kezdeményezést”. Úgy gondolták, az LMBTQ mozgalmak fenyegetik Lengyelország identitását, magát a nemzetet, éppen ezért döntöttek amellett, hogy LMBT mentes zónává kiáltják ki magukat.…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin