Hírek

Bulgária most először fogadta el egy leszbikus pár külföldön kötött házasságát

 

Az ausztráliai Cristina Palma kétévnyi harc után végre elérte, hogy szabadon élhessen és dolgozhasson Bulgáriában francia feleségével, Mariama Dialóval.

Cristina és Mariama 2016-ban házasodtak össze Franciaországban, miután tizenöt évig alkottak egy párt. Később Bulgáriába költöztek, majd egy év elteltével Palma kérelmet nyújtott be, hogy továbbra is az országban tartózkodhasson, miután Bulgáriában úgy vélték, házassága érvénytelen, mivel országukban nem számítanak törvényesnek az azonos nemű párok által kötött házasságok – írja az Associated Press.

Palma 2017-ben megnyerte az ügyet, akkor a Sofia Pride is nyilatkozott az eredményről:

„A döntés rendkívül fontos a közösségünk számára, mert reményt ad az azonos nemű pároknak állampolgárságuktól függetlenül, hogy egy napon majd az ő családjaikat is elismerik Bulgáriában.”

A boldogság azonban nem tartott sokáig, az állam képviselői fellebbezést nyújtottak be Palma ügyével kapcsolatban. Pár nappal ezelőtt a bíróság most újra napirendre vette a kérelmet. A végleges döntés összhangban áll az Európai Bíróság 2018-as ítéletével, ami azt jelenti, hogy az európai uniós nemzetek kötelesek elismerni az azonos nemű párok között más tagállamokban létrejött házasságot, még akkor is, ha ők nem biztosítják a házassági egyenlőséget saját polgáraiknak.

A pár ügyvédje, Denitsa Lyubenova szerint ez a döntés fontos lépés lehet afelé, hogy hamarosan Bulgáriában is megvalósulhasson a házassági egyenlőség. Egyelőre ugyanis Bulgária azon több mint húsz európai ország közé tartozik, ahol továbbra sem lehetséges az azonos nemű párok közötti házasságkötés.
Az ország alkotmánya kifejezetten tiltja az azonos nemű párok házasságát, ami azt jelenti, hogy a parlament kétharmadának kellene jóváhagynia egy olyan döntést, amivel ezt megváltoztathatnák.

Bár házasságra nincs lehetőség, a szexuális irányultságon vagy nemi identitáson alapuló diszkrimináció illegálisnak számít. Mégis úgy tűnik, Bulgáriában az emberek továbbra is kevésbé toleránsak az LMBTQ-közösséggel.

 

 

Previous post

Már az elnök segítségéért könyörög az üzbég LMBTQ-közösség

Next post

Egy püspök szerint akkor lesz meleg a gyerek, ha a terhes nő élvezi az anális szexet